A Vezessen már korábban is beszámoltunk olyan őrült gyanúsítottról, aki vezetéstől való eltiltás ellen a volán mögül próbált védekezni, akkor is nyilvánvaló volt, a többszörös lebukás nagy bajba keveri az elkövetőt, most pedig olyan ügy került nyilvánosságra, amelyben az elkövető nem csak az elkövetést, de a vádpontokat is halmozta, tudósít a Road & Track.
Március 24-én történt az eset az Egyesült Államokban, amikor egy szabadlábon védekező, autólopással gyanúsított férfi, Ricardo Otero behajtott egy kaliforniai bíróság parkolójába – ám nem úgy érkezett, mint azt a legtöbb hétköznapi ember tenné, ugyanis egy, a tárgyalás helyszíntől körülbelül 100 kilométerre levő San Joséból ellopott autóval gurult be. Szerencsétlenségre a hatóságok kiszúrták a körözött járművet, Oterót pedig azonnal őrizetbe vették.
Immár őrizetből kell védekeznie a többszörös autólopáson túl azért is, mert folyamatban lévő ügye alatt is bűncselekményt követett el, ráadásul a lebukás idején a vezetéstől is el volt tiltva. A gyanúsított tehát finoman szólva is bátor, de inkább mondjuk ki: ostoba volt, amikor úgy érkezett büntetőügye tárgyalására, hogy jogosítvány nélkül vezetett egy lopott autót.
Eltiltás alatt vezető sofőrök hazánkban is vannak, ráadásul ez itthon egy 2021-es törvénymódosítás óta bűncselekménynek minősül, ami akár szabadságvesztéssel is büntethető. A Vezess korábban beszámolt róla, hogy a módosítás óta már 13 ezer eltiltás alatt vezető sofőrt értek tetten a rendőrök.
A cikk szerzője Takács Hunor



