A Ferrari és a Ford legendás küzdelme az 1966-os Le Mans-i 24 óráson csúcsosodott ki: azzal, hogy az azóta megfilmesített rivalizálás végül nemcsak hármas győzelmet, de hatalmas áttörést is hozott a Fordnak, a következő évekre megállíthatatlanná vált a sportautózás műfajában az amerikai gyártó. A Ferrari legyőzésében kulcsszerepe volt a GT40-nek, aminek a közúti változatából nem véletlenül készült csupán 105 darab.
Azon a bizonyos 1966-os futamon is rajthoz állt a GT40 MkII egyik példánya, ami nemrég került kalapács alá az RM Sotheby’s árverésén. A 7,0 literes, V8-as technikával szerelt, 485 lóerős versenygép nemcsak a pályán, de a liciten is történelmet írt, ugyanis 13,2 millió dollárért kelt el. A mostani árfolyamon csaknem 4,9 milliárd forintnak megfelelő összeg rekordnak számít, korábban egyetlen árverésre bocsátott Ford sem cserélt gazdát ilyen magas áron – szúrta ki a Motor Sport Magazine.
A képre kattintva galéria nyílik:
Ugyan az egység számára, mely a P/1032 számú vázzal állt rajthoz, katasztrófába torkollott az egynapos megmérettetés, mivelhogy technikai hiba miatt ki kellett állnia, nem különösebben szorul magyarázatra a borsos leütési ár – elég csak a sebringi 12 óráson elért második helyet említeni példaként. A Ford Le Mans-i versenyautójából összesen nyolc darabot gyártottak, a szóban forgó darab mostanáig az indianapolisi versenypálya múzeumának gyűjteményét gazdagította.
Nagy átalakítás alatt áll a múzeum, így valószínű, hogy a befolyt összeget ezúttal is erre fogják fordítani, csakúgy, mint a Mercedes első igazán sikeres Forma-1-es autójának esetében, amiért a győztes licitáló közel 21 milliárd forintnyit fizetett ki.

Fotó: RM Sotheby’s

Fotó: RM Sotheby’s
A Fordok között a korábbi csúcstartó szintén az 1966-os Le Mans-i autók egyike volt: a Ronnie Bucknum, Dick Hutcherson alkotta párossal a harmadik helyen célba ért példányt 9,8 millió dollárért ütötték le 2018-ban.
Néhány évvel ezelőtt a GT40 egyik bemutatódarabjára lehetett licitálni, de még az árát sem merték kiírni – a részletekről az alábbiakban számolt be a Vezess: