Röviden – Volkswagen Multivan 2.0 TSI Style
Mi ez? A Volkswagen ikonikus kisbuszának hetedik generációja 2002-től, amely már a személyautókhoz fejlesztett MQB padlólemezre épül. Kapható benzines, dízel és hibrid változatban, és kétféle hosszú karosszériával készül.
Mit tud? Szép külső mellett, jól variálható, ergonomikus belső térben utaztatni hét embert.
Mibe kerül? 13,7 millió forint a legolcsóbb, rövid karosszériás Volkswagen Multivan, kétliteres motorral 16,6 millió, a tesztautó felszereltségi szintjének alapára ennél érezhetően több, 23,4 millió forint
Kinek jó? Hétszemélyes családi autónak is megteszi a VW Multivan, de gazdagon felszerelve üzleti kisbuszként is príma.

Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 1

Hasonló méretű kisbuszt, hacsak nem az őrült menetteljesítmények elérése a cél, általában dízelmotorral vásárol, aki nem akarja a gatyáját is üzemanyagra költeni. Hiszen az ilyen modellek általában sokat mennek. Mi most mégis egy benzines, méghozzá a kínálatból a nagyobb, erősebb motorral felszerelt, hétszemélyes VW kisbuszt próbáltunk ki, minden létező extrával megtömve – a konnektoros hibridnek Hamvas Tamás kolléga már örvendezett pár hete.

Külső

Kisbuszt rajzolni nem lehet egy dizájner álommunkája, alapvetően egy kalandoktól mentes dobozforma. Mégis lehet jól csinálni, mint ahogy a Volkswagen tervezői is tették a legfrissebb Multivannel. Úgy, hogy közben maradt valami észrevehető vizuális kapocs, ami a korábbi modellekhez köti a hetedik generációs modellt is. A kétféle hosszal is kapható autó 4973 vagy 5173 milliméter hosszú – összehasonlításként: egy Passat 4766 mm hosszú -, 1941 mm széles, 1907 mm magas, tengelytávja 3124 mm. Formára egy hasáb, kis, hegyes orral és hátul túlnyúló tetőlégterelővel.

Közelebbről már apró finomságok is feltűnnek a külsőn: a karosszérián szinte körbefutó vonal deréktájon, ami a hűtőmaszktól indul, át a fényszórókon, végig az autó oldalán, majd a hátsó lámpatesteknél szinte láthatatlanná vékonyodva, a csomagtartó ajtajának közepén ér véget. Oldalról a tolóajtók kaptak egy kis domborítást, a tető pedig hátra nyúló légterelőt. Nagyon modern és barátságos a forma, amire a húzott keskeny lámpák is rájátszanak. Ez már messze nem az az autó, ami furgonnak is látszik, nagyon személyautós.

Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 2
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 3

Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme

Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme

Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 65
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 66
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 67
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 68
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 69
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 70
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 71
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 72
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 73
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 74
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 75
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 76
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 77
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 78
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 79
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 80
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 81
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 82
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 83
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 84
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 85
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 86
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 87
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 88
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 89
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 90
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 91
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 92
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 93
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 94
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 95
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 96
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 97
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 98
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 99
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 100
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 101
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 102
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 103
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 104
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 105
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 106
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 107
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 108
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 109
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 110
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 111
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 112
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 113
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 114
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 115
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 116
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 117
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 118
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 119
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 120
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 121
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 122
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 123
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 124
Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 125
Fotó megosztása:

Belső

Kezdjük a második, illetve harmadik üléssorban, ha már egy kisbuszban ülünk. Mindkét oldalon elektromosan nyitható, csukható tolóajtókon lehet bejutni az autó belsejébe, ahol a második sorban két, a harmadikban három ülés található. Persze ez nem kötelező, az üléseket egyesével lehet tologatni, kiszerelni, akár átrendezni a felállást, ha nem tetszik a 2+2+3-as kialakítás, ahol itt a második sorban középen a padlóhoz rögzített, szintén sínen tologatható kihajtogatható asztal található a székek között. 

Az impozáns üvegtetőn át rengeteg fény jut be az amúgy is barátságosan világos kárpitozású utastérbe, ahol a hosszú távon is kényelmes üléspozíciót kínáló, fűthető ülésekhez rengeteg tárolóhely, és persze USB-töltőpont is tartozik. Sőt, a felhajtható ülőlapú ülések belsejébe is lehet rámolni, hátulról pedig fiók húzható ki belőlük, a komfortot pedig a saját klímaállító felület teszi teljessé. A hatalmas méretű hátsó csomagtartó ajtaja szintén elektromos mozgatású, ami nemcsak kényelmes, hanem egyes helyzetekben szinte kötelező is, mert olyan magasra nyílik, hogy 190 centivel vidáman lehet alatta álldogálni.

A csomagtartó 469 literes, de a hátsó sor üléseit kiszerelve már 1844 liternyi teret lehet belakni, öt ember cuccaival. Ha ez sem lenne elég, akkor a második sor ülései is kiszerelhetők, és akkor a fél világ is elszállítható benne. 

Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 126Elöl is élhető a Multivan belseje, a műfa berakások ugyan furcsák, és a csúnyán koszolódó, kényes zongoralakk felületből is több van benne a szükségesnél, az anyagminőség és a hangulat mégis összeáll egy kerek, látványos egésszé. A dupla A oszlop sem a legszerencsésebb, dizájnelemként nagyon látványos, de használati értéke csekély, a két masszív oszlop közé beékelt üvegfelület nagyon kicsi, az átlátszatlan fémrészek borzasztó nagy teret takarnak ki a külvilágból. 

Sajnos a 8-as Golf bemutatóján megismert, csak izzadtságszagúan magyarázható logika alapján átrendezett lámpakacsoló felület itt is megtalálható, ugyanúgy, mint a simogatós felületű hőmérséklet- és hangerőszabályzó. Ugyanilyen baklövés a menüből állítható klíma is.

Ezeken túl a használhatósággal nincs baj, klassz a rengeteg információt a szélvédőre vetítő HUD, jók a kormány gombjai, praktikus a dupla kesztyűtartó, illetve a lehajtható pohártartó. Zseniális megoldás a középkonzolra telepített miniatűr billenőkapcsoló, ami a hétfokozatú DSG automata váltót vezérli – pont ekkorának kéne lennie minden autóban -, mert így tekintélyes tér maradt a két első ülés között, ahová pakolni is lehet, vagy éppen folyosóként használva kiszállás nélkül eljutni a hátsó részbe. Komfortos az állítható hosszúságú ülőlapú, elektromos mozgatású vezetőülés is. 

Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 127Műszerfala teljesen digitális, a középkonzol kijelzője 10 colos, éles, gyönyörű képpel és tisztességes sebességgel. A menürendszer ugyan nem mindig logikus, egyes funkciókat hosszas kutakodás után találsz csak meg, viszont a vezeték nélküli telefonintegráció – AndroidAuto, Carplay – nagyon kényelmes funkció. 

Technika

Aránylag széles motorkínálatból választhat, aki Volkswagen Multivanra vágyik, a benzinesből 1.5-ös és 2.0 literes található az árlistán, a kisebb 136 lóerős, 220 Nm-es nyomatékkal, amivel 13,5 másodperces 0-100-as gyorsulásra és 185 km/órás csúcssebességre képes az autó, a tesztautóban is szereplő nagyobb motor pedig 204 lóerős, 320 Nm-rel, 9,4 másodperces gyorsulással, 200 km/órás végsebességgel. Benzines motorral konnektorból is tölthető hibrid is kapható a Multivanból, ennek az alapja az 1.4-es TSI, aminek a rendszerteljesítménye 218 lóerő, nyomatéka 350 Nm, amivel 11,6 másodperces gyorsulásra és 190 km/órás csúcssebességre képes. A 10,4 kWh-s akkumulátorcsomaggal akár 50 kilométer tehető meg tisztán elektromos hajtással.

Szerencsére a VW nem engedte el a dízel kezét sem, a minap megérkezett a gázolajos blokk is a modellbe. Kétliteres 150 lóerős, 360 Nm nyomatékú dízelmotorral is megvehető a kisbusz, amivel 11,6 másodperces gyorsulás és 190 km/órás csúcssebesség érhető el. Nem kockáztatunk nagyot, ha azt mondjuk, továbbra is ez lesz a legnépszerűbb variáns. Kézi váltó egyáltalán nem található a konfigurátorban, csak 6 és 7 fokozatú, dupla kuplungos DSG váltóval kapható a Mutlivan, a benzines és dízelek mellé a hétfokozatú jár, a PHEV változathoz pedig hatfokozatút adnak. 

Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 128Vezetés

Volkswagen Multivannel autózni pihentető, stresszmentes elfoglaltság. A szabályos hasáb forma az első, oldalsó holtterek kivételével jól átlátható, a magas üléspozícióból pedig még az egyre nagyobb szabadidő-autók fölött is kényelmesen ellátni. A 204 lóerős benzinmotor, ha nem is olyan nyomatékos, mint egy dízel, a hétfokozatú, dupla kuplungos automatikus váltóval összhangban dinamikusan is képes mozgatni az üresen 2 tonna körüli autót. DGS létére a váltó a parkolásoknál, finom manővereknél is jól használható, ebben az autóban nem kell tartani a darabos, váratlan meglódulásoktól.

A benzinmotor csendes, kulturált járású, legfeljebb akkor hallani a hangját, ha a sofőr dinamikusabban hajtaná a kisbuszt. Ennek amúgy sok értelme nincs, az ötméteres, magas építésű autó nem arra született, hogy csikorgó kerekekkel hajszolják kanyarból kanyarba.

