Új a lökhárító formája

Új a lökhárító formája


A tavaly év vége felé nehezen tetten érhető, leheletfinom ráncfelvarráson átesett Mazda3-as ritka állat a maga nemében, nem sok gyártó kínál ekkora autóba, ilyen nagy lökettérfogatú – 2,2 literes – dízelmotort. A Mazdán kívül még a Honda és a Toyota háza táján találni vassal hasonlóan gazdagon megtömött orrú kompakt modellt.

Maga a kényszer-facelift nem sikerült túl radikálisra, a külsőn minimális finomítások történtek, a gyár csupán az iparágban már szinte kötelező köröket futotta meg. Újra rajzolták az első-hátsó lökhárítót, és egy új szín, valamint két új felni bonyolítja a jövőben az újautó-konfigurálást.

4460mm hosszú

A holttérfigyelő jelzése a tükör sarkában sárgállik

A holttérfigyelő jelzése a tükör sarkában sárgállik


A ráncfelvarrás során megszerzett apróságokból a holttérfigyelő-rendszerrel és a bronzbarna – rendszertani neve Autumn Bronz Mica – színnel is találkozhattunk a tesztautónál. Kár, hogy az egyik legszembetűnőbb újítás, az új érintőképernyős TomTom navigáció éppen kimaradt az autóból. Talán majd máskor azt is megnyomkodjuk. A belsőben még néhány elem megfeketedett, illetve a vezetés közbeni használat megkönnyítése céljából a klímavezérlés tekerentyűi kaptak világos króm keretet.

A felhasznált anyagok érzékszerveinket nem kényeztetik, látványuk, tapintásuk is felejthető, de az összeszereléssel nincs baj. És talán ezek a masszív műanyagok tovább élnek majd, mint a pihe-puha plasztikok. Emellett persze a használhatóság remek, minden logikus helyen található és patentul működik is, látszik, a Mazda3-as belsejét igazi mérnökök tervezték. Ha a vezetés valamilyen ügyes trükkel becsempészne közéjük legalább egy jó ízlésű hölgyet, máris vidámabb lehetne a kocsi belseje.

Maradt még szálka

Néhány hülyeség még a sokat látott, az első kerekek légterelőjének merevségére is odafigyelő japán mérnökök után is maradt a kocsiban, egyikük pont a csomagtartó nyitómechanizmusa. Apró gumigombot kell hátul megnyomni, ez nyitja a zárat, majd a sós latyaktól csöpögő lemez alá nyúlni, felnyitni. Nem éppen átgondolt dolog.

Van tovább is, de ez inkább esztétikai baklövés, méghozzá olyan, amit eddig szinte minden tesztben megemlítettünk. A műszerfalon, illetve annak tetején lévő kijelzők nem egységes fehér háttérvilágítása, de nemcsak a háttérfény árnyalata más, hanem a betűtípus is. Szokatlan vizuális káosz ez egy japán autóban. Amúgy a belső élhető, jól átgondolt, praktikus, de nem éppen szórakoztató hely.

Pörgőforgó Mazda3-as videón:

Erőművész

Kevés kompakt kocsiba tesznek ekkora dízelt

Kevés kompakt kocsiba tesznek ekkora dízelt


A motortérben nem változott semmi, ott a Mazda jól ismert, 2,2 literes dízelmotorja dolgozik, itt éppen 150 lóerős teljesítményt hozva ki magából. A divatos downsizing-vonalra fittyet hányó motorból van ennél még erősebb változat is, amely 185 lóerő és 400Nm leadására képes.

Ha eltekintünk a tömegétől, akkor nem sok kritika érheti ezt a motort. A Mazda3-as 1400 kilogrammját játszi könnyedséggel mozgatja, akár a váltót hármasban felejtve is különösebb gond nélkül megindul álló helyzetből is ha kell, és nem is működik zajosan. A hatfokozatú manuális váltó – amelynek optimális használatába a műszerfalon lévő fokozat-ajánló rendszer is besegít – hozza a szokásos Mazdás érzést, hajszálnyit karcos, férfias, de pontos, kedvelhető darab. 

Adatlap

Mazda3 MZR-CD 2,2

Dízelmozdonnyal a városban 1
Motor2184 cm3, Dízel, S4
Teljesítmény150 LE
Nyomaték360 NM
Gyorsulás (0-100 km/h)9,2 sec
Végsebesség205 km/h
Fogyasztás (vegyes)5,3 l / 100 km

Bár simán elfér ez a tekintélyes vasdarab is az orrban, mégsem szerencsés dolog ekkora tömeget mindenhová magunkkal vinni. Leginkább kanyarokban érezhető a felesleges tömeg. Szerencse, hogy a kissé keményebbre hangolt futómű remekül megtartja az autót így is. Igaz, hogy átlagos vezetés mellett sokkal kevésbé van erre szükség, mint a kényelmes, komfortos haladásra, bár az is benne van a pakliban, hogy a tesztautóra szerelt 17 colos kerekek sem igazán támogatják a vajpuha haladást.

Elsőre a holttér-figyelő sem lett tökéletes, láttunk már ennél kiforrottabb megoldást is. A rendszer persze tökéletesen működik, csak az apró, borostyánszínű jelzés lehetne inkább a tükör autóhoz közelebb eső részén, és a veszélyre figyelmeztető csipogó hang is elvész az autó belsejében. De annak örülhetünk, hogy a Mazda raktáraiból elfogyott az ipari kinézetű, rémes háromállású ülésfűtés kapcsoló. Helyettük igazán kulturált, öt fokozatban állítható forgókapcsolóval fűthetünk magunk alá.

Használt Mazda3-asok a vezess.hu autókeresőjében. Katt ide értük!

Fogyasztás

Háromszáz kilométer városi menet és a nem éppen fogyasztásbarát használat mellett 7,6 liter gázolaj átlagot mértünk. Figyelemreméltó, hogy a fedélzeti számítógép is egy tized liter eltéréssel ugyanezt az eredmény saccolta. Van másik eredményünk is, az autóMagazinos kollégák kábé egy hónapja, kevésbé cudar időben, országutas szakaszokkal 6,7 literes átlagot mértek ugyanezzel az autóval.

Tisztességes munka, de nem fantáziadús a belső

Biztonság

Már a fapados Mazda3-asban is széria az első-, oldal-, és függönylégzsák is védi az utasokat, és szintén alapáron jár a menetstabilizáló. Természetesen így az ötcsillagos törésteszt-eredményt is hozta az autó. Frontális ütközésnél stabil maradt az utascella, az A oszlop mindössze két millimétert mozdult hátra és maximális pontszám járt a sofőrbábu védelmére. A részletes törésteszt olvasásához kattintsanak ide.

A Mazda3-as ezzel a motorral túlzásnak is tűnhet, de akik szeretik a nagy lökettérfogatú motorok sajátos stílusát, ebben boldogok lehetnek. Feltéve ha egy hosszabb úton nem vágják fel az ereiket a sötét, komor belsőtől.