Sokan teszik fel a kérdést különböző platformokon, hogy miért kerül több mint félmillió forintba egy jogosítvány, vagy olykor még jóval többe is? Egy népszerű oktató, Pető Attila szerint az 500 ezres ár valójában nem drága. Igaz, tette hozzá, csak azoknak kerül ennyibe a tanfolyam és a vizsga, akik elsőre, bukások és nagy számú pótóra nélkül teljesítik a követelményeket – olvasható a Közlekedésbiztonság oldalán.

Miből tevődik össze a jogosítvány ára?

  • Az elméleti tanfolyam díja 60-100 ezer forint között mozog, iskoláktól és képzési módoktól függően.
  • A számítógépes elméleti vizsga 4600 forint.
  • Ami a jogosítvány árát az egekbe tolhatja, az a gyakorlati képzés: minél több óra kell valakinek a sikeres vizsgához, annál többe kerül a vezetői engedélye.

Van olyan tanuló vezető, állítólag ő jelenleg a csúcstartó, aki már 240 órát vezetett, így a gyakorlati tanfolyamra már elköltött mintegy 2,5 millió forintot, de még nem tett sikeres vizsgát.

Mennyit kell vezetni?

Jelenleg 29 levezetett óra és 580 megtett kilométer után bocsátható a tanuló gyakorlati vizsgára. Egy óra vezetés átlagosan 10 ezer forint (ebben lehetnek eltérések az egyes iskolák között). Elvileg 290 ezer forintból tehát elvégezhető a gyakorlati képzés.

A forgalmi vizsga 11 000 forint – ehhez jön még az elsősegély, amire semmiféle előírás nincs, mindenki ott és úgy tanulja meg, ahol és ahogy akarja, a lényeg, hogy sikeres vizsgát kell tennie a Vöröskeresztnél, ami 19 990 forint.

Mindez, a legdrágább elméleti képzéssel számolva, 420 ezer forint környékén van. Ebből akkor lesz félmillió, amikor az elméleti vizsga nem sikerül elsőre és a 29 óra vezetés sem elég, sikerese vizsgát tegyen az illető. Pető szerint ez manapság a tanuló vezetők felére igaz.

Sok mai fiatal nem akar jogosítványt

Főleg a városi fiatalok igaz ez az állítás az oktató szerint. Nekik tökéletes a közösségi közlekedés, lehet rollert, biciklit bérelni és gyalog sincs túl messze semmi. Sokuk csak azért jelentkezik a képzésre, mert a szüleik szerint fontos. Szüksége lesz a jogosítványra a munkavállaláshoz, ahogy a nyelvtudásra is. A tanfolyam végén aztán sokan kikövetelik – vagy, ha nem a tanuló, akkor a szülők -, hogy a lehető legkorábbi alkalommal vizsgázhassanak, akkor is, ha oktatójuk szerint még felkészületlenek.

Szerinted drága itthon a jogosítványszerzés?
Igen, sokallom
81% (961)
Nem, teljesen korrekt ár
19% (226)

Ha pedig valami könnyedebb témát keresel ebben a kérdéskörben, akkor a Vezess korábbi cikkét ajánljuk: