Míg az első sorozatgyártásba kerülő öntöltő hibrid modellt a Toyota adta a világnak a Prius képében 1997-ben, addig az első, külső áramforrásból is tölthető hibridet – PHEV-et – a BYD dobta piacra, valamikor 2008-ban. Később a BYD inkább a teljesen elektromos autókra és az akkumulátorgyártásra, fejlesztésre koncentrált, de nem felejtette el azt sem, hogyan kell PHEV-et gyártani.

Erre szüksége is lehet, hiszen az elektromos autóra történő átállás jelenleg nem pörög úgy Európában, mint ahogy a gyártók korábban remélték. Kell még biztatni az embereket, amire a konnektorról is tölthető hibridek jók lehetnek. 

10 fotó

Ennek egyik bizonyítéka az amúgy tisztán elektromos hajtással is kapható, Seal U benzinmotorral is ellátott, konnektorból tölthető hibridje, ami a DM – Dual Mode – utónevet kapta, ami a hajtásra utal. Korábban már próbáltuk az alapmodellt, nemrég a nagyobb – 26,6 kWh – akkumulátoros, bőven 100 kilométer feletti elektromos hatótávú változat is járt nálunk.

Kínai hibrid, ami felveszi a versenyt az európaiakkal 6

Csíkok mindenfelé

Külső

Átlagos méretű, kerek, barátságos ívekkel operáló szabadidő-autó formát kapott a BYD Seal U, amelynek nevében a U az Utility szót idézi az SUV betűszó közepéből. A dizájnnal a biztonságra mentek, a kissé jellegtelen autó karosszériáján az égvilágon semmi megosztó nincs. Áramvonalas, húzott, vékony lámpatestekkel, rengeteg vízszintes vonallal az orron, nem nehéz belelátni az óceánok által inspirált formanyelvet. Oldalról ügyesen karcsúsították a karosszériát a műanyag rátétekkel, különösen a küszöb környékén sikerült jól a munka.

Kínai hibrid, ami felveszi a versenyt az európaiakkal 7

Az autó legszebb része a hátsó lámpa

A legszebb alkatrészt viszont az autó hátulján kell keresni, a középen összeérő, LED-es lámpatest szerintem a legjobban sikerült részlet. Ezen kívül még vannak látszat légnyílások, és diffúzorszerű betét az autó fenekén. Érdekes, hogy a csomagtérnyitó gombot külön matricával is jelölik, pedig egyáltalán nincs extrém mélyen a nyitáshoz szükséges gomb, simán megtalálható segédlet nélkül is.

A karosszéria 4775 milliméter hosszú, tükrök nélkül 1890, tükrökkel 2085 mm széles, 1670 mm magas, tengelytávolsága 2765 mm. Fordulóköre 11 méter, és a nagy akkumulátoros változat saját tömege 1995 kg.

Kínai hibrid, ami felveszi a versenyt az európaiakkal 8

Otthonos a BYD belseje

Belső

Utastere jó minőségű, ránézésre is klassz anyagokkal berendezett. Ugyan a fix fejtámlás, sportosnak tűnő ülés fejrésze a magasabb sofőr és utas fejének nem ad elég támaszt. Ez főleg hátulról érkező, ráfutásos balesetnél lehet veszélyes. Az üléseken és a kárpiton végigfutó rikító narancssárga díszbetétek és varrások kivételével a belső teljesen európai, harmonikus kinézetű, és az összeszerelés is lelkiismeretesnek tűnik.

Üléseiben kényelmesen lehet utazni, a megfelelő vezetőpozíció hamar megtalálható, de oldaltartás terén volna még hova fejlődni. Furcsa, hogy mindkét első ülés fűthető, szellőztethető is, de az utasülés magaságállítási lehetősége kimaradt az autóból. A helykínálat mindkét üléssorban pazar.

