Korábban már beszámoltunk a Vezessen arról, hogy újabb kínai autógyártóként az XPeng is megérkezik Magyarországra. Az alapító He Xiaopeng neve után elkeresztelt márka annyira még nem mondható bejáratottnak, de a 2014-es alapítás óta eladásaik folyamatosan növekednek, több európai országban az év autójának is megválasztották modelljeiket, és egyre több piacra lépnek be, többek között hozzánk is szeptemberben.

Az idei év első nyolc hónapjában 271 ezernél is több autót adtak el, ami rekord a márkánál, de nem csak négykerekű, földön haladó járművekben gondolkodnak. Jövőre már háromezer megrendelést kaptak a Landcraft Carrier nevű moduláris repülő autójukra. Az XPeng az első pillanattól úgy gondolkodik, hogy technológiai oldalon szeretne nagyot virítani, így nagy hangsúlyt fektetnek például a mesterséges intelligenciára is. Ennek kézzelfogható példája IRON nevű robotjuk, melyet ugyanolyan szoftverek vezérelnek, mint amelyek autóikban is futnak.

Arra persze még ne számítsunk, hogy Magyarországon repülő autókat vagy androidokat vehetünk az XPengtől. Hazánkban először két modellel, a G6 és G9 szabadidő-autókkal jelennek meg. Cikkünk alanya az előbbi, azaz a G6, melyet München környékén vezettünk még a magyar megjelenés előtt.

29 fotó

Külső

Bár nálunk a G6 egy teljesen új modellként fog megjelenni, azt érdemes tudni, hogy a 4758 mm hosszú, 1920 mm széles és 1650 mm magas autó nem új, sőt, már túl van a ráncfelvarráson is. Noha a dizájn űrhajót idéz hivatalosan, a formavilága viszonylag semleges, nem fog kitűnni a forgalomból extrém megjelenésével, még az 1942 mm hosszú fénycsíknak köszönhetően sem, mely a frontrészen fut végig.

A magyarok kedvence akar lenni ez a kínai autó 6

Majdnem két méter hosszú a fénysáv

Ez egyébként éppen az egyik olyan részlet volt, melyhez a facelift során hozzányúltak, korábban az XPeng-embléma kettétörte ezt a sávot. Véletlen vagy sem, de az autó ezzel épp azt a Tesla Model Y-t idézi, mely a G6 első számú ellenfele és egyben hazánk legnépszerűbb villanyautója. A LED-főfényszóró viszonylag alacsonyan foglal helyet, az irányjelző viszont a szokásosabb helyen, magasabban van, a fénysávba integrálták.

A ráncfelvarrás érintette még az autó fenekét is, kicsit kacsafarok-szerű hátsót kapott az autó. Ez 5 mm-es hossznövekedést eredményezett, ami ugyan kicsit erősíti a kupésabb formát, de ezzel együtt is egyértelműen SUV-ként tekinthetünk az autóra.

A magyarok kedvence akar lenni ez a kínai autó 7

4758 mm hosszú, 1920 mm széles és 1650 mm magas a G6

Érezhető, hogy a külsőt illetően nagyon rámentek a hatékonyságra az XPeng G6 tervezői. Minden vonal, ív a kedvezőbb fogyasztást szolgálja, a hátsó ablaktörlőt is szépen eldugták a tetőspoiler alá. Egy nagyon sima felületű kavicsra emlékeztetheti az embert, főleg szürke színben. Mindezek eredménye a 0,248-as alaktényező – ha már a Model Y-t emlegettük, annak ugyanez az értéke 0,22.

Felnik terén 18 és 20 colos a kínálat a csak hátul hajtó modellnél, míg az összkerékhajtású változatra csak 20 colos kerülhet. A standardtól eltérő változatot a Black Edition kivitellel kaphatjuk meg, csakis az összkerékhajtású autóknál. Ha ezt választja az ember, azzal együtt fekete lesz a fényezés és minden apró külső kiegészítő is.

A magyarok kedvence akar lenni ez a kínai autó 8

Az összkerékhajtású változat 2,2 tonnánál is nehezebb

Belső

A B-oszlophoz érintett NFC-kártyával is be lehet jutni a G6-ba, ha nem lenne nálunk az igazi kulcs, vagy a mobilunk, rajta a Bluetooth-alapú bejutási lehetőséggel. Bent találkozhatunk sötétszürke vagy szinte fehér belsővel is.

22 fotó

Látványos enteriőr fogadja az utasokat, az anyagok szépek, az első benyomás pozitív, és a közelebbi megtekintés után is azt mondhatjuk, hogy rendben van a minőség. Az ülések nappabőrrel, a váll felett lévő részek mikroszálas puha anyaggal borítottak, van hangulatfény 256 színben, mely tematikusan vagy a zene ütemére is villoghat. A kategóriaátlagot lazán hozza a G6, azzal együtt is, hogy azért ha keres, talál az ember egy-két nem annyira szem előtt lévő műanyagelemen sorját.

Érezhető, hogy próbáltak kényelmi szempontból nagyot alkotni az autó megálmodói. A masszázsülés talán egyetlen autóban sem dolgozik ilyen erősen, szériafelszereltség az ülésfűtés, de elérhető a szellőztetés is a G6-nál. Kár viszont azért, hogy a nagy igyekezet közben a 12 irányban elektromosan állítható bútorzatból a legfontosabb maradt ki: a megfelelő méret. Én nem vagyok túl magas a 178 centimmel, de nekem is rövidke volt az ülőlap, és oldaltartásnál is voltak hiányosságok a keskeny ülés miatt.

Hátra jóval szívesebben ültem, ott hatalmas a helykínálat. Még a hátratolt sofőrülés mögött is komoly lábtér maradt, a fejtér pedig hatalmas volt a panorámatető ellenére. A hátul ülők kényelmét tovább fokozza a hátradönthető háttámlájú üléssor.

A magyarok kedvence akar lenni ez a kínai autó 14

Óriási a hely hátul

Mint a cikk bevezetőjében is olvasható, az XPeng technológiai oldalról szeretne nagyot villantani. Ez az törekvés a G6-nál is észrevehető, azonban napjainkban talán még inkább negatív szájízzel vesszük, hogy egy olyan egyszerű dolgot, mint a külső visszapillantó tükör, úgy tudunk beállítani, hogy kikeressük a menü megfelelő pontját, majd a kormány néhány gombját nyomva-tekerve változtatjuk a dőlésszögeket.

Maga a menürendszer egyébként teljesen ismeretlenül belecsöppenve is viszonylag gyorsan kiismerhető, de mégiscsak fura, hogy nem az ajtón lévő gombokkal irányítjuk a tükör dőlésszögét. (A nagyobbik XPeng-ben, a G9-ben a kormányoszlop pozícióját is így, a kijelzőn babrálva kell beállítani.)

A magyarok kedvence akar lenni ez a kínai autó 15

Nincs sok gomb a kormányon

A 15,6 colos érintőképernyő képe ultra HD minőségű, és a hat külső kamera is kellően profi hardver, a képek mindig élesek. A rendszerre egy dedikált alkalmazásboltból különféle programok is letölthetőek, van internetböngésző és Spotify is. Mindezek akadozásmentes futásáról az NVIDIA Orin-X grafikus processzora gondoskodik a háttérben – tényleg ott tartunk lassan, hogy egy modern autónál az is fontos lesz, milyen “videókártyát” kap, mint a PC-k esetében. Az XPeng G6 digitális műszeregysége nem idéz meg klasszikus óracsoport-formát, helyette szimpla adatfelsorolást látunk a 10,25 colos kijelzőn.

A középkonzol inkább szebb, mint praktikus, sofőrszempontból mindenképp. Vezetés közben ugyanis igen szűken kellett a testemhez tartanom a jobb könyököm ahhoz, hogy balra kanyarodáskor ne ütközzön a középső részhez. Tudását tekintve pozitívum, hogy a kábeles lehetőségek mellett két 50 W-os, hűtött vezeték nélküli töltő is került ide.

