Bizonyított legenda a “zöldséges” Mercedes megbízhatósága. A W123 kódjelű típus, dízelmotorral az orrában hosszú évtizedeken át habzsolja a kilométereket, lerobbanás nélkül. Kibelezve, leharcolva, megalázva, de állják a sarat, ezért is fut még megannyi belőlük a harmadik világ országaiban. Egymillió kilométer, simán, gond nélkül, mondják a szakik. Hát így fogjunk ki egy keveset futottat. 

Jelenleg 10.600.000 forint körül vihető haza az örök életű merga, és ha hithű autóbolondként belegondolunk, inkább ez, mint a tervezett elavulás gyermekének számító XXI. századi C-osztály.
Makulátlan belső, jól látszik, hogy a belsőt a taxis berendezésekre készítették elő
1984 óta ennyi
Pár gumi alkatrész biztos megadta magát, de minden más tekintetben makulátlan a 300D
7 fotó
1984 óta ennyi

1984 óta ennyi

1984 óta ennyi


Egy elővigyázatos taxitársaságnak hála most borsos áron ugyan, de hozzájuthatunk egy szalonállapotú darabhoz. Az új W124 mellé vásárolták, nem bízva a friss német típusban, lerobbanás esetén a 300D ugrott volna be a cserepadról. Ez sosem következett be, ennek hála 1984 óta fóliába csomagolt ülésekkel várja a Mercedes megszállottak egyre komolyabb árajánlatait. 
Jelenleg 10.600.000 forint körül vihető haza az örök életű merga, és ha hithű autóbolondként belegondolunk, inkább ez, mint a tervezett elavulás gyermekének számító XXI. századi C-osztály.