2022-ben érdekes jármű állt a bűnüldöző szervek szolgálatába Csehországban. Egy lefoglalt Ferrari 458 Italia kapta meg a tipikus rendőrségi felszereltséget. Az 570 lóerős motorral szerelt sportautót azzal a céllal szerezték be az egyenruhások, hogy elejét vegyék az illegális gyorsulási versenyeknek az ország egész területén.
Átalakítására 340 ezer cseh koronát, átszámítva közel 5,5 millió forintot fordítottak a hatóságok, maga az autó pedig nagyjából 4 millió cseh koronát, azaz körülbelül 65 millió forintot ér. A piros színt egy fóliával a rendőrautókra jellemző ezüstre cserélték. Kapott rendőrségi rádiót, és kamerákkal is felszerelték. A sebességméréshez azonban a legénység kézi lézeres eszközt használ. Külön érdekesség, hogy az autóba az adatok szerint 2024-ben 1,8 millió forint értékben tankoltak üzemanyagot.




A szolgálatba állítása óta 35 ezer kilométert tettek meg vele a rendőrök, ami rengeteg egy ilyen Ferrarival. Tapasztalataikról Martin Topinka, az autóval dolgozó egyik rendőr számolt be a ČTK hírügynökségnek.
Topinka szerint a sofőrök reakciója a rendőrségi sportautóra gyakran pozitív, felfelé mutató hüvelykujjal jeleznek. „Az egyetlen továbbra is fennálló probléma az, hogy hajlamosak elővenni a mobiltelefonjukat, hogy fotózzanak vagy videózzanak, amiért 2500-tól 3500 koronáig terjedő bírság jár.”
Topinka szerint az autó alkalmas a sebességmérésre. Mivel alacsony, jól el lehet vele rejtőzni a szalagkorlát mögött. „A jármű bevált a forgalomban. Széles körű feladatokat lát el – az agresszív sofőrök elleni fellépéstől kezdve a lopott járművek felkutatásán és a tuningtalálkozók felügyeletén át a közúti közlekedésbiztonság általános ellenőrzéséig és a nyilvános bemutatókig” – tette hozzá.
A 458 Italiát 2009 és 2015 között gyártotta a Ferrari, melynek 4,5 literes, V8-as motorja 9000-es fordulatszámon adja le 570 lóerős teljesítményét, míg a maximális, 540 Nm-es forgatónyomatékát 6000-es percenkénti fordulatszám mellett. Miközben visszafogottan használva 13,7 litert fogyaszt 100 kilométeren, 0-ról 100-ra 3,4 másodperc alatt gyorsult, míg a csúcssebessége eléri a 325 km/órát.


