Lehet, nem is tudtad eddig, hogy nap mint nap te is áthaladsz olyan pontokon az autóddal, amelyek azt figyelik, hogy adott szakaszon mennyi jármű halad el naponta. De miért van szükség erre, miért fontos ez a szám?
A bő 30 ezer km hosszúságú országos közúthálózat, valamint az ehhez kapcsolódó egyéb műszaki létesítmények üzemeltetésében nélkülözhetetlen a közúti forgalom nagyságának, összetételének, jellemzőinek megfelelő ismerete. A forgalmi adatok egyik fő forrása az országos közúti keresztmetszeti forgalomszámlálás, amelyet a Magyar Közút végez az alábbi technológiával.
Hurokdetektor
A hurokdetektor a közúti járműérzékelés legelterjedtebb mérőeszköze, jellemzően gépjármű- és kerékpárforgalom mérésére alkalmazzák az úthálózatokért felelős vállalatok. Ez olyan útpályába épített szerkezet, amely képes érzékelni a felette áthaladó járművek számát.
- A detektor fő egysége az érzékelőhurok, amelybe váltakozó áramot táplálnak.
- Ennek hatására a hurok körül mágneses mező keletkezik.
- Amennyiben a hurok fölött fémet tartalmazó jármű (ún. fémes test) halad el, az megváltoztatja (“elhangolja”) az eszköz által létrehozott mágneses mezőt.
- Az érzékelőhurokhoz kapcsolt kiértékelő áramkör képes felismerni ezt a változást, ezáltal a jármű elhaladását.
Ezeket az adatokat a hurokdetektor mellett elhelyezett berendezés rögzíti és továbbítja egy központi szerverre, hogy a szakemberek kielemezhessék azokat.

Fotó forrása: BKK
A hurokdetektorok mellett még használnak hazánkban forgalomszámláló kamerák is, amelyek jellemzően oszlopokon elhelyezett fix eszközök. Ezek a kamerák felvételt nem rögzítenek, előre beprogramozott algoritmusok alapján érzékelik az egyes járművek elhaladását, és kategorizálás nélkül megszámolják azokat.
Az elkövetkező napokban az alábbi helyszínen fogják cserélni a fent említett hurokdetektorokat:
- Az M0 autóút bal pálya 10+655 km szelvényében hurokdetektor-csere miatt sávzárásokra számíthatnak a közlekedők 2025.04.05-én szombaton 9:00-15:00 óra között. Kétórás időtartamban az M6-os autópálya és a 7. számú főút között a legbelső forgalmi sávot használhatják majd a közlekedők. Az autóút jelentős forgalma miatt időszakos torlódások alakulhatnak ki, szóval ezt érdemes számításba venni, ha arra vezetne az utad szombaton.