Hamar kalandossá vált egy franciaországi család nyaralása, miután július 5-én elindultak. Marokkó felé tartva több benzinkutat is útba ejtettek, azonban az egyik megállás után a 62 éves férfi úgy indult tovább, hogy a feleségét a benzinkúton felejtette – sem neki, sem a lányának nem tűnt fel.
Csak órákkal később vette észre a sofőr, hogy a felesége nem ül az autóban, így azonnal értesítette a mentőket és a hatóságokat – írja az Oddity Central. Addigra már nagyjából 300 kilométerrel odébb járt, ráadásul nem csak azt kellett nekik elmagyaráznia, hogyan hagyhatta el útközben a feleségét, de már arra sem emlékezett, melyik benzinkúton látta őt utoljára.
A 22 éves lány sem tudott sokat segíteni a rendőröknek, mivel végig aludt, így nem tudta megmondani, hogy az apja hol veszíthette el az édesanyját. Több pihenőhelyet is ellenőriztek a rendőrök, azonban csak nem találták meg a nőt – ezzel párhuzamosan már kezdtek gyanakodni, hogy szándékosan hagyhatták el az asszonyt.
Végül a mobilszolgáltató segített megoldani a rejtélyt, és az eltűnt nő telefonjának bemérésével megtalálták. A nő a hajnali órák óta nem mozdult el az autópálya-szervizből, a családja visszatérésére várt. Egy rövid nyomozás kizárta a szándékosságot is, így a család folytathatta az útját.
Korábban egy thaiföldi házaspárral fordult elő kísértetiesen hasonló eset – részletek a Vezess alábbi cikkében:

