Autórajongóknak fájdalmas baleset történt Barlo (Hollandia)  Straksweg nevű, erdősávval határolt útszakaszán, ahol egy autószerelő az egyik kanyarban elvesztette uralmát az autó felett, majd frontálisan nekicsapódott egy fának. Az autó egy Iso Rivolta Bizzarrini, amelynek felújítását állítólag most fejezték be, így lehet kezdeni elölről

Azt egyelőre nem tudni, pontosan miért veszítette el a sofőr az irányítást az autó felett – lehet, hogy túl gyorsan érkezett a kanyarhoz, esetleg technikai gond adódott – írja a holland 112achterhoek-nieuws. A sofőr súlyos fejsérülést szenvedett, őt a mentősök azonnal kórházba szállították.

Iso Rivolta

Volt az autóiparnak egy remek korszaka, amikor az amerikai motorokat olasz formatervbe csomagolták, és ebből remek, mára ritka sportautók születtek. Ilyen volt az Iso Rivolta is, melyet a mérnök Giotto Bizzarrini és Giorgetto Giugiaro tervezett. Az erős és gyönyörű Rivoltába eredetileg főként a Chevrolettől származó, 441 lóerős V8-as motorok kerültek. Az autó végsebessége elérte a 260 km/órát.

Ilyen egy autószerelő rémálma és legrosszabb napja egyszerre 1

Fotó: Wikipédia / Mr.choppers

A rendőrség a helyszínen megerősítette, hogy az összetört autó egy Iso Rivolta Bizzarrini volt, méghozzá egy 5300 Strada replika. Az eredeti modell akár 800 ezer eurót is érhet (330 millió forint), és bár ez csak egy „másolat”, értékét így is 450 ezer és 600 ezer euró közé becsülik (200 millió forint). 

 

A tulajdonosnál már csak a szerelőnek lesznek nehezebb napjai, amikor meg kell magyaráznia a tulajnak, mi is történt pontosan, de reméljük, felépül, és ezt megteheti majd.

Érdekel a Zagato Iso Rivolta GTZ-je? Erre tessék, érdemes ezt is megnézni: