Nem ritka eset, hogy a tolvajok nem komplett autót, hanem egy-egy értékesebb autóalkatrészt lovasítanak meg. A 22 éves, amerikai Brandon Sullo is ezen bűnözők közé tartozik, akit jelenleg jó néhány felni ellopásával vádolnak.
A helyi rendőrség beszámolója szerint Sullo úgy bukott le, hogy az egyik elkobzott mobiltelefonon olyan szelfit találtak, amelyen a tolvaj látható, körülötte pedig a lopott keréktárcsák. A képet több haverjának is továbbküldte.
A fotóra az alábbi feliratot helyezte el a fiatalember: “Visszafelé Torringtonból” – éppen onnan és akkor, ahonnan aznap az egyik bűncselekményt bejelentették.
A történet még 2024 októberében kezdődött, amikor a rendőrség riasztást kapott a torringtoni Sullivan Honda kereskedéshez. A tettes épphogy el tudott menekülni, még egy rendőrautót is súrolt távozás közben, annyira forró volt a helyzet. A meneküléshez egy Honda Accordot használt Sullo, az autó rendszáma pedig visszavezethető volt hozzá.
Egy héttel később a hatóságok emelőt, ütvecsavarozót és több villáskulcsot találtak az Accord csomagtartójában, amikor átkutatták – ezek mind keréklopásokhoz szükséges eszközök. A nyomozás során egy ismeretlen társ mobilját is lefoglalták, és ebben bukkantak rá a fent említett képre is.
A hatóságok szerint Sullo október 7. és november 23. között kereket és gumiabroncsot lopott a Sullivan Honda melletti Toyota of Westport telephelyéről is. A biztonsági kamerák felvételei is alátámasztják, hogy Sullo a helyszíneken járt a lopások idején.
Az elkövető április 14-én önként jelentkezett a rendőrségen, majd 150 000 dolláros óvadék ellenében szabadlábra helyezték (53 millió forint). Ezt követően a rendőrség újra őrizetbe vette egy másik bűncselekmény miatt. Ezt nehezen fogja megúszni az amatőr bűnöző.

