Négyszer jelölték Grammy-díjra a feltörekvő amerikai rappert, Ice Spice-t, akinek a Mercedes-Benz manhattani márkakereskedésének megnyitóján is szerepe volt. A német márka ennél feltűnőbben aligha vezethette volna be a legújabb, nemrég Magyarországon is bemutatott CLA-t az észak-amerikai piacra.

A 25 éves előadó ugyanis a premier alkalmából a saját ízlésére formálta a kupét: ékszerként is megállná a helyét egy csillogó, folyékony króm hatású látvány, amire a „Princess”, azaz „Hercegnő” feliratú lánc rátesz még egy lapáttal. A Class of Creators nevű kezdeményezés keretében a következő hónapokban többek között Gustaf Westmann svéd belsőépítész és Colm Dillane divattervező is szabadjára engedheti a fantáziáját, de lesznek olyan modellek is, amiket a Hot Wheels és a League of Legends fog megálmodni.

A képre kattintva galéria nyílik:

8 fotó

A legújabb, harmadik generációs CLA-val kapcsolatban a legnagyobb változás számunkra, hogy a korábbiakkal ellentétben már nem a Mercedes kecskeméti gyárában készül majd, hanem Németországban. A váltás hátterében a megújult MMA platform áll, ami a jövőbeli kompakt modellek alapját jelenti, függetlenül attól, hogy a hajtást elektromos vagy belső égésű motor biztosítja-e.

Bár a további részleteket és az árakat csak később hozzák nyilvánosságra, azt már most tudjuk, hogy az elektromos modell értékesítése júniusban indul – első körben kétféle elektromos hajtás közül lehet választani. A hátsókerék-hajtású CLA 250+ maximális teljesítménye 272, míg az összkerékhajtású CLA 350 4MATIC-é 354 lóerő. Mindkét variánst 85 kWh-s, akár 320 kW-tal tölthető akkumulátorral szerelték: a kisebbik modell 10 perc alatt akár 325 kilométerre elegendő energiát is képes felvenni, míg a WLTP-ciklus szerinti hatótávolsága 792 kilométer. A csúcsverziónak szánt CLA 350 4MATIC esetében 315, illetve 771 kilométeres felső értékekről beszélhetünk.

Tömény giccsel öntötték nyakon az új Mercedest 7

Fotó: Mercedes-Benz

Tömény giccsel öntötték nyakon az új Mercedest 8

Fotó: Mercedes-Benz

Az ősz folyamán a CLA hibrid változata is megérkezik, a 48 V-os rendszer a Kínában fejlesztett, 1,5 literes benzinmotorra támaszkodik. 136, 163 és 190 lóerős teljesítménnyel, valamint első- és összkerékhajtással is elérhető lesz.