Budapesten, a XX. kerületben az 52-es villamos elé hajtott egy autós még nyár elején, a Jókai Mór utca és a Honvéd utca kereszteződésében. A villamos vezetője a balesetet már nem tudta elkerülni, így nekiütközött a szabálytalanul közlekedő autónak.

A gépkocsi sofőrje az ütközést követően kiszállt, és – anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy a villamoson bárki megsérült – felvette a nyúlcipőt.

A rendőrség az eset után helyszínelést rendelt el, majd adatokat gyűjtöttek és a nyomozás során több tanút is kihallgattak. A balesetben a villamoson szerencsére senki nem sérült meg.

A beszerzett információk alapján a rendőrök azonosították a feltételezett elkövetőt, a 40 éves Pétert, akit augusztus 7-én gyanúsítottként hallgattak ki “cserbenhagyás vétség, illetve közérdekű üzem működésének gondatlan megzavarása vétség megalapozott gyanúja miatt” – írja a rendőrség.

De itt még nincs vége: mivel Péter nem rendelkezett vezetői engedéllyel, szabálysértési eljárás is indult ellene, engedély nélküli vezetés miatt.

a videó a hirdetés után indul