Tiszta, simulékony, de erőteljes fajtajelleget felvonultató forma a V60-é. Művészi, ahogy a barokkos S80-tól az első S60-on keresztül eljutottunk eddig a hidegebb, élesebb, de hamisítatlanul volvós mai dizájnig. Tetszik, hogy a Volvo-családon belül az egyes modellek ma is jól megkülönböztethetők, az egységes stílus nem olvasztotta úgy egybe a típusokat optikailag, mint mondjuk a Mercedesnél. A kocsi arányai is jók, hosszú gépháztető, nagy tengelytáv, lapos, széles test – szép, sportos kombi a V60.

Csak hát a mai világban nem nagyon kell ilyen a zembereknek.

Tengelytáv: 2872 mm

Amikor visszavittem a tesztautót, egy XC60 és egy XC90 közé parkoltam vele. (Szerintem) mindkettő otrombább, primitívebb dizájn, de azzal a tömeggel, ahogy szegény kombi fölé tornyosult az a két SUV, nem lehet esztétikával versenyezni. A régi kombi Volvókat hagyományosan a biztonság, a masszivitás ígérete miatt vették a népek, de ez a mai kombi Volvók nevetségesen törékeny gyerekjátéknak tűnnek a szabadidő-autók mellett. Nehéz lehet ezt a kocsit egy Volvo-szalonban a biztonsággal próbálni eladni, még akkor is, ha tudjuk, hogy egy balesetben nagyon nem csak a méret számít.

Teljesen nyitott állapotából már kis billentésre is magától, súlyosan, mégis finoman csapódnak be az ajtók, az első beüléskor érezni a prémium jelleget és a biztonságot is. A kormány mögül körülnézve a mai egyen-volvós belsőt látjuk magunk körül: függőlegesen tájolt tablet a középkonzolon, virtuális műszeregység a kormány mögött, kellemes tapintású és illatú anyagok és sajnálatosan kevés fizikai gomb. A központi érintőképernyő képe, színei, kontrasztja teljesen rendben van, a műszeregység grafikája viszont közel nem olyan szép, olyan éles, olyan áttűnés-mentesen animált, mint a Mercié vagy a VW-é, Audié. Szépek a keskeny, magas szellőzők a középkonzolon az elegáns tekerentyűkkel.

Egyen-Volvo-belső, tablettel gombok helyett. Sajnos.

A térkínálat elöl teljesen jó, hátul viszont kicsit szűkebb, mint a tengelytáv ismeretében gondolnánk (2872 mm), felnőttek számára idegesítő, hogy a lábfejet nem lehet becsúsztatni a leengedett első ülések alá. Az utastér menet közben csendes, a klíma huzatmentesen és hatékonyan dolgozik, az audiorendszer pedig még maximális hangerő mellett is tisztán, volvósan jól szól.

A csomagtér 529 literes, a pótkerékmentes mai világban ez erős átlagos érték egy kompakt-közép kombitól. Érdekes viszont, hogy lehajtott ülésekkel csak 1441 liter van pakolni: egy Golf Variant 1620 literes ilyenkor. Persze ez még mindig több, mint az előző V60-as 1241 literje, ami röhejes módon még a kortárs V50-énél is kisebb volt pár literrel.

A csomagtér szintén nemes Volvo-hagyományokat tükröz. Felcsapható csúszkálásgátló lap, táv-billentőkapcsoló az üléstámlához, kampók, gyűrűk; van minden, csak azt az egészet egy kicsit agyonvágja egy apróság. A 165 ezer forintos motoros nyitás ugyanis egyszerűen nem működik a lökhárító alá rúgással, valamint az egygombos zárás sem üzemelt. Mint megtudtam a kollégáktól, ez nem csak a V60 sajátja, az XC60 tesztautó is hasonlóan beteg volt, a Volvo pedig azzal magyarázta a dolgot, hogy a túl sok zavaró rádiófrekvenciás jel miatt akadozik néha az érintés nélküli nyitás és a teljes zárás. Kérdés, hogy akkor más márkáknál ez a szolgáltatás miért működik mégis…

A virtuális műszeregység képe nem a legszebb (az most a Mercinél kapható)

A T6 egy kétliteres, négyhengeres, direkt benzinbefecskendezéses motor jelzése a Volvónál, amit két lélegeztetőgép is támogat. A kompresszor alacsony fordulaton biztosít nagy nyomatékot, a turbó pedig magas fordulaton segít elérni kis lökettérfogat mellett is nagy teljesítményt. A T6-hoz a V60-ban kötelezően nyolcfokozatú automata (AISIN gyártmány) kapcsolódik, automatikus vezérlésű osztóműves összkerékhajtással. A futómű elöl kettős keresztlengőkaros, hátul multilink, a lengéscsillapítás felárért adaptív is lehet (295 ezer forintos extra).

A vezetéstámogató rendszerek terén szinte teljes a V60 eszköztára: sávtartó automatika, követőradaros tempomat, körpanorámás parkolókamera-rendszer, ütközésgátlás elöl-hátul: minden van, ha megfizetik.

Swarowskis indítógomb és menetdinamikai kapcsoló, fura működéssel

A legnagyobb bosszúságot a V60 vezetése során a vészes gombínség okozza. Rohadt idegesítő, hogy a hőmérséklet egy fokkal csökkentése belekerül vagy négy virtuális gomb megnyomásába és egy csomó másodpercbe, amit nem az út figyelésével tölt az ember. A Teslán, PSA-n és persze a Volvón kívül már nagyjából mindenki kitapogatta, hol vannak a virtualizálás határai, hogy vannak funkciók, amikhez érdemes meghagyni a dedikált gombokat-konzolokat akkor is, ha az nem olyan cool, valamint ha pár euróval többe is kerül a gyártás-szervezésben.