A magyarok kedvence akar lenni ez a kínai autó 16

50 W-tal is tölt a két hűtött, vezeték nélküli töltő

Az öt palackot is elnyelni képes könyöklő alatti rekesz a legnagyobb cucctároló a beltérben, ugyanis nincs kesztyűtartó. Ennek miértjét hiába próbáltuk keresni, nem kaptunk rá választ. Be kell hát érnünk az ajtózsebekkel, melyben rejlik egy helytakarékos tartalék kilincs is arra az esetre, ha valamiért a gombos megoldás bemondaná az unalmast.

A helykínálatot tekintve félig lehet csak tele így a pohár, és az sem segít ezen, hogy nincs frunk, vagyis első csomagtartó. Túl sokat azért nem panaszkodhatunk, hiszen a csomagtér alapesetben is 571 literes, mely a hátsó ülések ledöntésével 1374 literre nő.

A magyarok kedvence akar lenni ez a kínai autó 17

Ezen a képen látszik, mennyit dőlhetnek hátra az ülések

Technika

A gépháztetőt felnyitva csak egy műanyag takarólappal találkozunk, így lényegében semmit sem látunk abból, mi mozgatja az XPeng G6-ot. A magyar piacra két változat jön: egy 296 lóerős, 440 Nm nyomatékkal rendelkező hátsókerék-hajtású, illetve az összkerekes Performance modell, ahol az első tengelyen is van egy 190 lóerős, 220 Nm nyomatékú villanymotor. Ezek kombináltan 487 lóerőre és 660 Nm-re képesek, az alapmodell 6,7 másodperces 0-100 km/órás idejét pedig 4,13 másodpercre faragják.

Mindkét esetben 80,8 kWh-s akkupakk az energiahordozó. Ez visszalépés, ha azt nézzük, hogy a ráncfelvarrás előtt 87,5 kWh-s volt a telep, azonban a lítium-iont lítium-vasfoszfátra cserélték. A kobaltot, nikkelt és mangánt nélkülöző tároló az autó padlójában kapott helyet, golyóálló csomagolást kapott, bírja az 1000 Celsius-fokos hőséget és a 80 tonnás oldalnyomást is.

A magyarok kedvence akar lenni ez a kínai autó 18

Se csomagtárolási lehetőség, se technikai látnivaló a gépháztető alatt

A hétköznapokban azonban leginkább azt a tulajdonságot értékelhetik a felhasználók, hogy akár 451 kW teljesítménnyel is tölthető az akkumulátor – ennél jobb nincs a szegmensben. Ehhez persze kellenek a megfelelő körülmények, például egy jól lemerített és kellően meleg aksi, a töltőről nem is beszélve. Ha tényleg minden feltétel adott, akkor 10-ről 80 százalékra 12 perc alatt feltölthető az autó. Németországban volt alkalmunk villámtöltőre dugni a G6-ot: kb. 60 százalékos töltöttségről rajtolva 215 kW-os töltési csúcsteljesítményt figyelhettünk meg, de még 80 százalék felett is 75 kW-ot produkált – ez tényleg szédítő.

Sajnálatos, hogy itthon még nem tart ezen a szinten a töltőhálózat, de még sok más helyen sem: ezzel kapcsolatban az XPeng részéről csak úgy fogalmaztak, hogy ők mindig egy generációval előrébb járnak a gyártás terén. Ezen állításukat megcáfolja az a tény, hogy az AC-töltés maximuma csak 11 kW, a 22 kW még csak opcióként sem elérhető. Ezt használva a teljes feltöltés bő 9 órát vesz igénybe.

A magyarok kedvence akar lenni ez a kínai autó 19

451 kW az autó maximális töltési teljesítmény

A biztonsági és vezetéstámogató rendszereket az XPeng az XPilot Assist gyűjtőnév alatt foglalja össze. Mindent szériatartozékként kínálnak, az adaptív sebességtartótól a sávközéptartón át az akár telefonról is vezérelhető parkolásig. A kamerák és szenzorok centiméteres pontossággal érzékelnek távolságot, figyelmeztetnek ütközésekre minden irányból, baj esetén pedig vészfékez az autó.

