Ütősre sikerült a Xiaomi bemutatkozása az autóiparban, aminek ékes bizonyítéka az SU7 Ultra, amit miután márciusban elkezdtek forgalmazni, két órán belül tízezer darabot kapkodtak el belőle.

A három elektromos motorral szerelt modell teljesítménye 1548 lóerő. Álló helyzetből 100-ra 1,97, 200-ra pedig 5,96 másodperc alatt gyorsít, de akár 350 km/órás tempóra is képes. Ezek azonban most már nemcsak hangzatos paraméterek, ugyanis a Xiaomi alig néhány napja a Nordschleifén tette le a névjegyét, ahol 7:04,957-tel az SU7 Ultra átadta a múltnak a sorozatgyártású elektromos autók rekordját – írja közleményében a kínai techóriás.

Brutális rekordot állított fel az 1500 lóerős kínai gép 1

Fotó: Xiaomi

Volt már ennél is gyorsabb az SU7 Ultra, igaz, mint azt az InsideEVs megjegyezte, a korábbi, 6:48,874-es köridőt a típus versenyváltozatával érték el, amit lecsupaszított beltérrel és versenygumikkal küldtek pályára. A hivatalosan is jegyzett rekord csaknem három másodperccel jobb, mint a Porsche Taycan Turbo GT-é, de a Rimac Neverát is legyőzte, mely 7:05,298-as idővel ért körbe a több mint 20 kilométeres vonalvezetésen.

Ilyen a Xiaomi SU7 Ultra – a képre kattintva galéria nyílik:

8 fotó

Fedélzeti kamerás felvételen itt nézhető vissza az új csúcsot jelentő kör:

a videó a hirdetés után indul

A közelmúltban nagy port kavart a Xiaomi hiperautója körül, hogy szoftveresen próbálták lekorlátozni a teljesítményét, viszont ennél is frissebb fejlemény, hogy immár a Gran Turismo játékába is bekerült – további részletek a Vezess cikkében: