Jól indult az Alfa Romeo Giulietta értékesítése hazánkban, hiszen az idei évre tervezett 60 darab csaknem 90%-a már gazdára talált. Ez bizakodásra adhat okot, ám korai még az öntömjénezés, hiszen a márkának azzal a kihívással kell szembenéznie, hogy eladási számait a következő évben megduplázza.
Nagy feladat hárul tehát az Alfa új kompaktjára. A tegnapi bemutatkozáson ismerhettük meg fegyverarzenálját.

Kitaposott ösvényen

A formatervvel nem

435 cm hosszú

435 cm hosszú

435 cm hosszú


vállalt nagy kockázatot a gyár, hiszen a 8C Competizione által kijelölt irányban haladt tovább, akárcsak a MiTo esetében. Kérdés persze, hogy a rajongókon kívül el tudja-e csábítani a konzervatívabb márkák iránt elkötelezett vásárlókat, az első pillantásra a  sportosságnak teljességgel alárendelt design.

Optikai csalódás ez, hiszen az elődmodellnél 13 centiméternyivel megnövelt hossz igencsak jó hatással volt az utas- és csomagtér méretére. Meglepő, hogy az Astránál rövidebb autó hátsó ülésén helyet foglalva a lábaim jobban elfértek, mindössze a fejtérrel volt gond. Ráadásul az ülések mögé is csak 20 literrel kevesebb, 350 liternyi holmit pakolhatunk.

Madárcsontú testőr

A 159-es esetében

Az Euro NCAP töréstesztjén ötcsillagos eredményt ért el

Az Euro NCAP töréstesztjén ötcsillagos eredményt ért el

Az Euro NCAP töréstesztjén ötcsillagos eredményt ért el


már bizonyította a gyár, hogy kemény személyi edzőként jelentős súlyfeleslegtől képes megszabadítani középkategóriás modelljét. A Giulietta esetében a felhasznált anyagok, ötletes megoldások segítettek a minél alacsonyabb önsúly elérésében. Nem riadtak vissza az alumínium, magnézium használatától, s a fogyókúra áldozata lett a térdlégzsák is.

Ezt a két ponton működésbe lépő övfeszítő váltja ki, ami a mérlegen látszik, a biztonság azonban nem szenved csorbát. Az autó ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP vizsgálatán.
Dicséretes az is, hogy ennek ellenére a hangszigetelés sem maradt ki az autóból, csendben suhanhatunk vele.

100 év

Ezért szerettem volna olasz rendőr lenni gyermekkoromban

Ezért szerettem volna olasz rendőr lenni gyermekkoromban

Ezért szerettem volna olasz rendőr lenni gyermekkoromban


A sajtóbemutatón a Giulietta mellett megtekinthettünk – sajnos a kipróbálás elmaradt – néhány klasszikus, legendássá vált Alfa modellt, annak apropóján, hogy a márka idén ünnepli fennállásának 100. évfordulóját. 

Megrendezésre került egy megmérettetés is, ahol “hírességek” csaptak össze az oldtimer találkozókról ismerős átlagtartó versenyen, ahol a cél a megadott feladatok századmásodperce pontosan történő végrehajtása volt.

Csak a turbó, csak az kell neki

A Giulietta ötféle

Minden modellbe hatfokozatú váltót építettek

Minden modellbe hatfokozatú váltót építettek

Minden modellbe hatfokozatú váltót építettek


motorral kerül forgalomba – 3 benzines és két dízel. Mindegyikük turbós, ezért alacsony fordulaton adják le magas nyomatékukat. Mindegyikhez hatfokozatú váltó kapcsolódik. A 170 lóerős benzines és a nagyobbik dízelmotorhoz jövő évtől lehet rendelni a duplakuplungos automata váltót, mely a keresztségben a TCT nevet kapta az Alfánál.

A csúcsmodell kivételével tartalmazzák a Start&Stop rendszert, mely csökkenti a fogyasztást és a károsanyag-kibocsátást.

1.4 TB (120 LE)
1.4 TB (170 LE)
1.75 TB (235 LE)
1.6 JTDM (105 LE)
2.0 JTDM (170 LE)
Lökettérfogat (cm3)
1368
1368174215981956
Telj. (kw/LE/1/min)
88/120
/5000
125/170
/5500
175/235
/5500
77/105
/4000
125/170
/4000
Nyomaték (Nm/1/min)
206/1750250/2500340/1900280 (320)/1750320 (350)/1750
Városi fogy. (l/100 km)
8,47,810,85,55,8
Orsz. fogy. (l/100 km)5.34,65,83,74,4
Vegyes fogy. (l/100 km)6,45,87,64,44,7
CO2 (g/km)
149134177114124
Gyorsulás 0-100 km/h
9,4 s7,8 s
6,8 s
11,3 s
8,0 s
Végsebesség (km/h)
195
218242185
218


Az erő talajra

Elektronikus differenciálzárral rendelkezik

Elektronikus differenciálzárral rendelkezik

Elektronikus differenciálzárral rendelkezik


vitelét és az úton maradást megszámlálhatatlan elektronikus rabszolga támogatja. A szokásos blokkolás-, és kipörgésgátló, a fékerőelosztó, a menetstabilizáló elektronika mellett mostantól meg kell tanulnunk a kanyarfék rendszer (CBC), a dinamikus kormánynyomaték szabályozó (DST) és az elektronikus differenciálzár (Q2) elnevezéseket is.
CBC: kanyarban elkövetett fékezés esetén kerekenként függetlenül szabályozza a fékerőt, hogy ne essünk le az ívről.
DST: stabilitásvesztéssel fenyegető helyzetben a kormányszervo tereli a jó megoldás felé a sofőrt. Megfelelő irányba segíti a kormányzást, az ellenkező irányban nehezíti, de nem avatkozik közbe.
Q2: ál-differenciálzár, amely a kipörgő kerék fékezésével küld nyomatékot a tapadó kerékre, a differenciálművön keresztül.

