A Giurgiu megyei Bulbucata községből származó férfi, akinél az alkoholszonda literenként 0,61 milligrammos alkoholkoncentrációt mutatott ki, szombat éjszaka egy keresztelő vendégeként rosszullétre panaszkodva hívott mentőt. A rendőrséget a Giurgiu megyei mentősök riasztották hajnali 3 óra után azzal, hogy a páciensük beült a megyei sürgősségi kórház udvarán várakozó mentőautóba, és a sorompót kitörve elhajtott – írja az ImpactNews24.ro.

Az üldözőbe vett férfi a rendőrök által leadott figyelmeztető lövések ellenére sem lassított, végül mintegy 60 kilométeres üldözés után Zimnicea előtt a mentőautó gumiabroncsait kilyukasztó szöges útzárral sikerült megállítaniuk. Személyi sérülés nem történt. A férfi ellen minősített lopás, rongálás és ittas vezetés gyanújával indult büntetőeljárás.

Amikor a rendőrségi kihallgatás után az újságírók arról kérdezték az elkövetőt, hogy miért kötötte el a mentőautót, azt mondta, hogy járni akart egyet vele. Hozzátette: nem kapcsolta be a mentőautó szirénáját és villogóját, mert nem találta a kapcsolót.

“De nem volt már szükség rá, voltak elegen mögöttem, akik villogjanak és szirénázzanak” – idézte az ittas ámokfutót a román hírportál.