Számtalan erős autó állt már a Genova közelében lévő varazzei kikötőben, de csak kevés mellé állhatott oda egy igazán passzoló motorcsónak, mely aztán gyorsan száguldhat a Ligur-tengeren. Az Abt tuningcég nem késlekedik sokat, amint megjelenik egy új modell az Audi palettán, azt kezelésbe is veszik nyomban. Az RS 5 Sportback 2,9 literes, biturbó V6-osát például 450 lóerőről 530 lovasra tuningolták. Párosítva a 680 Nm nyomatékkal és a quattro összkerékhajtással, igazán izgalmas autó, de itt most a vízen úszik a lényeg.

Az olasz Sacs Marine motorcsónakját is kezelésbe vette az Abt, ez lett a Strider 11 Abt Sport Master. Ahogy a neve is sugallja, nem kis horgászladikról van szó, ez egy 11 méteres csónak, ami 4,5 tonnát nyom. Ennek ellenére akár 50 csomóval, vagyis úgy 93 km/órával is képes a vízen száguldani. Ehhez kellett az Abt is, hiszen a két V8-as TDI-ből ők hoztak ki egyenként 400 lóerőt.