A közelmúltban írtunk az autóipar egyik legfurcsább és legnagyobb lopási sorozatáról, amelyben rejtélyes körülmények között tűnt el egy indiai Kia-gyárból nagy mennyiségű, összerakott belső égésű motor.
2024-ben egy nagy átvizsgálás során vették észre a hiányt, és a nyomozók még mindig próbálják összerakni a kirakóst, hogyan lehet 900 darab összeszerelt, komplett motort úgy eltüntetni egy gyártósorról, hogy az senkinek se tűnjön fel.
A vizsgálat első körben a gyár vezetőire, menedzsereire is kiterjed, az előzetes vizsgálatok már találtak hibákat az adminisztrációban, és a gyanú olyan dolgozókra terelődött, akik még mindig a gyár alkalmazottai.
Az ügyben indult nyomozás most vezetett eredményre: két egykori Kia-alkalmazott ellen vizsgálat indul (a Reuters szerint az egyik „műszakvezető”, a másik pedig a motorosztály „részlegvezetője” volt). Állítólag két külső személlyel együttműködve hamis számlákat állítottak ki, és megkerülték a gyár biztonsági protokolljait, így a motorokkal megpakolt teherautók akadálytalanul hagyták el az összeszerelő üzem területét.
Az üzem évente 300 000–400 000 autót gyárt, ami magyarázatot ad arra, hogyan tűnhetett el több száz motor anélkül, hogy éveken át feltűnt volna. A lopás nagyságrendje miatt nem meglepő, hogy a hatóságok a dolgozókat és mindazokat vizsgálják, akik rendszeresen hozzáfértek a készletekhez. A két „belsős” akár tíz év börtönre is számíthat, ha bűnösnek találják őket.