Vezetés

Több villanyautóval is találkoztunk mostanság a Vezessnél, ahol elég volt, ha az ember beül, magára csukja az ajtót és a kocsi már életre is kell az indítógomb nyomása nélkül. Ezt egy szinttel tovább vitte az XPeng: ők teljesen elhagyták az indítógombot, azaz ha akarnánk sem indíthatnánk mi az autót, a G6 menetkész abban a pillanatban, ha nyitjuk az ajtót, és akkor áll le, ha bezárjuk.

A vezetésre való felkészüléshez hozzátartozik a visszapillantó beállítása, mely a már említett menüben kutakodás miatt több időt vesz igénybe. Mondhatjuk, hogy ezt a részét az út elején lerendeztük, de azért bőven van miért visszatérni a kijelzőre. Persze ez napjaink autóihoz hozzátartozik, de az mégsem igazán jó, ha egyetlen beállítás be- vagy kikapcsolásához egy érintés, egy görgetés, majd még két újabb érintés kell.

A magyarok kedvence akar lenni ez a kínai autó 20

Sokat kell matatni menet közben

Ilyen például a digitális visszapillantó tükör is, mellyel alapvetően semleges a viszonyom, így örömmel próbáltam ki. Képminőségileg talán szebb is volt bármely más korábban általam látottnál, viszont amikor az igazi foncsorról szellemképesen megcsillant a mögöttem jövők reflektora, jobbnak láttam kikapcsolni. Újabb négy érintés, újabb 4 másodperc, amikor nem az útra figyel az ember, és amúgy is adott egy zavaró tényező a vezetésnél. A különböző vezetési módok sem kaptak gyorsgombot vagy külön kapcsolókart, mindent a menüből kellett élesíteni.

A magyarok kedvence akar lenni ez a kínai autó 21

Digitális visszapillantó tükör

Jelentős tényezővé teszi a képernyőkön zajló folyamatokat az XPeng a G6-ban, de ha megpróbálunk ezeken túllépni, és csakis a haladásra koncentrálni, alapvetően pozitív élményekben lehet része az embernek. Az autó futóműve például egyértelműen felülmúlta az előzetes elképzeléseket: az elől kettős keresztlengőkaros, hátul multilink rendszer kombinációja olyan dolgokat tett lehetővé a bő 2,2 tonnás G6 Performance-szal, melyet nem gondoltunk volna, ismerve-tapasztalva több, a Vezess által tesztelt-vezetett, lágy futóműhangolású kínai autót. Kanyarokban például hamarabb veszi el az ember a gázról a lábát az ülés gyenge oldaltartása miatt, mintsem azért, mert billenni akarna jobbra vagy balra a kocsi. Arról, hogy ennek a megközelítésnek milyen hozadéka van az úthibák tekintetében, objektív képet nem tudunk adni a német utak átlagon felüli minősége miatt.

A magyarok kedvence akar lenni ez a kínai autó 22

Kellemes csalódást okozott a futómű

A német utak, kifejezetten az Autobahn arra is lehetőséget adtak, hogy elmenjünk a végsőkig a G6 Performance-szal. Az összkerékhajtású autó végsebessége a hivatalos adatok szerint 202 km/óra, de a rendszer csak 214-nél vetett véget a tempó növelésének. Érzésre maradt még az istállóban a rendelkezésre álló 487 lóerőből, szoftveres korlátozás nélkül talán a 250-es tempóig is eljuthattunk volna.

A nagy tempó nem járt együtt nagy zajjal. Hogy ez mennyire múlt a hajtásláncon, a futóművön, vagy a hangszigetelt szélvédőn és első ablakokon, az jó kérdés, de a végeredmény szempontjából lényegtelen. Belül viszont nagy zajt lehet csapni az XPeng házi hifijével, melynek 18 hangszórójából kettő a sofőrülésbe került.

