Teszt: Seat Leon 1.6 Stella adRenaline – Fiatalos apuka 1

Teszt: Seat Leon 1.6 Stella adRenaline - Fiatalos apuka



Külsőleg ugyan jóval szolidabb benyomást keltenek a Cupra változatoknál a mezei Leonok, így sem kell azonban szégyenkezniük, mivel egy rendkívül jól eltalált, gömbölyded, de mégsem nőies formát tudhat magáénak az autó.

Az 1,6 literes, 16 szelepes benzinmotor 105 lóerőt teljesít és 148 newtonméteres nyomatékkal rendelkezik. Vele már többek között találkoztunk a Volkswagen Borában is. A motor már alacsony fordulaton is rángatás- és rezonanciamentesen használható, a magasabb fordulatszám-tartományokban pedig meglepően erős lesz.

Az 1,6-os Leon nyújtotta sportosság részben a gyönyörű kipufogóhangon, részben pedig a jól eltalált vezethetőségen múlik. Ez utóbbiért néhány olyan extra is felelős, amit a nálunk járt akciós adRenaline Seat alapáron tartalmaz. Ilyen például a sportülés, amely enyhe kagylósításával kitűnő átmenetet képez a sportos és kényelmes ülés között. A bőrborítású kormányra mindenképpen érdemes volt áldozni, mivel az mindig a kezünk ügyében van és növeli komfortérzetünket.

A turbómotorral szerelt változatokhoz képest elsőre feltűnik a jóval lágyabb futómű és ebből adódóan a csendesebb utastér. Az átlag autós hétköznapra valószínűleg ezt részesíti előnyben, arról nem is beszélve, hogy a magyar utak hosszú távon nincsenek jótékony hatással egyetlen alkatrészre sem. A komfortot nagyban növeli a ballonos gumi (195/65), amit 15 colos alufelnikre szerelve kaptunk. A látványnak viszont nem tesznek jót a magas oldalfalú gumiabroncsok.

A kormányzás megfelelően közvetlen, és bár oldalra érezhetően többet mozog a karosszéria, mint a sportváltozatoknál, kiegyensúlyozottan viselkedik az autó. Egyenesfutásban viszont biztosan felülmúlja erősebb testvéreit, a kanyarokban sem kell sokat visszavennünk a Cupráktól megszokott tempóból.

A motor szívó jellegéből adódóan kiegyensúlyozott és többféle vezetési stílust is kiszolgál. Szépen duruzsol a magasabb fordulatokon, a kipufogóból kiáradó hangok pedig olyan jól szólnak kigyorsításkor, hogy egy hétköznapi autóban nem is kívánhatnánk szebbet.

100 km/órára 10,9 másodperc alatt gyorsulhatunk, a még nagyobb sebesség iránti vágyuknak pedig 192 km/óránál kell búcsút mondanunk. Az ötsebességes kézi váltót is dicsérnünk kell – minden szempontból elnyerte tetszésünket. A fokozatok jól határoltak, a kar finoman jár, rövid utakon.

Ezt már csak a hatodik előremeneti sebességfokozattal lehetne tökéletesíteni, ami több szempontból is jótékony hatással lehetne a viselkedésre. Tulajdonképpen nem fürgébb viselkedésre, hanem kevésbé magas fogyasztásra vágynánk. Városban 11 liter körüli értéket mértünk, és országúton sem tudtuk az általunk kívánt értékre leszorítani a fogyasztást.

Ennek oka, hogy 130-140 km/órás sebesség közelében már 4000 fordulat/perc értéket látunk az órán. Ekkora fordulat mellett, 9,2 literes fogyasztással jöttünk ki Budapest-Bécs kirándulásunk alkalmával. A 60 literes tank ilyen tempóval így körülbelül 600 kilométer távolságra elegendő. A tanksapka nyitó jól látható helyen, a kézifék és a váltó között helyezkedik el.

A megadott gyári 5,6 literes érték kacsa, valószínűleg autóúton sem teljesíthető a megengedett sebesség betartásával, autópályán biztosan lehetetlen.

Hosszú távon négy felnőtt utazhat kényelmesen, de azért az alapfelszerelésben megtaláljuk a középső hárompontos övet és a fejtámlát is. A lábtér szűken, de elegendő, a fejtér pedig bőséges még hátul is.

Az állítható magasságú sport vezetőülés a két síkban állítható kormánnyal tökéletes összhangot mutat, kényelmes vezetői pozíció vehető fel.

A műszerek az ismerős piros színben pompáznak, a Volkswagenekből ismerős kerek formákkal kombinálva. A műszerek hátlapja a sportos változatokkal szemben itt fekete színű, harmonizálva a borítással. A CD-s rádió 8 hangszóróval kellemesen szól, mivel nagyobb sebességnél sem zavarja igazán a szél- vagy a futóműzaj.

A középkonzol alján a légkondicionáló-fűtés három forgókapcsolója, valamint két gomb található a csak ebben a változatban fellelhető alumínium színű borítással körülvéve. Egy kicsit talán túlságosan egyszerűre sikeredett a kialakítás. A felhasznált műanyagok viszont mindenhol megütik az elégséges szintet, legtöbbjük egyezik a Volkswagen Golfokban alkalmazottakkal.

Az utasok hátul egyetlen, az anyósülés háttámláján elhelyezett zseben kénytelenek osztozkodni, pohártartó nem jutott. Elöl normális méretű térképzsebek, egy jól pakolható, keresztben osztott kesztyűtartó, valamint a könyöklőben elhelyezett tároló szolgál pakolásra. Pohártartóból egyet a középkonzolról csalhatunk elő, illetve a kesztyűtartó lehajtásával is előkerül egy, de ez inkább csak álló helyzetben nyújt megfelelő biztonságot.

A 340 literes csomagtér elegendő helyet biztosít. A hátsó üléstámla 1/3-2/3 arányban dönthető. A csomagteret ötletesen, a kilincsként funkcionáló Seat emblémával nyithatjuk.

A kissé meredek hátsó ablak és a méretes C-oszlop miatt nehéz hátramenetben közlekedni, rá kell éreznünk az autóra. A visszapillantó tükrök viszont jól beláthatóvá teszik az autó oldalát, minimális holttér adódik csak.

A Leon egyik változatában kritizáltuk az első fényszórókat a nem megfelelő fényerő miatt. Ezúttal valószínűleg a szemben haladó autósok kritizáltak bennünket, mivel sokszor villantással jeleztek, az esetleg reflektornak hitt vakító fény miatt. Az állítható magasságú lámpával ezt könnyedén megoldottuk. Távolabbi állásban még nagy sebességnél is elég messzire látunk a reflektor felkapcsolása nélkül.

A Stella adRenaline gyári modell igen kedvező áron, 3 786 000 forintért vásárolható meg. A légkondicionálóval és sok más jóval felszerelt Stella változathoz képest alapáron kapjuk a sportülést, a bőrkormányt és az oldallégzsákokat is. A 15 colos könnyűfém felnikért valamint a fényezett lökhárítók látványáért sem kell pluszban a zsebünkbe nyúlnunk.

Így tulajdonképpen egy szinte tökéletesen felszerelt családi autót kapunk, némi sportos életérzéssel fűszerezve. Ezért az árért még a tesztautón látható matricázást is elviselnénk egy darabig.



Műszaki adatok – Seat Leon 1.6 Stella adRenaline
Lökettérfogat (ccm) 1597
Furat x löket (mm) 76.5×86.96
Hengerek / szelepek száma S4/16
Max. teljesítmény (kW[LE]/ford) 77(105)/5700
Max. nyomaték (Nm/ford) 148/4500
Gyorsulás (s, 0-100 km/h) 10,9
Végsebesség (km/h) 192
Fogyasztás (l/100 km) város 9,3
Fogyasztás (l/100 km) lakott területen kívül 5,5
Fogyasztás (l/100 km) vegyes 6,9
CO2 kibocsátás (g/km) 168
Gumiméret 195/65 R15
Hosszúság/szélesség/magasság (mm) 4184/1742/1439
Tengelytáv (mm) 2513
Csomagtér (liter) 340-656
Menetkész tömeg / terhelhetőség (kg) 1150/1660
Üzemanyagtank kapacitás (liter) 60
Listaár (forint) 3 786 000