



Most először van igazi középkategóriás kombija a Volvónak. A kisebb V50 illetve az árban és méretben is jóval feljebb pozícionált V70 közé érkező V60-nal az Audi A4, a kombi 3-as BMW, Mercedes-Benz C-osztály és a Saab 9-3 kapott új ellenfelet.
Jövőre elektromos C30, 2012-re dízel-hibrid
A V60 bemutatóját a Volvo új elnöke, Stefan Jacoby vezényelte le Párizsban, aki nagy skalp a svédeknek. Jacoby korábban a Volkswagen észak-amerikai talpra állását irányította, elég sikeresen.
Jacoby elárulta, hogy a cég jövőre elektromos hajtású C30-cal rukkol elő. A C30 DRIVe Electric 150 kilométert képes megtenni egy töltéssel, de ennél is érdekesebb, hogy 2012-ben megkezdik egy dízel-hibrid értékesítését, amelynek akkumulátora ráadásul konnektorból tölthető. Itt Párizsban láttunk egy XC70-est hasonló hajtáslánccal.

A 304 lóerős T6 benzines csak összkerékhajtással kapható, a 205 lóerős D5-höz rendelhető a négykerék-hajtás

40:20:40 arányban osztott a csomagtartó. Ez azért jó, mert négy embernek kényelmes az autó, mégis bővíthető a csomagtér
A V60-ban még hiányoznak a hasonló vívmányok.
Az új kombi sem kápráztat el tágas utastérrel, viszont stílusos, elegáns autó.
A hátsó üléstámla 40:20:40 arányban hajtható előre, tehát négyen akkor is együtt utazhatnak, ha síléc, gereblye vagy bármi más lóg ki előre a csomagtérből.
Minden motor turbófeltöltős, az 1,6-os T3 benzines 150 lóerőt és 240 Nm-t tud, a szintén ezerhatos T4 180 lóerős.
Nyomatéka azonos a kisebb motoréval, de az overboost révén 270 Nm is kicsikarható belőle. A kétliteres, a Ford Mondeóban és Galaxyban is használt motor 203 lóerős, 300 Nm-rel, ami túltöltéssel rövid időre felcsavarható 320-ra.
Decemberre itt lesz
A harmadik benzines motorban nemcsak a 304 lóerős teljesítmény érdekes, hanem a percenként csupán 590-es alapjárati fordulatszám, ami csökkenti a soros hathengeres fogyasztását.
Dízelmotorból kétféle van. A D3 egy kétliteres öthengerest takar, amely 163 lóerős és nyomatéka 400 Nm! Ennél csak 20 Nm-re tud többet a 2,4 literes, 205 lóerős D5.
Magyarországon már rendelhető a kombi S60, 15 féle izgalmas fényezéssel. A márkakereskedésekbe decemberig megjelennek az első autók. Jövőre, az első teljes évben 120 darab értékesítése a cél – mesélte a standon Sztárcsevity Andrea, a Volvo-importőr marketing igazgatója.
