Annyira “újdonság” a hidrogén üzemanyagcella, hogy a Toyotánál már a negyedik generációt fejlesztették le az új Miraihoz. Itt a Vezessnél pedig már 2008-ban próbáltuk a technológiát egy Opel Zafirába szerelve, 2009-ben vezettük a szintén üzemanyagcellás Honda Clarityt, majd 2015-ben az Audi A7 h-tron quattrót, aztán  néhány éve tettünk egy hosszabb túrát az előző generációs Miraival. Ez a mostani autó azonban itt volt Budapesten, magyar rendszámmal (a rendezvényen voltak külföldi honosítású modellek is).

 

A hajtás elektromos, de hidrogénre van szüksége az áram előállításához. Végső soron egy teljesen hagyományos villanyautó, amit saját áramfejlesztővel láttak el. Külső áramforrásról nem tölthető, akkumulátora különben is csak 1,24 kWh-s, vagyis egy hagyományos hibrid hajtásláncú autónak felel meg, ez egyébként épp a Lexus LS-ből érkezik.

Előre, a hagyományos motor helyére kerül a hidrogén üzemanyagcella, a hátsó tengelyre pedig egy villanymotor, fölé az akkumulátor. A rendszer teljesítménye 174 lóerő és 300 Nm nyomaték, mivel ez függ az üzemanyagcella áramfejlesztő képességétől is, így nem csak a villanymotor erejét számítják, amit egyébként a Lexus UX 300h-tól kapott. Az akkumulátor a korábbi NiMH helyett Li-ion rendszerű. Rendszerfeszültsége 310,8 V (eddig 244,8 V), a tömege 2,3 kilogrammal csökkent (44,6 kg-ra). A kisebb akkucsomag elfért a hátsó ülés mögött, így nem csökkenti a csomagtartó kapacitását.