Szeged belvárosában történt az utóbbi idők egyik legviccesebb biciklilopása: egy erősen ittas férfi úgy döntött, ideje két kerékre pattanni. A történet azonban nem meneküléssel zárult, hanem egy látványos pofára eséssel, és mivel a térfigyelő kamerák mindent felvettek, az eset szerencsére a rendőrségen végződött.

Az ügyészség is beszámolt róla

“A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a többszörös visszaeső férfival és társával szemben, akik nagy értékű kerékpárokat loptak Szegeden. A vádirat szerint a terheltek 2024. augusztus és november között négy sértettet károsítottak meg, akik biciklijét ellopták. Az elvett kerékpárok között volt egy közel félmillió forint értékű, melyről az egyik férfi a zárat lefeszítette. A kerékpárral a férfi próbált elindulni, majd a helyszínről történő távozáskor arcra esett. A vádlottakat a járási ügyészség lopás bűntettével és más bűncselekmények elkövetésével vádolja, bűnösségük kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni. Az egyik lopást biztonsági kamera rögzítette.”

Miután nagy nehezen hatástalanította a lakatot, többszöri próbálkozás után sikerült csak felszállnia a bringára (legalábbis félig-meddig). De nem jutott messzire, úgy esett el, mintha egy Üvegtigris-jelenetet néznénk.

 

Jó tudni, hogy Magyarországon zéró tolerancia van az ittas járművezetésre, amely alól a kerékpár ugyan kivétel, de ez nem jelenti azt, hogy részegen szabadna használni. Pontosabban: a KRESZ nem tiltja a szeszes ital fogyasztását kerékpározás előtt, tilos ugyanakkor kerékpározásra alkalmatlan állapotban biciklivel közlekedni! Amennyiben valaki a biztonságos közlekedésre alkalmatlan állapotban ül kerékpárra (akár szeszes ital fogyasztása miatt), akkor szabálysértést követ el, és ugyanúgy eljár ellene a rendőrség.