30 fotó

Szellőzőrostélyai nagyok, és sok van belőlük, bár ennek ellenére az autó hőkomfortja nem az igazi, mintha a gépészet nem mindig bírna el a meleggel. Műszerfala 12,3 colos, kissé BMW-s hangulatú a grafikája, és rengeteg információt képes megjeleníteni. Ha ez nem elég, akkor a szélvédőre is képes kivetíteni a legfontosabb adatokat. Méghozzá príma minőségben, és akkora számokkal, hogy érdemes lejjebb venni a HUD fényerejéből, mert képes az úton lévő nagyobb tárgyakat is kitakarni.

Kínai hibrid, ami felveszi a versenyt az európaiakkal 14

Az üvegtető jót tesz a térérzetnek

Csinos a középkonzolon lévő kristályszerű kis pöcök is, ami maga az irányváltó kar, amit az indítógomb, a vezetésimód választó, az EV/HEV módválasztó, a hangerőszabályzó és néhány klímához tartozó funkció gombja vesz körbe.

Belsejében nem hagyták ki a BYD saját poénját, a fekvő és álló formátumban is használható, óriási, 15,6 col méretű motoros mozgatású központi kijelzőt. Poénnak jó, de mivel az AndroidAuto nem működik álló formátumban, így ha tükröznénk a telefonunkat sok értelme már nincs a dolognak. Fedélzeti rendszere profi munka, a képminőség remek, a menürendszer logikus elrendezésű, jól használható, és a rendszer sebessége is gyors.

Kínai hibrid, ami felveszi a versenyt az európaiakkal 15

360 fokos képet adó kamera

Okos húzás, hogy a BYD nem akart valami hazai, kínai hifit faragni az autóba – ugyan nem vagyok otthon a kínai hifiéletben, de félek, azért a hagyományos, ismert, jó nevű gyártók még lepipálják őket – hanem az Infinity szállítja a hangtechnikát. Nem is okoz csalódást, klasszul szól. Menet közben nincs töltéspara a BYD-ban, legalábbis ami az elektronikai eszközök táplálását illeti. Elöl dupla indukciós felületen etethetők a mobilok, emellett elöl hátul 2-2 USB-C aljzat is bevethető.

Kínai hibrid, ami felveszi a versenyt az európaiakkal 16

USB csatlakozók és szellőző a hátsó utasok lábterében

Csomagtartója 425 literes, ez kategóriában megszokottnál valamivel kisebb, amit kissé macerás módon, az ülőlapok melletti heveder meghúzásával intézhető háttámla ledöntéssel 1465 literesre lehet növelni. A padlószint alatti részben elrejthető a töltőkábel és még egyéb kötelező tartozékoknak is marad hely. Rakterében két mélyebb rekesz, és világítás könnyíti a pakolást, és az 1/3 : 2/3 arányban dönthető háttámlák lehajtása után nagy, sík felület alakítható ki.

Kínai hibrid, ami felveszi a versenyt az európaiakkal 17

Nagy, sík felület alakítható ki hátul

Technika

Saját fejlesztésű benzinmotor kerül a külső energiaforrásból is tölthető akkumulátoros Seal U DM-i modellek orrába. Mindkét változaté 1,5 literes, négyhengeres, de abban különböznek, hogy az egyik szívó, a másik pedig turbós. A turbó nélküli, 15,5:1 sűrítési arányú motor Atkinson ciklusú, és 43,04 százalékos termikus hatásfokú. Ehhez 145 kW csúcsteljesítményű villanymotor csatlakozik, ami kompakt darab, nem foglal sok helyet.

Kínai hibrid, ami felveszi a versenyt az európaiakkal 18

A tisztán elektromos BYD Seal U mellett első és összkerekes PHEV is létezik

Váltóból automata érhető csak el – igazából hagyományos értelemben vett váltó nincs benne, de felhasználói szemszögből az autó úgy működik, mintha automatikus váltó dolgozna benne – , minden változat ilyet kap. Ez a teljesítmény 8,9 és 5,9 másodperces gyorsulásra elegendő, a csúcssebesség 170 és 180 km/óra.

Kínai hibrid, ami felveszi a versenyt az európaiakkal 19

12,3 colos a műszerfal

Az autóban a BYD saját fejlesztésű Blade-nek nevezett lítium-vasfoszfát akkumulátora található, ami kialakításának köszönhetően nem vesz el értékes helyet az utastérből a padlószint megemelésével. A másik szuperképessége, hogy kevésbé hisztis, ha fizikai behatás éri, nem feltétlenül gyullad ki.

