Kicsivel több, mint 1 centivel lett formásabb

Kicsivel több, mint 1 centivel lett formásabb

Kicsivel több, mint 1 centivel lett formásabb


Már csak pár hét és szeptemberben jön az Auris hibrid verziója. A feszült várakozás közepette ismerkedjünk meg a fapados, de kiváló dízelmotorral ellátott, nem mellesleg teljesen megújult külsővel büszkélkedő Auris 1.4 D-4D-vel!

Az asszony beájulna

Az év elején átplasztikázott Auris ez idáig nem járt nálunk a külföldi menetpróba óta. Így szinte már el is felejtettük, hogy a sokszor rutinműtétnek számító plasztikai beavatkozás ezúttal igen összetettre sikeredett.

Az Auris 2007-ben bemutatott verziójához képest huszonöt milliméterrel hosszabb lett, igaz ezt szinte teljes mértékben a Dzsenifer Lopezes farának köszönheti, tehát ettől nem lett nagyobb hely odabent. Emellett elől-hátul új lámpatestek, átdolgozott lökhárítók, új formájú hűtőmaszk és izgalmasabb domborzattal rendelkező motorháztető került a felfrissített Aurisra.

A Toyota egyik hazai jómunkásembere azt mondta, ha ezzel jöttek volna ki 2007-ben sokkal jobban átjött volna az Auris-Corolla váltás lényege. Sokkal dögösebb sportosabb most az Auris, mint anno. És valóban. Ez mind így igaz.

Suhanás jobbra

Suhanás jobbra

Mármint, hogy a Toyotások ezt mondták. Bár szerintem is sokkal pofásabb és izgalmasabb lett, azért sportosabb nem feltétlenül. Ez még mindig ugyan az a Corolla, mint ami 2007-ig volt. Na, nem mintha ez baj lenne, sőt. A Corolla a világ legnagyobb példányszámban eladott autója, ami egyébként a megbízhatóság szinonimája is volt(?).
Jobb anyagokkal dolgoztak bent

Jobb anyagokkal dolgoztak bent

Jobb anyagokkal dolgoztak bent


De hogy miért is ájulna be az asszony? Nem annyira összetett a kérdés. Az autó úgy jó, ahogy van. Persze a kisköbcentis dízel átka itt is jelentkezik, de kit érdekel, hogy alacsony fordulaton vérszegény, ha megvan az a tartomány ahol jól mozog.

Arról nem is beszélve, hogy a kis 90 lovas dízel egész barátságosan fogyasztgat, akár városban is. Ehhez semmi mást nem kell tenni, mint hagyni az asszonyt vezetni, akinek esze ágában nincs megkeresni azt a tartományt, ahol elkezd élvezetesen működni az autó.

Ha így teszünk, akkor meglesz a hat liter alatti fogyasztás. Szerencsére, ha kinyomjuk a szemét, akkor sem lesz sokkal több hétnél. Az igazság pedig valahol félúton van. Mindez természetesen városban.

De a menetdinamika mellett már-már eltörpül az a tény, hogy a színe is főnyeremény…

Mint ahogy azt az autó átvételekor megtudtam, új, izgalmasabb színválasztékban pompázik a jövőben az Auris család, ez itt például Barcelona piros. Más kérdés, hogy a Toyota oldalán napvörösnek bélyegezték.

Jó bent lenni

A ráncfelvarrt Auris egyik fő erénye a minőségi anyagokkal felruházott belső tere. Ez ebben a kategóriában ugyan nem egyedi, de igen ritka. A jó minőségű kárpit, a vékony, puha, kellemes tapintású műanyagok emelik ki az átlagból.

Az autó legizgalmasabb eleme az alul lecsapott kormány, aminek már valóban van egy kis sportos fílingje. Továbbra is megmaradt az izgalmas, kialakítású középkonzol.

A kényelmet pedig már az alap kivitelben is USB, valamint AUX bemeneteknek, no meg pohártartó szolgálja.

Jelen tesztautóba pedig 300 ezer forintos felárért került többek között az állítható magasságú sofőrszék, a nagyobb felni, a kettővel több hangszóró és a pollenszűrő.

Az összességében 5 millió körüli ár tudatában nem fogok örvendezni az elektromos és fűthető tükröknek, de csak mondom, hogy az is van.


 
5*-os volt, ezt a facelift nem befolyásolja

5*-os volt, ezt a facelift nem befolyásolja

Mellette – Ellene
  • Minőségileg kifogástalan
  • Nagyon jól fogyaszt városban is
  • A Corollából következtetve megbízható, értéktartó
  • Japán
  • Alacsony fordulaton kevés
  • 5 millió, vagyis a kategória egyik legdrágább modellje
  • Japán (hátha valakinek pont ez a baja vele)