Teljesen átlagos napnak indult, a videót megosztó férfi a családjával, feleségével és gyermekével autózott egy szinte vadonatúj, 2023-as évjáratú Porsche Macan S volánja mögött az Egyesült Államokban. A szemben haladó forgalmi sávban egy furgon vontatott egy lerobbant autót, amikor a dráma bekövetkezett. A vontatott autó kereke elszabadult, a nagy lendülettel pattogó abroncs pedig egyenesen a Porsche felé tartott.

A sofőrnek nem volt ideje reagálni, a gumi nagy erővel csapódott az utastérbe. A legnagyobb szerencse, hogy – ahogy a sofőr is megerősítette – senki sem sérült meg az autóban. Az ütközés ereje azonban brutális volt.

A tire totaled my car on the highway (jump scare warning)
byu/Grand-Tea3167 indashcams

Az eset részleteit maga a sofőr osztotta meg több Reddit-aloldalon. Többek között megosztotta a Porsche márkaszerviz által kiállított, előzetes javítási kalkulációt, ami egészen megdöbbentő, 45 000 dolláros (aktuális árfolyamon kb. 16,7 millió forintos) végösszegről szól. Több kommentelő szerint is ez már a gazdasági totálkár kategóriája, és nem érdemes javítani az autót, inkább a biztosítóval kellene intézni az anyagi kártérítés feltételeit.

How repairable is this?
byu/Grand-Tea3167 inAskMechanics