Már koncepcióautóként is meglepő volt, hogy a Mitsubishi 1,7 literes fogyasztást ígért az akkor PX-MiEV II-nek nevezett Oultander hibridnek, de a japánok nem viccelnek, jön a szériaautó, még jobb értékkel.


Szeptember végén, a Párizsi Autószalonon tartja világpremierjét az Outlander PHEV, ami a típus konnektorról is tölthető hibrid változata. Néhány részletet már most elárult a japán gyár.

Három motor szerepel a hajtásláncban, egy 2,0 literes benzines, illetve egy-egy elektromos az első és a hátsó tengelynél. A négyhengeres motor adatait nem ismerjük, de a villanymotorok 82 lóerősek, az első 135, a hátsó 195 Nm maximális nyomatékot produkál. A motorok dolgozhatnak egyszerre és külön-külön is, így lehetséges az is, hogy csak villanymotorok hozzák össze a 4×4-es hajtást. Van automatikus mód, de a vezető is választhat a különböző hajtások közül.

Maximálisan 55 kilométert tehet meg a padlóba beszerelt 12kWh-s lítiumion akkumulátorban tárolt energiával az Outlander. A telepeket töltheti a benzinmotor, visszatáplálhatnak a villanymotorok, de konnektorról is kaphatnak energiát. Ha minden klappol, akkor 880 kilométert tehet meg két tankolás és feltöltés között az Outlander.

Nem tudni mit rejt az autó, de a Mitsubishi szerint a sorozatgyártású jármű kombinált fogyasztása “megegyezik vagy jobb” mint 61 km/liter. Ezt átszámolva a nálunk használatos formára 1,63 l/100 km értéket kapunk.

Nem kétséges, valódi tesztért ordít az érték!

A Mitsubishi Outlander PHEV forgalmazását 2013 elején kezdi meg Japánban, majd azt követően következik az amerikai és európai piac.