Mindenki szereti


“Ez annyira más mint a többi autó, teljesen el vagyok ájulva tőle.” – Ez egy a sok dicsérő mondat közül, melyeket a MINI kapott, amikor nálam volt. Kíváncsiskodóból rengeteg akadt, mindenkit érdekel a MINI. Persze a fentimondatot egy hölgy mondta, de férfiak sem fukarkodtak a dicséretekkel. És ez a legjobb a MINI-ben, bárhol bármikor büszkén feszíthet a tulaj, mindenkinek bejön a gép.  Rámosolyognak, integetnek neki, Magyarországon igen ritka, de ezúttal jó értelemben irigyek rá.

Igazi családi autó! No nem azért mert akkora csomagtartója lenne, vagy praktikusan kihasználható a hátsó traktusa. Hanem mert a család felnőtt tagjai közösen fogják imádni. Míg egy Peugeot RC vagy más kompakt sportkocsi szükségességéről hosszasan kellene győzködni a fehérnépet, addig egy MINI-re simán rábólintanának.

Gömbölyű gyémánt

Talán annak köszönhető a sikere, hogy olyan az egész autó, akár egy ékszer. A legtöbb részlet nagyon szépen kidolgozott, különleges, feltűnő. Ha nem ezért, akkor lehet hogy azért jön be a lányoknak, mert sok kerek forma van rajta.

Az egész autó úgyis komolytalannak tűnik. Felüdülés a sok egyforma, célszerűen felépített karosszéria között, olyan mint egy játékautó. S miután felnőttünk, egy dolgot szeretnénk csak igazán: újra gyerekek lenni. Azt hiszem ezt az élményt adja a MINI.

Massának is kellene egy:

Na ez az, amiért a fiúknak biztos tetszik. Lehet, hogy elcsépelt, de tényleg közel áll az autó kormányzása egy

Teszt: MINI Cooper 3


gokartéhoz. Úgy, hogy parkolni sem bonyolult vele, miután az elődnél is jobb az elektromos szervo hangolása. De a legjobb továbbra is a futómű. A vigyor állandósult része lesz arcunknak. A világbajnoki esélyesnek kikiáltott Massa sem került volna olyan helyzetbe az újonc Hamiltonnal szemben, mint a Maláj Nagydíjon. Itt egy kanyar, hopp forduljunk be! Ehhez nem kell mérlegelni a tempót, csak elfordítani a kormányt, s mintha sínen húznák.

Hamilton vs. Massa

A 2. oldalon az is kiderül hogyan kell használni a MINI-t.


Ráz, de király

Ha valaki a korábban nem cikázott a sávok között, a MINI-vel majd fog. Könyörög a kanyarokért az autó, s mindet megalázza. Minden vezető vadorzóvá válik vele! Az ember és nem a tapadás a gyenge pont a láncban. A fejünk és testünk nehezebben viseli a folyamatos gyors kanyarokat, mint a kocsi és a gumi.

Teszt: MINI Cooper 4


Igazából jobb lenne Svájcban, vagy Spanyolországban “vonatozni”, mert a futómű, még így az enyhe télben kevésbé megtépázott utakon is szétrázza az autót. Pár ezer kilométer és az összes műanyag nyiszog, pedig a felfüggesztés jobban csillapít, mint elődje. De így is kellene a MINI! Nem csodálkoznék, hogyha angol kutatók kikutatnák, hogy az autó meghosszabbítja a tulajdonos életét. Sokkal több örömhormont termel, mint egy jó vicc.

Elég az 1600-os

S hogy végképp elfogult legyek ezzel a drága és normális körülmények között használhatatlannak tűnő kisautóval, még a motorja sem rossz! Bár a BMW fejlesztette, a bajor modellekben egyelőre nem használják, reméljük a Nyugat-Európában már nem ismert, de nálunk még kapható 116i illetve 316i modellek is megkapják.

Teszt: MINI Cooper 5


Manapság 120 lóerő nem ad okot túl nagy száguldozásra, a MINI-ben ez is elégnek tűnik. Azért a Cooper S jobb, de nagyon jól forog a szívómotor is, nincs erőlködés, könnyedén teszi a dolgát. Úgy, hogy közben nem zabál – 8,6 litert fogyasztott, hagyományos, nem minis használatnál. Amúgy több.

Lehet, hogy az 1,1 tonnás tömeg vagy a váltó az oka, de az autó igenis agilis. A váltó itt a Cooper S-énél jobban szuperált, egyes helyett soha nem akartam rükvercet kapcsolni, itt sokkal nagyobb a holtpont ellenállása, nem lehet hibázni. Ellenben gyorsan, pontosan húzható át.

Kicsi játékautó:

Persze hiába a hangoztatott sok újítás az autó bizonyos szempontokból változatlan. Például a MINI továbbra is három felnőttnek jó, de nekik is csak akkor, ha ketten maximum 170 centi magasak. Ők ülhetnek jobb oldalt úgy, hogy az elöl ülő is kompromisszumot köt, míg a vezető maga terpeszkedhet baloldalt. Tehát a hasonló autókkal összevetve: célszerűtlen.

Felfoghatjuk azonban úgy is, ahogy engedékenyebb rokonom, aki szerint csak jól kell használni az autót, azaz apa és anya illetve két gyermekük számára pont elég a járgány. Mondom, hogy családi autó! Ja és a barátnőm szerint a piros fehér tetővel az igazi!

Aki kíváncsi, hogy mit takar számokban a MINI fürgesége, a 3. oldalon megtudja, sőt most akciósan nem is öregszik meg hamar


Műszaki adatok – MINI Cooper
MOTORADATOK
Lökettérfogat (ccm) 1598
Furat x löket (mm) 77,0 x 85,8
Hengerek / szelepek száma 4 / 16
Max. teljesítmény (kW[LE]/ford.) 88 (120) / 6000
Max. nyomaték (Nm/ford.) 160 / 4250
MENETTELJESÍTMÉNYEK
Gyorsulás (s, 0-100 km/h) 9,1
Végsebesség (km/h) 203
FOGYASZTÁS
Város (l/100 km) 7,8
Lakott területen kívül (l/100 km) 4,6
Vegyes (l/100 km) 5,8
CO2 kibocsátás (g/km) 139
MÉRETEK
Hosszúság/szélesség/magasság (mm) 3699/ 1683/ 1407
Tengelytáv (mm) 2467
Csomagtér (liter) 160
Menetkész tömeg/terhelhetőség (kg) 1065 / 450
Üzemanyagtank kapacitás (liter) 40
Gumiméret 175/65 R15 – 205/45 R17
ÁR, KÖLTSÉGEK
Alapár (forint) 5 439 000
Konkurensek (forint) Ford Fiesta ST ( 2.0 – 150 LE ): 4 583 000
Mitsubishi Colt CZT: ( 1.5 – 150 LE): 4 427 000
Suzuki Swift Sport ( 1.6 – 125 LE): 3 970 000
Lancia Ypsilon 1.4 Platino: 3 995 000
Peugeot 207 Turbo ( 1.6 – 150 LE): 4 608 000
Tesztelt autó ára (forint) 6 817 400
A szériafelszereltség fontosabb tételei Hat légzsák, blokkolásgátló, elektromos fékerő-elosztó(EBD), fékasszisztens, elektronikus kanyarstabilizátor fékezésnél, szervokormány, központizár, elektromos ablakemelő, elektromos külső tükrök, légkondicionáló, négy irányban állítható kormányoszlop, indításgátló,
ÉRTÉKELÉS
a vezess.hu véleménye Használhatóságát a hátsó ülés illetve a kemény futómű rontja, de kiemelkedő élményt nyújt vezetéskor.
Pontszám (max. 10) 8 pont