Három fiatallal szemben emeltek vádat, miután tavaly ősszel annak ellenére a sorsára hagytak egy vétlen autóst, hogy miattuk kötött ki az árokban a feje tetejére borulva – írja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség közleménye.
A vádirat szerint a fiatalok Kisvárdáról tartottak Tiszabezdédre, amikor a sofőr egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntött, megfordul, hogy utolérje a vele szemben közlekedő ismerősét. Egy mellékútra kanyarodott, ahol egy íven megfordult, és visszahajtott a főútra, azonban arra nem figyelt, hogy jön-e mögötte bárki.
A mögötte érkező kocsinak ezáltal nem adta meg az elsőbbségét, a féktávolságán belül fordult elé vissza a védett útra. A vétlen sofőr ugyan a kormányt elrántva elkerülte az ütközést, de utána a murvás-földes útpadkára hajtva elveszítette az uralmát a járműve felett. Ekkor csapódott az út bal oldalán található vízelvezető árokba, ahol az autó a tetejére borult.
A jelenetet a biztonsági kamera is rögzítette – a videó itt nézhető meg:
Körülbelül 80-100 méterrel a baleset helyszíne után megálltak és kiszálltak a fiatalok, de pár másodperccel azután, hogy észlelték a balesetet, segítségnyújtás nélkül visszaültek az autóba, majd elhajtottak. A történtekről sem a rendőrséget, sem pedig a mentőket nem értesítették. A sértett autós nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Segítségnyújtás elmulasztása miatt a sofőrrel szemben a felfüggesztett börtönbüntetés és pénzbüntetés mellett azt is indítványozta az ügyészség, hogy tiltsák el a járművezetéstől, míg az utasokkal szemben pénzbírságot kért.
