Bizarr incidens miatt vált pillanatok alatt rémálommá egy pár nyaralása Hawaiin. Egészen addig követték a navigációs rendszer utasításait, amíg a kailua-konai Honokohau kikötőben el nem fogyott alóluk az út: egy szemtanú arról is felvételt készített, hogy a Dodge Caravan szép lassan a vízbe csúszik – derült ki a Hawaii News Now beszámolójából.
A gyors események láthatóan összezavarták az egyterű utasát, aki végül az ablakon ki tudott mászni. Így is többeknek vízbe kellett ugraniuk, hogy a sofőrt a rámpán keresztül kihúzzák a vízből, de az eddigi információk alapján nem történt sérülés a baleset során.
„Szerintem egy pillanatra le kellett venniük a tekintetüket az útról, és mindenki megdöbbent, mert láttuk, hogy az autó egyenesen a kikötő felé tart” – nyilatkozta az eset egyik szemtanúja. „Kellett egy másodperc, mire felfogtuk, mi történik. Nem tűntek úgy, mintha pánikba estek volna, és látszólag nem is akarták sürgősen kiszállni az autóból.”
Az eset után a vízből a teljesen elmerült Dodge-ot vontatókkal húzták ki.
Máskor is okozott már zűrt a GPS
Több olyan esetről is beszámolt korábban a Vezess, amikor csúnyán megtréfálta az autósokat a GPS. Persze, előfordul, hogy ebben némi emberi hiba is közrejátszik: 2019-ben egy olasz származású, 81 éves autós Angliából indulva a szülőföldje helyett Németországban találta magát, és mintegy 9 órán át haladt a rossz irányba, mert rosszul adta meg az úti célt.
Az viszont már sokkal inkább a navigáció hibájának volt felróható, amikor ukrán kamionosok kötöttek ki a pesti mocsárban, vagy az, amikor a GPS „utasítására” csatornába hajtott egy sofőr, de olyan is előfordult, hogy a kietlen pusztába vagy sziklák közé irányította a jóhiszemű jármvezetőket a modern technika.