Röviden – Ford Fiesta
Mi ez? 1976-ban jelent meg az első Ford Fiesta, ez pedig már itt a hetedik generáció 125 lóerős turbómotorral és olyan sportcsomaggal, ami nem csak a látványra megy.
Mit tud? Többet tud, mint amit kinéznek belőle – az ST Line csomagos Ford Fiesta potenciálisan ilyen autó.
Mibe kerül? 75 lovas szívómotorral 4,8 milliótól indul a Fiesta, a 125 lóerős, ST Line csomaggal valamivel 6 millió forint alatt kezdődik.
Kinek jó? Aki olyan kisautót szeretne, amiben öröm a vezetés, akkor kizárólag a Ford Fiesta jöhet szóba!

Hívogatóan ívelt a kanyar, a kis piros Fiesta meg éppen jó lendületben volt, ezért picikét rátartottam a gázra. Belőttem a megfelelő szöget a kormányon és csak vigyorogtam, mert pár nap autózás után pontosan tudtam, hogy mit fog csinálni a Ford Fiesta. Ahol már szimatolja a kanyarcsúcspontot, ott elkönnyül a feneke és kis ellenkormányzással boldog ívet lehet rajzolni vele. Egy háromhengeres kisautóval. Ördögi.

Külső

Dögösen néz ki a Ford Fiesta az ST Line harciasabbra rajzolt lökhárítóival és az oldalsó toldatokkal. Jól tudja viselni a méhsejtmintás fekete hűtőrácsot és az élénk piros színt, ami önmagában is feldobja az ember napját. A fényszórót körberajzoló menetfény olyan kedvesen szúrós tekintetet ad neki, mintha egy plüss cica lenne morcos. Halogén izzó van a vetítőlencse mögött, amit így 2020-ban már nem erőltetnék a Ford helyében. Ennél az alsópolcos LED-es lámpák is messze jobban ellátnak lumenekkel.

Passzol a sportos hangulathoz a szürke színű, 17 colos felnik mintázata is, a 125 lóerős változatban mind a négy mögött tárcsafék villan meg. Kevésbé karakteres a Fiesta hátulja, de a lökhárítóból kikandikáló króm kipufogóvég és a hetykén rácsapott hátsó szárny megmenti a formailag sivár kompozíciót.

Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 1
Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 2

Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz

Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz

Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 43
Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 44
Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 45
Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 46
Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 47
Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 48
Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 49
Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 50
Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 51
Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 52
Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 53
Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 54
Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 55
Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 56
Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 57
Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 58
Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 59
Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 60
Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 61
Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 62
Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 63
Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 64
Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 65
Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 66
Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 67
Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 68
Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 69
Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 70
Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 71
Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 72
Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 73
Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 74
Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 75
Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 76
Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 77
Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 78
Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 79
Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 80
Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 81
Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 82
Fotó megosztása:
Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 83

Nagy szerepe van a négy Michelin PS4-nek, hogy a Fiestával könnyű határon autózni

Belső

Még a belső tükör hátlapja is karbonmintás burkolatot kapott, ami még pont jól áll a huligános stílusú Fiestának. Nagyon feldobják a mindenütt fekete utasteret a piros apróságok a műszerfalon és az üléseken. Ez viszont egy kisautó és ez meglátszik az anyaghasználaton.

Rengeteg helyen van rideg, kopogós műanyag benne. A gyakran tapogatott részeken – mint az ajtó könyöklője vagy a kartámasz – puha bőrkárpit van, piros cérnával varrva.

Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 84

Kisautós anyaghasználatát rengeteg jó tulajdonsággal ellensúlyozza

Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 85

Rendes kézifék van benne, de nem kell rángatni, nélküle is elég virgonc

Négyórás műszercsoport, mellette 8 colos érintőkijelző, ami alatt ott a digitklíma panelje. Elég egyértelmű a kezelhetőség, és ez nincs másképpen a fedélzeti rendszerrel sem. USB-n vagy Bluetooth-on csatlakozik a telefon és már muzsikálhat is a Bang & Olufsen hifi. A mobiltelefonnak viszont jó lenne egy tisztességesebb helyet csinálni a váltó előtti, fura formájú mélyedés helyett.

