A több százezer autóba szerelt dízelüzemű erőforrások esetén a vártnál hamarabb elérheti élettartama végét a vezérműlánc. Ez a jelenség a motor hirtelen leállását, sőt, akár súlyos motorkárosodást is okozhat. A Reuters információi szerint az intézkedés csak Franciaországban több mint 636 ezer, míg Belgiumban 117 ezer járműre terjed ki.

A visszahívás a 2017 októbere és 2023 januárja között készült, a PSA-csoport által fejlesztett 1.5 BlueHDi dízelmotorral szerelt autókat érinti. A probléma így a Peugeot, Citroën, DS, Opel/Vauxhall, valamint Fiat márkák tulajdonosait is érintheti, mivel a Stellantis-konszern a francia PSA és az olasz‒amerikai Fiat Chrysler 2021-es fúziójával jött létre.

Rengeteg magyar autóst is érintő döntést hozott a cégóriás 1

A vállalat hangsúlyozta, hogy nincs tudomásuk a hiba miatt bekövetkezett balesetről vagy személyi sérülésről. A szükséges beavatkozás minden esetben térítésmentes, amelyre a Stellantis jótállást is biztosít 10 éves korig vagy 240 ezer kilométer futásteljesítményig, attól függően, melyik feltétel következik be hamarabb.

A javítás egy szoftverfrissítésből, illetve amennyiben indokolt, egy olajcseréből áll. A hiba felderítésére emellett egy speciális diagnosztikai alkalmazást is kidolgoztak, amely a motorzaj elemzése révén képes detektálni a lánc esetleges rendellenességeit.

Rengeteg magyar autóst is érintő döntést hozott a cégóriás 3

Bár az érintett autók tulajdonosait közvetlenül is tájékoztatják, a biztonság kedvéért javasolt felvenni a kapcsolatot a márkaszervizekkel vagy a gyártó ügyfélszolgálatával, ahol az alvázszám segítségével ellenőrizhető a jármű státusza.