A Lada Niva 48 éves múltja tele van extrém verziókkal, a terepen alapból ügyesen mozgó típusból több komoly versenyverzió készült, de talán ez a legfrissebb az eddigi legkomolyabb technika. 

1977-ben került az utakra a VAZ-2121 típusjelzésű Lada Niva, ami hosszú évtizedekig megőrizte eredeti karakterét, dacolt a modernizáció hullámaival, és régi korok tanújaként, élő veteránként, minimális változtatásokkal maradt gyártásban. Neve is változott, volt 4×4, most pedig Niva Legendként lehet megvásárolni.

Minden idők legbrutálisabb Lada Niváját mutatták be 1

Legfrissebb kiadása pedig a terepralis múltat eleveníti fel, és tör előre az elődök által kitaposott ösvényen, méghozzá igen izmos kivitelben. A Niva Sport Turbo nem viccel, igazi versenygép: szélesebb az alapmodellnél, és nemcsak a tengelytávolságát, hanem a hasmagasságát is látványosan megnövelték. A látvány azonban hozza a klasszikus vonalat, azonnal látszik, hogy ez egy Niva. 

Minden idők legbrutálisabb Lada Niváját mutatták be 2

Orrában speciális, átdolgozott 1,6 literes, négyhengeres turbós benzinmotor dolgozik, ami hatfokozatú, szekvenciális váltón át juttatja el erejét mind a négy kerékhez. Csúcsteljesítménye 280 lóerő, maximális nyomatéka pedig 340 newtonméter. Természetesen a fékrendszert is megerősítették, 302 milliméteres tárcsák kerültek előre négydugattyús féknyereggel. A független kerékfelfüggesztés dupla lengéscsillapítóval pedig tényleg arra vár, hogy valaki padlógázon veresse vele a homokdűnék között.

Az utastér is a tereprali világára lett felkészítve, két kagylóülést, bukókeretet, megerősített üzemanyagtartályt szereltek be a Lada mérnökei.

A Lada Niva Sport Turbo az idei Selyemút ralin fog versenyszerűen bemutatkozni, amelyet július 12. és 22. között rendeznek meg Oroszországban. A Raid Sport kategóriában fog indulni, amely egy szinttel a T2 kategória felett van, ahol az elődje versenyzett. A pálya több mint 5000 km megterhelő terepen vezet keresztül az Irkutszk és Gorno-Altajszk közötti útvonalon.

Frissült a gyári verzió is

A Niva idén kapott egy „komolyabb” frissítést: április 5-én hivatalosan is elindult a Lada Niva Sport forgalmazása.

A Niva Sport szívét 1,6 literes, 16 szelepes, négyhengeres benzinmotor adja, amely 122 lóerőt és 151 Nm nyomatékot ad le, utóbbit 5000-es fordulatszámon.

Ez jelentős előrelépés a korábbi 1,7 literes, 83 lóerős alapmodellhez képest. Az erőforrás a Lada Granta Sportból származik, de a Niva esetében hosszanti irányban építették be, és egy megerősített, ötsebességes, manuális váltóval párosították.

7 fotó

Az állandó összkerékhajtású Niva Sport 11,8 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/h-ra, végsebessége pedig 162 km/óra.