1973. október 17-én hirtelen hatalmasat nőtt az olaj ára, ennek pedig komoly gazdasági hatásai keletkeztek. Az egész onnan indult, hogy az OPEC arab tagjai a jom kippuri háború hatására bejelentették, hogy az Izraelt támogató országokba felfüggesztik az olajexportot. Ebben érintett volt Japán és több európai ország is, valamint az Amerikai Egyesült Államok. Ez az a korszak, amikor hirtelen az eddig lehetetlenül hatalmas és rettentően nagy motorú amerikai autók minden tekintetben elkezdtek összemenni.

Magyarországon is súlyosan éreztette hatását az olajválság, ahogyan akkoriban minden kommunista országban. A forgatókönyv mindig ugyanaz volt. Az akkori állami vezetők nem akartak drasztikus áremelést, ami az életszínvonal csökkenését hozta volna magával, ezért külföldi hitelekkel ellentartottak. Ettől viszont az államadósság növekedett. A Szovjetunió egységét komolyan megroppantotta a válság.

A dízel Volkswagen, aminél nem volt gyorsabb a világon 2

“Demonstrálja, hogy miként lehet az aerodinamika és a könnyű járműépítés segítségével, hétköznapi erővel komoly sebességet elérni” – ezen dolgoztak akkoriban a Volkswagen fejlesztési részlegénél. A Volkswagen ARVW – bővebben Aerodynamic Research Volkswagen – mindössze 838 mm magas és 1100 mm széles. A légellenállási együtthatója 0,15. Ez elképesztően jó érték, főleg annak fényében, hogy a későbbi XL1 0,189-et tud. A mai Mercedes-Benz A-osztály négyajtós változata pedig 0,22-vel a legáramvonalasabb szériaautó.

A dízel Volkswagen, aminél nem volt gyorsabb a világon 3

2,4 literes, hathengeres turbódízel motorja 175 lóerős és a vezető mögött helyezkedik el. Érdekessége, hogy lánccal hajtja a hátsó kerekeket. Az ARVW-nek van fedélzeti víztartálya is, mely arra szolgált, hogy vizet fecskendezzenek a turbófeltöltő bemeneti nyílásába. Ezzel tudták hatékonyan hűteni, így kevesebb hűtőnyílás kellett, ami szintén fontos a kedvező aerodinamikához.

A dízel Volkswagen, aminél nem volt gyorsabb a világon 4

1980-ban, a Nardó pályán tartott tesztek alatt megfutotta a 355 km/órás sebességet. Élesben a hivatalos méréskor viszont 362,07 km/órát ment, amivel beállította a dízel világrekordot. Nem kevésbé meglepő a fogyasztása sem, amely 250 km/órás tempóval hajtva is csupán 6 literre adódott 100 kilométerre vetítve.

Forrás: Carscoops