Tölteni 11 kW-tal lehet az akkumulátorokat, az egyenáramú gyorstöltés legfeljebb 18 kW lehet, amivel 35-55 perc alatt tölthetők fel a telepek 30-ról 80 százalékra. Hogy az 1000 kilométer körüli hatótáv összejöjjön, aránylag nagy, 60 literes benzintankot is kapott az autó.

a videó a hirdetés után indul

Hibrid rendszerének működése hasonlít a Honda hibridjéhez. Maga  rendszer háromféle üzemmódra képes, tisztán elektromosként 100 kilométernél is többet képes megtenni, ha elfogy a szufla, akkor jön a benzinmotor, és soros hibriddé válik az autó. Ilyenkor a belsőégésű motor a generátor segítségével áramot termel, amit a villanymotor használ fel. Fizikai kapcsolat csak 80 és 120 km/óra közötti sebességnél van a belsőégésű motor és a kerekek között.

Ezeken kívül párhuzamos hibridként is működhet az autó, amikor a benzines és elektromos motor együtt mozgatják az autót. Futóműve elöl MacPherson, hátul multilink rendszerű, kerékből csak egyféle méretű, 235/50 R19-es kerülhet az autó alá.

Az alábbi táblázatból kiderül, melyik változat mit tud:

  Boost  Comfort Design
Villanymotor 145 kW (195 LE) 145 kW (195 LE) Elöl 150, (200 LE) hátul 120 kW (160 LE)
Benzinmotor 1.5 L 72 kW (96 LE) 1.5 L 72 kW (96 LE) 1.5 T 96 kW (128 LE)
Hajtáslánc Elsőkerék-hajtás Elsőkerék-hajtás Összkerékhajtás
Elektromos hatótáv (WLTP) 80 km 125 km 70 km
Kombinált hatótáv 1000+ km 1000+ km 870 km

Vezetés

Elindulás után a végtelen csend a legfeltűnőbb az autóban. És ez nem korlátozódik csak az elektromos üzemben megtett kilométerekre, hanem akkor is csendes marad az autó, ha annyira lemerül az akkumulátor, vagy épp minden lóerőre szükség van egy gyorsításnál, hogy be kell kapcsolnia a benzinmotornak.

Sem hang, sem rezonancia nem jelzi, hogy jár a benzinmotor. A hibridekre jellemző, hirtelen gázadásnál jelentkező ordító motorhangnak itt nyoma sincs. A 214 lóerőnyi rendszerteljesítménnyel hiányérzet nélkül lehet közlekedni, még ezzel a két tonna közelében lévő tömegű autóval is.

Kínai hibrid, ami felveszi a versenyt az európaiakkal 20

Jól használhatók a kormány gombjai

Míg a menetdinamikával semmi gond nincs, addig a futómű nem igazán passzol az európai ízléshez. Persze jogos a kérdés, hogy a lassan 50-es és 30-as korlátozásoktól hemzsegő utakon létszükség-e a stabil, pontos, sportos futómű, vagy inkább a BYD által nyújtott komfortos, lágy himbálódzás-e a tuti választás? Persze ismerünk gyártókat, akik úgy is képesek az úthibákat kiszűrő futóművet alkotni, hogy nem leng a karosszéria, fékezéskor kanyarodáskor. 

Mindegy is, lényeg, hogy a Seal U alatt puha, billegős futómű található. Ennek minden előnyével és hátrányával együtt. Előny, hogy az úthibákat, kátyúkat nem érzed meg benne, nem rázza szét az utasokat, viszont tempósabb kanyarban jobban dől majd, mint egy átlagos vitorlás 20 csomós oldalszélben.