Nem bosszantó, csak fura, hogy a motor indítása és leállítása ugyanúgy a Swarowski-kristályos indítókapcsoló jobbra tekerésével történik – logikusabb lett volna a leállítást a másik irányban megoldani. És van még egy felhasítani való szőrszál: a menetdinamikai kapcsoló is egy Swarowski-borítású tekerentyű, de ha csak úgy megtekerem, nem történik semmi. Előbb meg kell nyomni, hogy feljöjjön a menü a főképernyőre, csak utána lehet tekerni. Áááá! Na de innentől, ha már jár a motor és belőttük a klímát, tényleg minden OK.

Hátul a hely inkább prémium közép, mint felső-közép

A motor alapjárattól élénken húz, a váltó jól harmonizál vele. Sport és Comfort vagy Eco között jól érzékelhető különbség van a motor és a váltó viselkedésében. A V60 T6 azon kevés kocsik egyike, amelyben van értelme váltogatni az üzemmódokat, mert a Comfort tényleg kényelmesebb, a Sport tényleg agresszívabb.

A futómű parádés. A kormány közvetlen és élénk, a nagy tömeg jó mélyen fekszik az úton, kanyarban hihetetlenül gyors és precízen irányítható a jó 18 mázsás családi kombi. A kisebb Subaruk szoktak ilyen precízen kanyarodni. Ugyanakkor a vadság, a tahóság, a jól érzékelhető nagy erő hiányzik a kocsiból, a Volvo egy pillanatig sem hagyja maga mögött az őrangyalát, a 310 lóerő jóval kevesebbnek érződik a mindig kontrollált lehajtások miatt.

És a hang sem az igazi. Alacsony fordulaton nagy gázadásra szépen felsivít a kompresszor, ezt nagyon lehet szeretni, de kipufogóhang semmi. Ahogy nő a leadott erő, egyre erőteljesebb a mechanikus sivítás a motor, váltó felé, de a dübörgés-dörgés-durrogás teljesen hiányzik a T6 repertoárjából.

Nagyon jók az ülések, persze a hűtött-fűtött motoros bőrfotel nem az alapkivitel tartozéka

Vegyes üzemben 10 liter felett, sok autópályával, 130-140-es gurulással bő 9 litert evett a kocsi, az átlag kb. 600 km után pont tíz literre jött ki. Sokallom, mert egyáltalán nem nyomtam ki a szemét, négy hengertől 2018-ban egy-másfél literrel kevesebbre számítottam volna százon. 100 km/h-nál nyolcadikban 1600-at forog a motor, picit lehetne hosszabb a legmagasabb fokozat.

Eleve nem olcsó autó az automata, 4×4-es V60, az extralista pipálgatásával pedig az ár gyorsan tovább emelkedik. Ha jól számoltam a konfigurátorban, az Inscription kivitelű tesztautó a szellőztetett bőrüléssel, üvegtetővel, fejlett vezetéstámogatással csaknem belever a húszmillióba.

Sajnos nem egyszerű most összevetni a kocsi listaárát a konkurenciáéval, mert az emissziómérési átállások miatt egész csomó modell nem rendelhető hasonló konfigurációban (egy Audi A4 például ma a konfigurátorban nem lehet egyszerre benzines, összkerekes és automata váltós). Hasonló Merci és BMW azért van, meg még odacsaptam egy Alfa Stelviót az íze végett: az is amolyan wannabe-prémium dolog, mint a Volvo:

De az az igazság, hogy a Volvóval töltött egy hét alatt végig az járt a fejemben, hogy igazából ezt a komfortszintet kevesebb illattal és csillogó alkatrésszel, de majdnem tudja hozni egy korszerű kommersz középkategóriás is. Mivel a Volvón nem igazán érződött a 310 lóerő, ami a papírjaiban szerepel, egy kétliteres turbódízel Insigniából például nemigen vágynék át (nagyon) a finomabb, de számottevően többet nem adó Volvo kombiba. Márpedig egy fullos Insignia kombi automatával, 4×4-gyel, GTI-kivitelben most listaáron 12,93 millió forint, 210 lóerővel és dízeles fogyasztással.

A V60-hoz is rendelhető világosabb belső, akár fehér bőrös kormány

A mai SUV-őrületben eleve elég elveszett szegény V60, ezzel az erős, de nem elég erősnek érződő, ugyanakkor városban szomjas és komplikált technikájú motorral meg aztán végképp nem értem, mit akart vele mondani a költő. Családi autónak túl sok, sportautónak nagyon kevés, luxusautónak túl egyszerű, hétköznapi autónak túl drága.

Azt hiszem, a T6-os Volvo V60 azoknak az üzletembereknek, menedzsereknek, vállalkozóknak lehet racionális választás, akiknek ellenérzéseik vannak a nálunk sokszorosan lejáratódott imidzsű BMW-vel, Audival, Mercivel szemben és igénylik a márka képviselte eleganciát, néha elmennének a családdal nyaralni is a céges kocsival, de nem akarnak szabadidő-autót, valamint szeretik a biztonságérzetet és a szép számokat a forgalmiban, de nem igazán vannak oda a klasszikus vezetési élményért. Ja, és utálják a dízelt, valamint nem hisznek a hibridben.

Hány ilyen autóvásárló lehet az országban vajon?

Szavazás