Minden adott volt: jó idő, jó látási viszonyok, mégis egészen megdöbbentő képsorokat rögzített az autópálya-kezelő egyik forgalomfigyelő kamerája.
A pontos helyszín és a baleset időpontja ezúttal is ismeretlen, de a lényeg úgyis az, ami történt: a külső sávban érkezett egy autó, és lényegében fékezés nélkül belerohant az elé besoroló kocsiba, amely az ütközés erejétől a szalagkorlátnak csapódott.
MEGÁLL AZ ÉSZ #97 📺 Az autópályán való közlekedés nem csak a kormány mögötti rutinról szól – ez egy bizalmi rendszer. Egyetlen figyelmetlenség is súlyos következményekkel járhat. 🚗 Minden adott volt: jó idő, jó látási viszonyok, mégis egészen megdöbbentő képsorokat rögzített a kameránk. A főpályán érkezik egy autó és szinte fékezés nélkül belerohan az elé besoroló járműbe, ami az ütközés erejétől a szalagkorlátnak csapódik. 😔 A becsapódás után megpördült, majd a pályán keresztben állt meg, az eset során 1 fő szenvedett könnyebb sérülést. 👀 Utazás során az információ 90%-át a szemünkkel szerezzük be, ha figyelmünk elterelődik, mással foglalkozunk, az könnyen balesethez vezethet. 🤯 A balesetek nagy része egy kis odafigyeléssel és a sebességhatárok betartásával elkerülhető. 🚗 Mindenkit hazavárnak! Téged is! Vezess felelősséggel! #mkif #pályánvagyunk #közösenveletek #közlekedjbiztonságosan #közlekedésbiztonság #baleset #autópálya #police
Posted by MKIF Zrt. - Az ország útja on Monday, May 26, 2025
Az autó az ütközés után megpördült, majd a pályán keresztben állt meg, egy ember szenvedett könnyebb sérülést.
Vezetés közben az információk 90 százalékát a szemünkkel szerezzük be, így ha figyelmünk elterelődik, mással foglalkozunk, az könnyen balesethez vezethet. A balesetek nagy része egy kis odafigyeléssel és a sebességhatárok betartásával elkerülhető – üzente a baleset kapcsán az MKIF Zrt.