A kormányzás pontos, de steril, nincs sok visszajelzés az irányításban. Egyes vezetési módokban alapértelmezetten más a kormányrásegítés szintje, emellett manuálisan is bele lehet nyúlni a dolgokba, a különbség azonban ezen a téren kicsi a sportosnak, a normálnak, valamint a könnyűnek tekinthető üzemmódok között.

A magyarok kedvence akar lenni ez a kínai autó 23

Hivatalosan 202 km/óra a végsebessége, de csak 214-nél szabályzott le az elektronika

Annál több viszont a differencia a rekuperációs beállításoknál. Naná, hogy ez is csak az érintőképernyőn állítható, de van a három eltérő erősségű szint mellett egy negyedik XPedal-mód is, mely lényegében az egypedálos vezetési módot teszi lehetővé.

Egy rövid menetpróba adataiból nehéz messzemenő következtetéseket levonni egy autó fogyasztásából, de az XPeng G6 Performance esetében reális lehet a 17-18 kWh/100 km-es érték. Volt ebben rengeteg 30-as belvárosi szakasz, vidéki utak és autópálya is, kora őszi 15 fokban, amikor már a 20 fokra beállított légkondi inkább fűtést, mint hűtést jelent. Ezzel számolva az SUV reális hatótávja 440-450 km lehet, 100 kilométer energiaköltsége otthon töltve pedig kb. 1300 forint.

A magyarok kedvence akar lenni ez a kínai autó 24

AC-töltőről csak 11 kW-ot tud felvenni a G6

Költségek

Az XPeng G6 hazai ára 17,99 millió forintról indul. Célul tűzték ki, hogy az árérzékeny magyar piacon alávágjanak a legfőbb riválisnak nyíltan kikiáltott, 18,9 millió forintról induló Tesla Model Y-nak. Várhatóan az összkerékhajtású verzióknál is ugyanez lesz a helyzet, azaz a G6 Performance mellett kisebb szám szerepel, mint az összkerekes Model Y 21,7 millió forintos listaára, erről azonban még nem adott tájékoztatást a márka hazai képviselete.

Az XPeng G6 és vetélytársai – Listaár, forint
XPeng G6 RWD Long Range (296 LE, 80,8 kWh) 17 990 000
BYD Seal U (218 LE, 71,8 kWh) 18 290 000
Tesla Model Y (299 LE, 62,5 kWh) 18 879 000
Ford Mustang Mach-E (268 LE, 73 kWh) 25 200 000
Lexus RZ 300e (204 LE, 71,4 kWh) 26 400 000
Audi Q6 Sportback e-tron (252 LE, 94,9 kWh) 27 663 140
A magyarok kedvence akar lenni ez a kínai autó 25

18 millió forint az XPeng G6 hazai indulóára

Értékelés

Vannak hibái, (mai szemmel) furcsa megoldásai és szokatlan hiányosságai az XPeng G6-nak, de ha egyben nézzük a csomagot, akkor ez egy olyan autó, melytől joggal tarthatnak a riválisok. A modell értékesítése a tervek szerint szeptemberben elkezdődik, az első példányok már Magyarországon vannak, így a villanyautó-vásárlást tervezők hamarosan élőben is megtekinthetik őket. Ezt követően gondolkozhatnak azon, mit választanak: a fix, jelentősnek mondható árelőnyt, vagy a bejáratottabb, biztosabb márkaneveket.

Mellette – Ellene
 
  • Szép, minőségi belső
  • Nagy tér a hátsó üléssorban
  • Rendkívül gyors töltési lehetőség
  • Remek futómű
  • Riválisoknál kedvezőbb ár
 
  • Szűkös első ülések
  • Kevés tároló az utastérben
  • Csak 11 kW-os AC-töltés
  • Mindent az érintőképernyőn keresztül kell kezelni
Pontozd az XPeng G6-ot!
átlag
6.31
szavazat
351
Pontozd az XPeng G6-ot!