Kínai hibrid, ami felveszi a versenyt az európaiakkal 21

Apró kis bigyó az irányváltó

A futóműhöz passzol a kormányzás is, ami könnyű, steril, és visszajelzést sem sokat ad. Ennek ellenére jó dolog a Seal U-t vezetni, de nem a klasszikus értelemben. Ez a vezetés inkább kellemes, könnyed, nem megterhelő. Itt az ad örömöt, hogy nincs közvetlen kapcsolatod a külvilággal, hanem egy csendes, lágy, békés környezetben utazol. És valószínűleg megvan az a vásárlóközönség, aki egy termetes, nagy elektromos hatótávú SUV-tól inkább ezt várja el, nem a sportosságot.

Emellett a hibrid rendszer nagyon harmonikusan működik, észrevétlenül vált az üzemmódok között, és a rekuperáció és az üzemi fék közötti műszakváltás is alig tetten érhető.

Kínai hibrid, ami felveszi a versenyt az európaiakkal 22

4775 mm hosszú a karosszéria

Átlagfogyasztása nagyban függ attól, mennyit töltik. Különösebb nehézség nélkül lehet vele bőven 100 kilométernél is többet autózni tisztán elektromos üzemmódban, így akár nulla liter is lehet a fogyasztása, miközben elektromos áramból 18 kWh-t használ el. Hibridként, városban használva lehet vele hozni a gyári kombinált 5,6 literes értéknél jobbat is, míg autópályán, huzamosabban 130 körüli tempóval autózva 7 liter körüli értéket is összejöhet.

Persze lehet ennél jóval takarékosabban is vezetni. Ahogy kollégáink Szörényi András és Rácz Tamás páros bemutatta, akár 141 kilométert is meg lehet tenni az akkumulátorban tárolt elektromos energiával.

Kínai hibrid, ami felveszi a versenyt az európaiakkal 23

Középen összeér a két hátsó lámpatest

Költségek

A BYD Seal U DM-i árlistája nem túl bonyolult, a belépő, Boost fantázianevű változat ára 15 550 000 forint, amit a nagyobb akksis, Comfort névre hallgató követ 16 570 000 forintért. Ennél csak egy drágább van, a már megint a kisebb akkumulátorral érkező, viszont nagyobb rendszerteljesítményű és összkerekes Design ára 18 885 000 forinttól indul.

Fényezések közül a felárasokért 460 ezer forintot kérnek, ingyen csak szürke szín jár. És itt vége is a variációknak, ugyanis mindegyik autó fullos, csak akkumulátorméretben, illetve teljesítményben különböznek egymástól, illetve a csúcsváltozat összkerékhajtású, a többiekben csak az első kerék hajtott.

Kínai hibrid, ami felveszi a versenyt az európaiakkal 24

Minden változat fullos, csak a hajtásban, akkumulátorméretben különböznek

A BYD Seal U DM-i és vetélytársai – Listaár, forint
BYD Seal U DM-i – 26,6 kWh (197 LE) 16 570 000
Mazda CX-60 PHEV AWD – 17,8 kWh (241 LE) 21 875 900
Kia Sorento PHEV AWD – 13,8 kWh (252 LE)  21 460 000
Volvo XC60 PHEV AWD – 18,8 kWh (350 LE)  23 200 000

Értékelés

Vállalható megjelenésével, tisztességesen megépített, komfortos és tágas belsejével a BYD Seal U PHEV változata a kategória egyik vonzó darabja. Ezen felül a hibrid rendszere is kifejezetten harmonikusra sikerült, zavaró mellékhatásoktól mentesen működik. ha kell, hétköznap tisztán elektromosként is használható, hála a 100 kilométernél is nagyobb elektromos hatótávnak. Amihez nem is társul nagy fogyasztás, hiába cipeli magával az autó a benzinmotort is.

Mellette – Ellene
 
  • Óriási hatótáv
  • Takarékos üzem
  • Tágas, élhető belső
  • Tisztán elektromosként is nagy hatótáv
 
  • Lágy futómű
  • Érzéketlen, steril kormány
  • Átlagosnál kisebb csomagtartó

Szavazás

Hány pontot adnál a BYD Seal U konnektorból is tölthető hibridjének?
átlag
7.44
szavazat
426
Hány pontot adnál a BYD Seal U konnektorból is tölthető hibridjének?