Röviden – Renault Zoé 2019. | |
---|---|
Mi ez? | A Renault 2012-ben bemutatott, Clio-méretű elektromos autójának, a Zoénak a harmadik generációja |
Mit tud? | Erősebb motort és nagyobb akksit kapott, így kis híján 400 kilométert is el lehet vele autózni egy töltéssel |
Mibe kerül? | Pontos ára egyelőre nincs, de várhatóan 300 ezer forinttal kerül majd többe, mint a jelenleg futó változat |
Kinek jó? | Aki jól használható, nagy hatótávú, sokféle módon tölthető elektromos autóra vágyik, próbáljon ki egy Zoét |





Hét évvel ezelőtt, 2012-ben kezdte pályafutását a Renault Zoé, akkor még mindössze 150 kilométeres valós hatótávval. Három évvel később megérkezett hozzá a 65 kW-os Renault-motor, majd 2016-ban a korábbinál jóval nagyobb kapacitású, 41 kWh-s akkumulátor is elérhetővé vált, amivel már akár 300 kilométert is lehetett autózni, egyetlen feltöltéssel. Aztán jött a még erősebb 80 kW-os Renault-motor, majd 2019-ben befutott az alaposan modernizált harmadik generáció is. Az eközben eltelt hét évben pedig Európa legnépszerűbb, legjobban fogyó elektromos autója lett a Renault Zoé. Kipróbáltuk, mit tud a felfrissített változat.
Szinte bárhol lehet tölteni, az otthoni konnektortól az egyenáramú gyorstöltőig