Perzsel a nap, jönnek a negyvenfokos csúcshőmérsékletek, de még mindig van olyan autós, akinek pár deciliter megspórolt benzin jobban hangzik, mint a hűs utastér, és inkább lehúzott ablakkal engedi be a parázsló levegőt. 

De vajon igaza van? Tényleg jobban jár a benzinkútnál ezzel a módszerrel?
Nemzetközi szakértők mérései alapján világos, hogy az autók sebessége kulcsszerepet játszik ebben a kérdésben. Egy, a Society of Automotive Engineers (SAE) és a General Motors által végzett kísérlet során például kiderült, hogy egy közepes méretű szedán esetében a lehúzott ablakok miatt akár 20 százalékkal is nőhet a fogyasztás, míg egy SUV esetében ez a növekedés 8 százalék körül mozog. Ez nyilvánvalóan azért van így, mert a szedán alaktényezője jobb, azaz eleve hatékonyabb, kisebb  légellenállása. 

Ez mutatkozott meg egy a SAE által 2013-ban egy 2009-es Toyota Corolla-val különböző sebességeken végzett tesztben is. Itt azt állapították meg, hogy a Corollának 80 mérföld/óra (129 km/óra) feletti sebességgel kellett haladnia nyitott ablakokkal, mielőtt az aerodinamikai ellenállás hatására hatékonysága alacsonyabb lett, mint a légkondicionáló bekapcsolt állapotában.Egy másik kutatás, amelyet a MotorTrend és az Oak Ridge Nemzeti Laboratórium közösen végzett, még konkrétabb képet ad: már 96 km/h sebességnél közel azonos a plusz energia szükséglete, és 120 km/h felett már egyértelműen ez a gazdaságosabb döntés. A légellenállás ugyanis nem lineárisan növekszik, hanem exponenciálisan.

Egy brit összefoglaló (Leasing.com) szerint a klíma használata körülbelül 10 százalékos fogyasztásnövekedést okoz ugyan, de ez még mindig fele annak, amit a lehúzott ablakok jelenthetnek magasabb sebességnél. Tehát a fő tanulság, hogy mindkét módszer növeli a fogyasztást, de a sebesség függvényében eltérő mértékben. Minél gyorsabban haladunk, annál takarékosabb a klíma használata, nem beszélve a kényelmi faktorról. Vajon megéri pár deci benzinért a kohóként fortyogó többsávos körúton araszolva lehúzott ablakkal aszalódni, ha van klíma az autóban?

Ezt okozza a lehúzott ablak

Az autók formatervezése során kulcsfontosságú szempont a légellenállás minimalizálása, amit a lehúzott ablakok jelentősen rontanak. A nyitott ablakok ugyanis úgy működnek, mint egy ejtőernyő, visszafogják az autót. A nagyobb légellenállás miatt a motor erősebb terhelésnek van kitéve, ami végül több üzemanyag elégetését eredményezi. Ez különösen magasabb sebességnél – például autópályán – válik igazán észrevehetővé. Ilyen helyzetekben tehát mindenképpen érdemesebb zárt ablakokkal és klímával autózni.

Ha egy ökölszabályt akarunk arra, hogy mikor érdemes becsukni az ablakokat és kikapcsolni a légkondicionálót, akkor a nagyobb szabadidő járművek esetében ez a határérték körülbelül 40 mph (64 km/h), kisebb, jobb formájú járműveknél, akár 130 km/óra is lehet a határ. 

Az igazi spórolást felhúzott ablakkal és kikapcsolt klímával érhetnénk el, amit semmiképp, senkinek nem ajánlunk! Nyáron a felforrósodott utastér gyakorlatilag életveszélyes! Még lehúzott ablakkal is sokat rontunk a saját képességeinken: a kánikulai hőség nemcsak kényelmetlenséget okoz, hanem a koncentrációt, a reakcióidőt és ezáltal a vezetési biztonságot is befolyásolja.