Képzeld el, hogy a sivatag közepén gyalogolsz, a nap a fejed felett kegyetlenül tűz, és a láthatáron végre megpillantasz valamit, ami úgy tűnik, víz. Egy hűsítő oázis! De ahogy közelebb érsz, a tó eltűnik, mintha sosem lett volna ott. Sajnos ez csak a fény játéka, amelynek viselkedése nem olyan egyszerű, mint azt elsőre gondolnánk.
- Hogy milyen képet közvetít felénk, az attól függ, hogyan törik meg, hogyan hajlik, vagy milyen közegen halad át.
Amikor a nyári aszfalt egész nap izzik, hatalmas mennyiségű hőt sugároz magából – még akkor is, amikor a levegő már kezd lehűlni körülötte. Ezen hő hatására a levegő molekulái kitágulnak, így a forró levegő ritkábbá válik, és a hidegebb, sűrűbb levegőréteg alatt ragad. Amikor a fény eléri ezt a hidegebb, párásabb levegőt, lelassul.
Amikor azonban áthalad a hideg rétegen, és eléri a meleg levegőt, felgyorsul és megtörik – vagyis irányt változtat.
Ez az, amit a tudósok „inverziós rétegnek” neveznek. Azok a fénysugarak, amelyek normál esetben visszaverődnének az útról, és egyenes vonalban jutnának el a szemünkbe (így mutatva meg az aszfaltot), most felfelé hajlanak, és más irányba szóródnak szét. Ez a jelenség hasonlít ahhoz, ahogy a víz felszínén szétszóródik a fény, ezért is tűnik úgy, mintha egy tó tükröződne előttünk az úton.
A délibáb tehát nem más, mint egy nagyon meggyőző optikai csalódás, amit a forró aszfalt, a levegőrétegek különböző sűrűsége és a fény “trükközése” együtt idéznek elő.
