Eddig több mint 320 ezer példányt kelt a 2008-as Párizsi Autószalonon leleplezett Citroën C3 Picassóból. Most, négy évvel később ugyanott debütál a modell felfrissített változata. Alapvető változás nincs, maradt a kissé bohókás forma, amivel könnyedén lóg ki a hagyományos dobozformák közül.   


Az autó a modellfrissítés után már az új márkajelzést viseli, azaz már nemcsak a két fejre állított V kerül a kocsi orrára, hanem ugyanaz “szárnyakkal”. Emellett megújult az első lökhárító és dinamikusabb karaktert biztosító LED-es nappali lámpákat is kap az autó. A modell két új színárnyalatban (gyöngyházfehér és tintakék) is megjelenik. Az utastérbe új szövetkárpit, valamint egy feláras szürke borkárpit érkezik. Az újdonságok sorát a 15 colos új dísztárcsák és a 16 colos könnyűfém keréktárcsák zárják.

Immár a C3 Picasso is rendelhető MyWay navigációs rendszerrel is, amelyhez jack-, ill. USB-csatlakozó, bluetooth-os kihangosító készlet és navigációs készülék tartozik. A parkolás megkönnyítése érdekében tolatókamera is társulhat a navihoz.

További újdonság a statikus kereszteződésvilágítás funkcióval ellátott ködfényszórók, az elektrokróm belső visszapillantó tükör és a LED-es hangulatvilágítást biztosító első plafonlámpa.