Úgy változtatta meg az ikonikus, a márkát 1916 óta szimbolizáló háromágú csillagát a Mercedes-Benz, hogy annak nem kerített különösebb feneket. Az Auto Motor und Sport beszámolója szerint a stuttgarti márka gyakorlatilag titokban és hivatalos bejelentés nélkül színezte át az emblémáját fehér színűre.

Az új logó a stuttgartiak február végén megjelent, 2024-es jelentésében mutatkozott be, azóta pedig ezt használják minden digitális és nyomtatott felületükön, beleértve az e-maileket, a fejléces papírokat, valamint a közösségi médiát. Ezáltal a kifehéredett Mercedes-logóval a kecskeméti üzem Facebook-oldalán is találkozhatunk.

Megváltozott a Mercedes csillaga, itt az új 1

Fotó: Mercedes-Benz

Iparági értesülések szerint a Mercedes tudatosan kerülte a nagyobb csinnadrattát a logó megújítása körül, mivel a letisztultabb, modern dizájn bevezetésére belső, elsősorban a vállalati kommunikációt érintő intézkedésként tekintenek – magyarán: az autókon továbbra is úgy fog csillogni a Mercedes csillaga, ahogy eddig.

Mint arra a portál emlékeztetett, nem először próbálkozott hasonlóval a Mercedes. Már 2007-ben is adtak egy esélyt a fehér logónak, de 2010-ben visszatértek a korábbi változathoz, ugyanis a márkánál úgy érezték, hogy a visszafogott megjelenés nem tükrözi a törekvéseiket – ennek ellenére több mint 15 év után újabb esélyt kap.