Augusztus 15-én hajnali 3 óra körül egy férfi taxiba ült a főváros XIX. kerületében, majd átvitette magát a szomszédos XX. kerületbe, ahol beült hozzájuk egy nő. Majd amikor visszatértek a XIX. kerületbe, az utas fizikailag bántalmazta a taxist, majd elrabolta annak 40 ezer forintját, végül a bűncselekményt hangosan biztató nővel együtt távoztak.
A rendőrség rövid időn belül azonosította, és még aznap, a délelőtti órákban elfogta a két gyanúsított elkövetőt.
Habár a police.hu beszámolója nem írja le a nyomozás folyamatát, erős a gyanúnk, hogy a 41 éves férfi megkönnyítette a rendőrök munkáját, amikor az utazás végén kifosztott taxit nem egyszerűen leintette, hanem okostelefonos alkalmazáson keresztül hívta.
Hogy pontosan melyik applikációt használta, nem tudni. Az viszont biztos, hogy ezek az alkalmazások jellemzően regisztrációhoz kötöttek, azaz a felhasználónak meg kell adnia nevét, életkorát, lakcímét, és vélhetően bankkártya-adatait is. Ha valóban így történt, nem tudunk nem fejet hajtani az idei nyár egyik legostobább bűnözője előtt – ha pedig tévedünk, és a rendőrség nem a digitális nyomon elindulva talált rá a feltételezett elkövetőkre, gratulálunk a gyors és hatékony nyomozati munkához.
Hőseink a bűntény előtt hagytak digitális kéznyomot, mások utána követik el ezt a bakit:

