Röviden – Honda e
Mi ez?A Honda elektromos, hátsókerék-hajtású kisautója,
Mit tud?Rettentően jól néz ki kívül-belül, négyzsemélyes és 222 km-t megy egy feltöltéssel, szériában külső tükröket helyettesítő kamerákkal
Mibe kerül?A gyengébb, 136 lóerős változat alapára 10 099 000, a 154 lovas változaté pedig 12 499 000 forint – az állami támogatás nélkül
Kinek jó?Pénzes, mókás cuccok iránt nyitott, főleg városban, elővárosban közlekedő bárkinek
Imádni való apró villanyautó: Honda e 1

Jellegzetes a motorháztető közepén trónoló töltőfedél

2017-ben, még mint Urban EV láthattuk először a Honda apró, városi villanyautójának tanulmány változatát. Már akkor azon gondolkodtunk, hogy ha egyszer tényleg gyártják majd, akkor addigra mennyire kopik le róla ez a szerethetőség, mennyire vész el az alapkoncepció a hatékonyság, jövedelmezőség oltárán. Most pedig már itt az igazi, megvehető, hazavihető Honda e, és úgy néz ki, hogy szerencsére bőven van még miért szeretni. De még mielőtt beleülnénk, fussuk át, mi tűnt el és mi maradt meg a tanulmányautóból:

Kicsit segítek, ha most nincs időd végignézni: az előrefelé nyíló ajtók, a háromajtós kivitel, a világító Honda embléma és az üzenőfelület eltűnt ugyan, de az alapforma, a külső tükrök helyetti kamerák, a rejtett kilincsek, és a kerek első lámpák megmaradtak, mint ahogy a barátságos fabetét és a vízszintes kijelzőtenger az utastérben. 

Imádni való apró villanyautó: Honda e 3

A tanulmányautó lámpái hátul szögletesek voltak. Az menőbb volt, ez meg egységesebb

Ha elektromos autóról van szó, az első kérdés mindig az, hogy mekkora a hatótávja, vagyis mennyit lehet vele autózni két töltés között. Ha ez nem 3-500 kilométer, akkor a legtöbb ember csak legyint. A Honda e mindössze 222 kilométert tud megtenni egy töltéssel, ami mondjuk egy Renault Zoé mellett elég szerény teljesítmény. De kell ennél több, egy városi, elővárosi használatra szánt kisautónak? A japánok szerint nem.

Imádni való apró villanyautó: Honda e 4

Csatlakozás a töltőhöz. 222 kilométerenként jön el ez a pillanat

Az emberek nagy többsége szerint viszont igen, ők egy töltéssel sokat akarnak autózni, nem érdekli őket, hogy ez úgy már közel nem annyira zöld dolog, hiszen folyton cipelni kell egy irgalmatlan méretű és tömegű akkumulátorcsomagot. Amiből így több energiát kell az autó mozgatására használni és a töltések is tovább tartanak, azonos töltőáram mellett. Pedig minden elektromos autó bemutatón elmondják az unalomig ismételt mantrát, hogy az EU-ban az emberek 80 százaléka naponta nem megy többet 40-50 kilométernél, így nemhogy egy Honda e, de még egy leharcolt, lassan 10 éves i-Miev is bőven megfelelne erre a célra. 

Imádni való apró villanyautó: Honda e 5

Hondás hagyomány a hatalmasra tárható hátsó ajtó

Csakhogy az emberek nemcsak dolgozni járnak, hanem néha nyaralni, síelni, világot látni, rokont látogatni is. Ahhoz meg  jól jön a tisztességes hatótáv, másik autót meg nem tartanának erre a célra.

Külső

Az európai igényekre szabva készült Honda e a márka új, kifejezetten elektromos-hajtású autók számára tervezett padlólemezére épül. Méretben a Jazz-hez áll közel, bár azonos, 2530 mm-es tengelytáv mellett 10 centivel rövidebb a Honda e: 3895 milliméter. Apró bakinak tűnik, hogy a prezentációban nem az aktuális Jazz hosszához, hanem a 2015-öshöz mérve jött ki a 10 centis különbség. 1512 mm-es magasságával alacsonyabb, széltében azonban – 1752 mm – valamivel szélesebb a már említett Jazz-nél, ha annak tükreit nem számoljuk. Ha igen, akkor viszont a Jazz szélesebb: 1980 mm. A méretnél fontosabb a forma, ami kis képzelőerővel az 1972-es Honda Civicre is hasonlít, csak a kiálló dolgokat szopogatták már le róla.

Imádni való apró villanyautó: Honda e 6

Kedves szopottgombóc forma, cuki szemekkel

Nincs rajta semmi éles vasalás, az egész egy legömbölyített forma, még a kilincsek is besüllyednek az ajtóba, tükör helyett pedig kamerák nézik, mi van az autó mögött, mellett. Nyitott ajtóknál látszik, hogy nincs ablakkeret sem elöl, sem hátul, bár a hátsó ablaküveg csak jó félig ereszthető le. Érthető, nagyobb üveg már nem férne bele az ajtóba.

Elöl-hátul barátságos, kerek lámpák  méznek vissza ránk, és hogy karcsúbbnak látsszon, alul még egy fekete csík is végigfut az autó hasán. A motorháztetőn nagy, felbillenthető ajtó alatt található az elektromos csatlakozópont. Érdekes még, hogy kétféle abroncs került rá, elöl 205/45 R17, míg hátul 225/45-ös.

Az egész autó egy szeretni való, kicsike valami, ami nagyjából olyan érzelmeket vált ki, mint a Suzuki Jimny. Lehetetlen nem beleszeretni. 

Imádni való apró villanyautó: Honda e 7

Nincsenek ablakkeretek egyik ajtónál sem

Belső

Bentről a Honda e kicsit olyan, mint a BMW i3-asa, illetve annak valamelyik gazdagon felszerelt változata. Csak itt alapáron jön a kellemes, otthonos hangulat, ami leginkább egy nappalit idéz. Van egész hitelesre sikerült faberakás, klassz textúrájú és tapintású kárpitok és persze rengeteg tér és fény, kényelmes ülésekkel. A fel-le, előre-hátra állítható kormány mögött kezdődik az összesen öt darab monitorból álló kijelzőtenger, amiket még kezelni is élvezet. Az egyik legokosabb mutatvány, hogy az egymástól függetlenül bizgerélhető funkciók képe egy mozdulattal felcserélhető.

Imádni való apró villanyautó: Honda e 8

Az irgalmatlan méretű kijelzőn az irgalmatlan méretű kijelző kezeléséről szóló filmet nézzük

Magyarul, ha a jobb egyben ülő végre beállította a navit, akkor egy mozdulattal átlökheti azt a vezetőhöz. Boszorkányság. De ha a sofőr egyedül utazik, akár beszélhet is a műszerfalban lakó figurához, az pedig még részinformációkból is egész jó hatékonysággal próbálja meg kitalálni, mit is akarnak tőle. Extra jó pont jár azért, hogy a végtelen sorban húzódó monitortenger között is megtartottak egy hagyományos, tekerős-gombos-kapcsolós klímakonzolt, nem menükben, érintő-képernyőket simogatva kell beállítani, hogy hány fok legyen az autóban. 

Imádni való apró villanyautó: Honda e 9

Zseniális ötlet, hogy igazi klímavezérlés is került bele

Belseje kisautóhoz mérten kifejezetten szellős, van hely kéznek, lábnak, vállnak, fejnek. Legalábbis az első sorban. Eggyel hátrébb ülve 190 centivel a tető már közel van, és igazából a lábtér is csak akkor elég, ha nem egy hasonló hosszú figura vezeti az autót. De városon belül bőven kibírható, világ körüli útra meg nem ezzel kell menni.

Imádni való apró villanyautó: Honda e 10

A második sor már nem annyira kényelmes, mint az első

Csomagtartója 171 literes, ami nagyjából egy hátizsákkal és egy kis gurulós bőrönddel azonnal megtelik. A hátsó ülések háttámláját lehajtva 571 liternyi teret lehet belakni, ha pedig tetőig pakol valaki, nemcsak az ablak vonaláig, akkor 861 liternyi térbe halmozhat poggyászokat. Van még kicsike kesztyűtartó, a kartámaszból előcsalogatható pohártartó, egy apró zseb a lábtérben, közvetlenül a 12 voltos, USB és HDMI csatlakozó és a 230 voltos – 1500 W terhelhetőségű – konnektor alatt. A minőségérzet jó, bármihez is érünk kellemes tapintású, puha, klassz minőségű anyagnak érződik. 

Imádni való apró villanyautó: Honda e 11

A kép és a tréfa kedvéért kis híján előszedtük a töltőkábelt, hogy ebből a konnektorból töltsük fel a Hondát

A Honda e-ben a külső tükrök helyett kamerák mutatják meg a külvilágot, ami egyelőre nem igazán elterjedt megoldás, a Honda e-n kívül még a Lexus ES, Audi e-tron tudja ezt a mutatványt, igaz, ott nem alapáras felszerelés, mint a Hondánál. Illetve van még egy nagy különbség: a Honda kicsit tovább dolgozott azon, hogy használható is legyen a tükrük. Nem az ajtóra kerültek a képernyők, hanem nagyjából oda, ahol amúgy is keresnénk. Csak az oldalablakon belülre. Van hozzá csodabevonat is, amitől lepereg róla a legkitartóbb nyári eső vize is – egyik kolléga bőszen rá is locsolt egy palacknyi ásványvizet, hogy demonstrálja, működik a varázslat – bár engem sokkal jobban érdekelne, hogy a hazai, teherautók mögött keletkező ragadós, téli, sós takonypermettel mit kezd a nanotechnológia.

Imádni való apró villanyautó: Honda e 12

Jó hely a Honda e belseje

Persze van előnye is a kamerás tükörnek, mármint azon kívül, hogy az apró kamera jóval kisebb légellenállású, mint egy rendes tükör, ami a jelenlegi CO2 őrületen biztos mérhető grammokban is. Illetve lenne, ha benzinnel menne a Honda e. Emellett sötétben is értékelhető képet ad, sokkal keskenyebb így az autó és igazából használni is egész jól lehet, mert indexeléskor apró segédvonalak tűnnek fel rajta, amik az autó végét, illetve a biztonságos besoroláshoz szükséges távot is jelzik. Mint minden újdonságot, ezt is szokni kell, de azt gondolom, egy hét használat után a legrugalmatlanabb morgós vénember – mondjuk mint én – is képes lenne átszokni rá.

Imádni való apró villanyautó: Honda e 13

Ez a Honda e megoldása

Muszáj egy kicsit még rugóznom ezen a kamerás visszapillantó tükrön, mert amikor lassan fél éve Frankfurtban élőben is láttuk és bele is ültünk a sorozatgyártásra érett Honda e-be, – itt a cikk, benne videóval – akkor Ildit, a Honda PR-osát teljesen leforráztam azzal, hogy szerintem ez úgy szar, ahogy van. Mármint kamerákat használni rendes, igazi tükör helyett. Nehezen érzékelhető a távolság.

Az autóban ülve bambán néztem a kis monitorokat, amiken az autó körül ténfergő embereket láttam és még csak megsaccolni sem tudtam, hogy milyen messze lehetnek a hátunk mögött. Ha tolatnék akkor azonnal kivasalnám-e őket, vagy még van köztünk kétméternyi hely? Fene tudja, a monitor képéből ez nem derül ki.

Imádni való apró villanyautó: Honda e 14

Elektromos belső tükör

Kamerás belső tükröt már láttam, próbáltam is a Toyota RAV 4-ben, de nem mondanám, hogy az meggyőzött. Ott azon kívül, hogy a tükörként működő monitoron a vetített kép mellett még külvilág is tükröződik, még a szemnek is fárasztó a folytonos újrafókuszálás miatt. (A tükörben látszó kép távol látszik, míg a monitorhoz alig pár tíz centimétere kell fókuszálni a szemnek, miközben vezetve előre is messzire nézünk.)

Külső kamerás tükörrel még nem vezettem autót, így teljesen új volt az élmény. Az első pár kilométeren megszokásból néztem ki a tükör hűlt helyére, amit aztán a vad forgolódás állapota követett – inkább hátrafordulva néztem meg, mehetek-e vagy sem – majd jött a rácsodálkozás, hogy igazából nem is vészes ez. Azt, hogy milyen messze is van, amit a tükörben látok, továbbra sem tudtam, de az irányjelzéskor előugró segédvonalak sokat segítettek abban, hogy ne haljunk meg. Mire véget ért a tesztút, be kellett látnom, hogy közel nem akkor baromság ez, mint amilyennek elsőre gondoltam. 

Az alábbi konfliktus elkerülhető lett volna, ha az előadóművészek Honda e-vel rendelkeznek:

Technika

Szörényi András kollégám már nagyon várta a Honda e-t, hiszen a Honda S2000 óta a gyártó nem adott hátsókerék-hajtású autót a világnak. Azonban el kellett keserítenünk, mert balga módon nem próbáltuk ki, hogy vajon lehet-e vele gumit égetni. Itt a hátsókerék-hajtás és az 50-50 százalék arányban megoszló tengelyterhelés leginkább annak szól, hogy a 136, vagy éppen 154 lóerős villanymotor a maximális 315 Nm-es nyomatékot baj nélkül tudja átvinni az útra.

A villanymotor hátra, a 35,5 kWh-s lítium-ion akkumulátorcsomag az autó aljába került, a vezérlés pedig elöl van, az orrban. A töltési idő otthoni, 2,3 kW-os mezei konnektorról töltve 18,8 óráig tart, utcai AC töltőponton – 7,4 kW – 4,1 óra a teljes töltés, míg DC gyorstöltőn 30 perc alatt lehet feltölteni az akkumulátort 80 százalékosra. 

Imádni való apró villanyautó: Honda e 15

Gyorstöltőn 30 perc alatt feltölthető 80 százalékra az akksi

Vezetés

Bár a prezentáción a dizájntól a funkciókon át a csatlakoztathatóságig minden fontosabb volt, mint a vezethetőség, de szerencsére Honda e ebben is nagyon jó. Kezdve onnan, hogy hiába 1,5 tonnás az autó, ez nem igazán érződik rajta, jól lehet manőverezni, fordulóköre a hátsókerék-hajtásnak köszönhetően röhejesen kicsi, mindössze 8,6 méteres, és a milliónyi kamera akár 360 fokos felülnézeti képet is összerak a vezetőnek. Ha ez is kevés, akkor be is tud parkolni. Párhuzamosan, merőlegesen, vagy halszálkában, miközben ha kell, a felfestett vonalakra is odafigyel. 

Imádni való apró villanyautó: Honda e 16

Ha nem látnánk ki az ablakon, segítenek a kamerák

Menet közben a szélzaj az, ami zavaró benne, illetve van egy másik furcsa hang is: kicsit olyan, mintha egy hagyományos motor is dolgozna benne, valahol mélyen, morog az autó. Élvezetes a kormányzás, de a vezetési élményhez hozzájárul az elöl-hátul független felfüggesztés, ami az alacsony súlyponttal együtt egész stabillá teszi az autót kanyarban is, miközben komfortos az utazás.

Imádni való apró villanyautó: Honda e 17

Motortérnek látszik, de ez nem az. Itt csak a vezérlés, töltőcsatlakozó található

Van sport mód, illetve a kormány mögötti fülekkel a visszatáplálás, vagyis a motorfék ereje is állítható, olyannyira, hogy akár egy pedállal is vezethető az autó – ez a gázpedál, vagy fene tudja, elektromos autónál ezt mire kell újra elkeresztelni – amikor ha lenyomjuk a pedált gyorsul, ha felengedjük, lassul az autó. Ha jól csináljuk, nem is kell a fékhez érni. Nem mindenkinek jön ez be, de érdemes kipróbálni, jó móka, és megtanít előre gondolkodva, takarékosan vezetni. 

Imádni való apró villanyautó: Honda e 18

Ezt látja a vezető

Költségek

A Honda e, mint a legtöbb elektromos autó drága. A gyengébb, 136 lóerős villanymotorral felszerelt változat ára is túl van a 10 milliós lélektani határon, egészen pontosan 10,099,000 forintba kerül, a kicsivel erősebb, 154 lóerős változat már érezhetően több, azért 12,499,000 forintot kérnek, igaz, ezekből lejön az elektromos autókra adott 1,5 milliós állami támogatás idehaza. Pár dologgal még növelhető a vételár, így a metál, vagy gyöngyház fényezés további 180 ezerbe, a bőr utastér – zöld autónál ezt gyorsan felejtse is el mindenki – 460 ezerbe, a hangulatvilágítás 172 ezerbe kerül. Kiviteltől függően 315, vagy 344 ezer a 17 colos alufelni szett, és 423 ezerért lehet díszítést rendelni az A-oszlopra. 

Imádni való apró villanyautó: Honda e 19

Nagyjából ennyi és már tele is a csomagtartó

A Honda e és vetélytársai – Listaár, forint

A Honda e és vetélytársai – Listaár, forint
BMW i3 (170 LE) – 260 km13 042 000
Renault Zoé (110 LE) – 395 km10 399 000
VW e-Golf (136 LE) – 231 km10 830 560
Honda e (136 LE) – 222 km10 099 000

Értékelés

A Honda e egy könnyen megszerethető, jó megjelenésű, aránylag kis hatótávú, városba szánt elektromos mókamobil, amit teletömtek szórakoztató, hightech cuccokkal. Egyaránt klassz vezetni, és csak benne ücsörögni is, csak ne lenne ilyen drága. Illetve csak akkor drága, ha megnézzük, hogy a konkurensek ennek a hatótávnak a másfél, kétszeresét nyújtják. Igaz, fele ennyire sem izgalmasak. 

Mellette – Ellene
 
  • Szerethető forma
  • Otthonos belső
  • Okos funkciók
  • Jó vezethetőség
  • Van gyorstöltés
 
  • Drága
  • Szerény hatótáv
  • Csak négyszemélyes

Szavazás