Elegendő tér van az első sorban, az állítható deréktámaszos ülések egész jól tartanak, de inkább kényelmesek. Hátul már 180 centivel is szűkös a Fiesta. Különösen ezzel az egész tetőt betöltő panorámaüveggel a fejek felett.

311 literes a csomagtartó. Ez már szemre se túl nagy, de a mindennapokra bőven elegendő. Három kettlebell, 20-as tárcsa, nagyobbra hízott medicinlabda és két tetszőleges kézisúly megfér a sporttáska mellett.

Technika

Kiegyensúlyozó-tengely nélkül is kulturáltan jár az 1.0 literes EcoBoost, ami sokszor vitte már el az Év Motorja díjat. A Fiestába 100, 125 és 140 lóerős változatban kerülhet. A tesztautóban a 125 lovas, 170 Nm nyomatékú verzió van. Itt még nincs mild hybrid rendszer, mint a Pumában, ezért például stop-start működése sem olyan harmonikus benne.

Futóműve elöl MacPherson, hátul pedig torziós rúddal kapcsolt hosszlengőkaros. Egyszerűnek tűnik, de a gondos hangolással sikerült kihozni belőle a maximumot. A Ford Fiestában jóval több mérnöki munka érződik a vas szintjén, mint bármelyik másik kisautóban.

Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 86

Annyira apró az 1,0 literes, háromhengeres EcoBoost, hogy kicsit olyan, mintha a turbón lenne egy motor, nem pedig fordítva

Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 87

Csatolt lengőkaros hátsó futómű

Vezetés

Emlékszik még bárki, hogy miért szerettük annyira a hot hatcheket? Mert annak ellenére voltak mindennapi használatra alkalmasak, hogy hétvégente vállalhatatlan autózást lehetett velük rendezni. Na, ezt tudja most a Ford Fiesta ST Line és nem kell hozzá neki több 125 lóerőnél.

Akkorára híztak mára a kisautók, hogy ez a Fiesta itt nem csak erősebb, mint az első Golf GTI, de még valamivel nagyobb is. Csak szerencsére sokkal nehezebb benne meghalni. Sok légzsák, tempomat, sávtartó, vészfékező rendszer – mind van hozzá.

Hihetetlen, de az ST Line nem csak egy optikai csomag, hanem van mögötte hardveres tartalom is. Egy centivel lejjebb ül a bódéja a mezei Fiestához képest, keményebbek a lengéscsillapítói és masszívabb kanyarstabilizátora van. A kormány áttétele maradt, de kisebb a rásegítése, ezért sokkal jobb erői vannak. Jó fogása van és tényleg állati közvetlen a kormányzása. Kis mozdulat és a Fiesta azonnal követi.

Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 88

Játékos és jól hangolt a Fiesta, remek vezetési élményt ad

Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 89

Vastag, jó fogású, kommunikatív kormány

Mókás, hogy ennyire játékosra hangolták a farát. Olyan vidáman libbenti ki, ha eljön a szerpentines világmegváltás ideje, hogy az ellenkormányzás adja a másikat. Mit csinál ilyenkor a menetstabilizáló? Valószínűleg széles vigyorral fújja szélirányba a cigifüstöt. De csak sunyiba, ott a gazdasági bejárat küszöbén, hogy még be tudjon rohanni, ha valami igazán nagy baj közeleg.

Amennyiben inkább a sávban maradás a cél, abban is maradéktalanul szolgálatkész a Fiesta. A vaskos kormányon érezhető a gondosan kimért tapadás. Abban pedig nincs hiba, erről a kedvenc gumim gondoskodik, a Michelin Pilot Sport 4. Üzemmelegre hevítve úgy ragaszkodik az úthoz, mint a rágógumi egy tisztességes nyári napon.

Tényleg kicsit kemény az ST Line futóműve, a 17 colos felniket érezhetően megdobják még a jelentéktelenebbnek tűnő úthibák is. Ha franciakrémeseket szállítunk az anyósülés megfelelő hőmérsékletű lábterében, akkor roppant óvatosnak kell lenni, hogy ne egyetlen massza legyen az egész, mire a célig jut.

Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 90

9,9 másodperces gyorsulás és 195 km/órás végsebesség nem a világ, de nem is fog érdekelni, ha megtudod, milyet kanyarodik

Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 91

Pontos, gyorsan kapcsolható a hatfokozatú kézi váltó

Hatsebességes kézi váltója pontos és huligánkodásra is tökéletesen alkalmas. Jó kiosztású, feszes és gyorsan kapcsolható, de annak örülnék, ha nem volna ennyire műanyagos utóíze.

Motiváltan forog az 1 literes EcoBoost, szinte kéri a magas fordulatot. Hát, a hangja nem egy nagy tűzijáték, de 4000 felett már vannak a páratlan hengerszámnak lelkesítő tónusai. A 9,9 másodperces gyorsulás tényleg csak egy átlagosnak tűnő számadat, érzetre ennél jóval több dinamizmust ad a Fiesta ST Line.

Eco mód is van rajta, ahol kicsit szárnyaszegett lesz szegényke. Viszont jelentős fogyasztáskülönbséget nem vettem észre. 6,8 literes átlagot tudott a levélkés módban, nélküle pedig 7,1 litert ugyanazon a szakaszon. A fokozatjelző próbál ilyenkor arra rávenni, hogy 1500 körül tartsam a fordulatot, de akkor az egész autó kellemetlenül zsizseg.

Költségek

Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 92

Még a rács formája is más az ST Line-on

4 810 000 forint a legolcsóbb Fiesta, 75 lovas 1,1-es háromhengeres szívómotorral és ötsebességes manuális váltóval. 5 960 000 forint a 125 lóerős ST Line alapja, amihez 45 ezer forintért adják az élénk piros színt és további 195 ezer forintért lesz ilyen jó hangulatú félbőr kárpitos beltere.

270 ezerért mérik a Vezetési kényelem csomagot, amiben holttérfigyelő, adaptív tempomat, automata parkolórendszer és tolatókamera van. Téli csomagot (fűthető szélvédő, fűthető ülések és kormány) 125 ezerért adnak, masszív 315 ezer forintos opció a panoráma üvegtető. Még Eibach ültetőrugó készlet is van hozzá kevesebb mint 75 ezerért azoknak, akiknek az acélgolyó se elég kemény.

A Ford Fiesta és vetélytársai – Listaár, forint

A Ford Fiesta és vetélytársai – Listaár, forint
Ford Fiesta ST Line 1.0 EcoBoost (125 LE) 5 960 000
Kia Rio GT Line 1.0 T-GDi (120 LE) 6 199 000
Renault Clio RS Line TCe 130 EDC (130 LE) 6 349 000
Suzuki Swift Sport 1.4 BoosterJet 48V MH (129 LE) 7 290 000
Peugeot 208 GT Line 1.2 PureTech Aut. (130 LE) 7 700 000

Értékelés

Akkor is lehet igazán jót menni, ha 125 ló húz 93

Nem is olyan rég még simán hot hatch lehetett volna, de egy light hatch-et én megajánlanék neki

Könnyű volt vele parkolóhelyet találni a városban és klasszul is néz ki, de főleg azért kedveltem az ST Line csomagos Ford Fiestát, mert hihetetlenül harmonikus és jóval több van benne annál, mint amire valaha használni fogják. Amikor nem a dugóban szomorkodik, akkor őrületeset lehet vele felszabadultan autózni.

Mellette – Ellene
 
  • Gusztusosan néz ki
  • Szépen viszi a 125 lovas háromhengeres turbómotor
  • Nagyszerű futóműve van
  • Remek vezetési élményt ad
  • Könnyen kezelhető
 
  • Kopogós műanyagok az utastérben
  • Magas fogyasztás
  • Én alapáron adnám a LED fényszórót, de a Ford nem teszi
Hogy tetszik az ST Line csomagos Ford Fiesta? Értékeld!
626 szavazat - átlag: 7.27 (10-ből)
Hogy tetszik az ST Line csomagos Ford Fiesta? Értékeld!