Leginkább hosszú távon, autóúton, autópályán hozza a formáját, komoly tempó mellett is kényelmes, csendes, futóműve itt van elemében, a kasztni pedig merev, nem nyiszorog, nem csavarodik. Kormányzása semmi különlegeset nem nyújt, egyszerűen, pontosan megcsinálja, amit elvárnak tőle. Fordulóköre 12,1 méter, amivel nem a parkolóházak ördöge, de a 360 fokos képet adó kamerarendszer szinte mindig segít kihasználni a rendelkezésre álló teret. 

Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 129Vezetőtámogató rendszerei közül az adaptív tempomat nagyon kifinomult darab, dugóban és autópályán is érzéssel gyorsít, fékez. Hasonlóan klassz a sávtartó működése is, amely nem pattog ide-oda a felfestések között, és még a kopott, hiányos útburkolati jeleket, útpadkát is egész jól felismeri. Legalábbis a műszerfalon lévő animáció szerint. Ezenfelül van még benne kikerülési és kanyarodási asszisztens, felismeri a közlekedési táblákat, ha kell, vészfékezni is tud. Az IQ Light LED Matrix fényszóróval pedig éjszaka vidáman lehet távolsági fénnyel autózni bárhol, a rendszer a szembejövőket és az éppen utolért autóst is szépen kimaszkolja, hogy ne zavarja őket az erős fény. 

Sajnos a fogyasztása érezhetően meghaladja a gyári 8,8 literes értéket, jórészt átlagos városi, országutas használat mellett 10,4 liter lett a mért eredmény. Ami nem túl erős érv a dízellel szemben.

Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 130Költségek

13,7 millió forint a rövid karosszériás, 136 lóerős benzinmotoros Volkswagen Multivan alapára, míg a nagyobb motoros, 204 lóerős változat 16,7 milliótól indul, a 150 lóerős dízelért pedig 15,8 millió forintot kérnek.  A 150 lóerős benzin- és 75 lóerős villanymotorral hajtott konnektorból is tölthető akksis hibrid alapára 19,1 millió forint. Ugyanezek hosszabb változatban 15,7 millió, 17,2, illetve 16,4 és 19,7 millió forinttól kaphatóak. Színek közül a viharszürke alapáras, a cukorfehér 128 ezer, a metálszínek 523 ezer forint, az egyedi színek pedig 1,5 millió forintos felárat jelentenek. A tesztautó az alaposan megszaladt extrákkal bő 32 millió forintba kerül. 

 

A Volkswagen Multivan 2.0 TSi  és vetélytársai – Listaár, forint
VW Multivan 2.0 TSi (204 LE) 16 664 520
Ford Tourneo Custom 2.0l TDCi mHEV Kézi (185 LE) 13 671 350
Toyota PROACE Verso Family 
2.0 D-4D MT6 (140 LE)
15 650 000
Renault Trafic Blue dCi aut. (170 LE) 13 250 000

Könnyű összehozni a borsos vételárat, hiszen a hétüléses belső 466 ezer, az adaptív futőműszabályzás 858 ezer, az akusztikai csomag 343 ezer, az elektromos oldal- és hátsó ajtók pedig további 662, illetve 392 ezer forintba kerülnek. A HUD 638 ezer, a LED matrix fényszóró 697, a panorámatető 582 ezer forint. És van még miből válogatni. 

Benzinmotor egy kisbuszban? Kipróbáltuk, van-e értelme 131Értékelés

Kényelmes, és tényleg mind a hét ülésen kompromisszummentes kényelmével, tágas, szellős, világos, a végtelenségig variálható belterével hosszabb utazásokhoz is vonzó a Volkswaegen Multivan. A minőség, összeszerelés mind meggyőző, az utastér ergonómiája is príma, tisztán látszik, hogy a Volkswagennél nem tegnap kezdtek el kisbuszt gyártani. Különösebb panasz a vezethetőséget sem érheti, bár egy ötméteres csapatszállítónál ez talán nem a legfontosabb szempont, sokkal inkább számít a csendes belső és a civilizált futómű. Ez persze el is várható egy autótól 32 millió forintért.

Mellette – Ellene
 
  • Tágas, világos utastér
  • Erős motor
  • Jól variálható belső
  • Hatalmas csomagtartó
  • Tisztességes belső világítás
 
  • Sokat kitakar az A oszlop
  • Extrákkal megszórva magas ár
  • Túlzásba vitték az érintésérzékeny felületek számát
  • Nagy fogyasztás

Szavazás

A tízes skálán hány pontosra értékeled a legújabb Multivant?
462 szavazat - átlag: 5.88 (10-ből)
A tízes skálán hány pontosra értékeled a legújabb Multivant?