Többször is írtunk a Vezessen a Ford GT igen dinamikusan növekvő értékéről. Az amerikai gyártó második generációs sportautójából mindössze 45 darab gördült le a gyártósorról, néhány hónappal ezelőtt 1,2 millió dollárért még elkelt egy példány – ezzel tulajdonképpen kétszer annyiért kelt el, mint amennyibe két évvel korábban került.

Most azonban elképzelhető, hogy megáll ez a tendencia, hiszen ahogyan azt a Carscoops kiszúrta, nagyjából ugyanezért az összegért a napokban senki sem csapott le egy másik Ford GT-re a Collecting Cars által meghirdetett aukción. Mentségére szóljon a példánynak, hogy az imént példaként említett társával ellentétben nem bír különleges színvilággal, sőt, teljesen hófehér.

Elbukott az árverésen a Ford ritka sportautója 2

A képre kattintva galéria nyílik!

Viszont, ha ez még nem is hangzik a legizgalmasabban, leendő tulajdonosa gyakorlatilag teljesen új autóként vehette volna át, mivel alig több mint 40 kilométert tettek meg vele korábban. A kizárólag pályahasználatra szánt Fordban ugyanaz az ikerturbós, 3,5 literes és V6-os Ecoboost-motor duruzsol, mint az utcai változatban, csak annál 50 lóerővel erősebb, azaz 700 lóerős.

Ahogyan azt korábbi bemutatónkban említettük, a plusz lóerők mellett a technikai különlegességét az aerodinamikai csomagja adja. Pont négyszer annyi leszorítóerőt termel, mint az utcai verzió: az elérhető maximális kanyargyorsulás meghaladja a 2 g-t.

Elbukott az árverésen a Ford ritka sportautója 3Elbukott az árverésen a Ford ritka sportautója 4