Természetesen nem maradhat ki egyik modellből sem a dinamikus üzemmód szabályozó (DNA), mellyel a gázreakció, a menetelektronikák, a sebességváltó, a futómű és a kormányrásegítés mértéke állítható.


Kattintson a képre és gyönyörködjön!

Végre a kormány mögött

Az András által

Az autók nagy részében a mutatók ilyen állásánál a nullás értéken vannak

Az autók nagy részében a mutatók ilyen állásánál a nullás értéken vannak

Az autók nagy részében a mutatók ilyen állásánál a nullás értéken vannak


tesztelt Giulietta anyósülésén terpeszkedve már volt alkalmam mintát venni az olasz kompakt belső világából. A most kipróbált verzió azonban egy dízel alapváltozat volt, ám az utastér minősége ebben is rendben van. Ha elhagynák az olcsóbb Fiatokból származó nyomógombokat, tökéletes lenne.

Az autó belseje is a sportosságot sugallja, ám nem tolakodóan. A sofőrt nem fojtogatja a a műszerfal, hiszen nem tekeredik köré óriáskígyóként. A Giulietta egyike azon kevés autónak, ahol a középkonzol nincs útjában a jobb térdemnek.

Minden elsőre kézre áll, a kormány fogása tökéletes, a váltógomb pedig úgy simult a tenyerembe, mintha a részét képezné.
Az ülés látszatra jó oldaltartású, ám a húzósabb kanyarokban kiderült, hogy lehetne keményebb a tömése, akkor meg tudná tartani a testet.

A motorháztető

A 105 lóerős 1.6 JTDM dízel legnagyobb nyomatéka 320 Nm 1750-es fordulaton

A 105 lóerős 1.6 JTDM dízel legnagyobb nyomatéka 320 Nm 1750-es fordulaton

A 105 lóerős 1.6 JTDM dízel legnagyobb nyomatéka 320 Nm 1750-es fordulaton


alatt egy 105 lóerős dízelmotor dolgozott, meglepetésemre igen csendben. 1500-as fordulatig ne legyenek nagy elvárásaink, viszont 1800 körül rendesen megindul. A százig történő gyorsulás nem valami káprázatos, de a mindennapi közlekedés során fellépő szituációk, előzések kisujjból megoldhatóak a nagy nyomatéknak köszönhetően.
Egy kifogásom van vele kapcsolatosan, a gázelvételnél jól érezhető és hallható rántás a motor felől.
A váltó, a kormány és a futómű azonban kifogástalanul teszik a dolgukat, valóban élvezetes terelgetni az Alfát.

Végre!

Két kínzó kérdésre is választ kaptunk a nap folyamán:
A Giulietta a híresztelésekkel ellentétben nem a Bravo padlólemezére épül. Épp ellenkezőleg, a következő Bravo fogja használni az Alfáét. Ugye mekkora különbség?
A DNA kapcsolót azért kell minden indításkor az általunk használni kívánt állásba rakni az alapnak számító Normálból – én például soha ki nem venném a Dynamic-ból -, mert a gyár által megadott fogyasztási értékek a Normál beállításhoz tartoznak. És?

Vegyék, vigyék!

A Giulietta jól felszerelt autó. Már a belépőmodell is tartalmaz hat légzsákot, a menetstabilizáló elektronikát, az elektronikus differenciálművet, a manuális klímát, az MP3 lejátszására képes autórádiót.
Ennek fényében az alapár nem túlzó, a konkurensek árai köré van pozicionálva: az Opel Astra 1.4 T Essentia 5 140 000, míg a Volkswagen Golf 1.4 TSI Trendline 5 236 000 forintba kerül.
Persze, aki siet, most bevezető áron 4 995 000 forintért hazaviheti az Alfát.

Alfa Romeo Giulietta modellek
Árak      
1.4 TB 120 LE Progression5 495 000
1.6 JTDM2 105 LE Progression6 095 000
1.4 TB 120 LE Distinctive 5 945 000
1.4 TB MultiAir 170 LE Distinctive6 495 000
1.6 JTDM2 105 LE Distinctive 6 545 000
2.0 JTDM2 170 LE Distinctive7 495 000
1.750 TBi 235 LE Quadrifoglio Verde8 395 000

A Giuliettának megvan mindene ahhoz, hogy sikeres lehessen. Nem lesz könnyű érvényesülnie, mert az olasz autókra ragadt sztereotípiák csak lassan tűnnek el.
Ha azonban elmaradnak gyermekbetegségei komolyan számolnia kell vele a konkurenciának.