Előfordul, hogy egy autó éppen akkor sérül meg, amikor javítás miatt szervizben van, és sajnos az sem ritka, hogy ezért a másik fél nem hajlandó felelősséget vállalni. Ilyen helyzetben elsőre tehetetlennek tűnhetnek az autósok, de nem érdemes azonnal feladni.

Mindennek az alapja: a vállalkozási szerződés

Az autók javítása, karbantartása, szerelése a Polgári Törvénykönyv alapján vállalkozási szerződésnek minősül. Ez azt jelenti, hogy a vállalt munka tekintetében a felek megállapodása az elsődleges – ez lehet megrendelés, e-mailes egyeztetés, szóban kötött szerződés is.

A vállalkozó, a szerviz vagy akár autókereskedés megrendelés esetén köteles valamilyen eredményt elérni, azaz a hibát kijavítani, új alkatrészt beszerelni, vagy mindezeket együtt. A megrendelő átvételre és a díj megfizetésére köteles.

Összetörték a kocsimat a szervizben, de nem ismerik el – mit tehetek? 1

Egy ilyen emelésből is könnyen lehet sérülés

A munkát jellemzően a megrendelő által kijelölt munkaterületen, vagyis a szervizben vagy kereskedésben végzik. Fontos, hogy kikössék, milyen hibafeltárás és diagnosztika várható, a jármű használatára milyen korlátozások vonatkoznak, esetleg szükséges-e próbaút. Utóbbi tekintetében előfordulhat, hogy egy harmadik fél az út során balesetet okoz, így miatta keletkezik kár a járműben.

Ebben az esetben a károkozó biztosítója köteles a kárt fedezni az általános szabályok szerint. A bírói gyakorlat ugyanis egységes abban, hogy a károkozó a károsult speciális szerződéses jogviszonya miatt nem kerülhet hátrányosabb helyzetbe. A szerviz vagy kereskedés tehát ebben az esetben nem felel.

Az értékcsökkenés követelhető a károkozó biztosítójától, függetlenül attól, hogy próbaút alatt történt-e a baleset vagy sem. Ha például elismeri a szervizelést végző cég, hogy kárt tett az autóban, de kompenzációként csak lényegesen a megállapított értékcsökkenés összege alatt hajlandó fizetni, akkor a büntetőjogi felelőssége is felmerülhet csalás miatt. A Büntető Törvénykönyv kimondja ugyanis, hogy aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart, és ezzel kárt okoz, csalást követ el.

Károkozás a törvényben

A Polgári Törvénykönyv alapján a szerződésszegéssel kárt okozó személy köteles a kárt megtéríteni. Ez alól akkor mentesül, ha ellenőrzési körén kívül eső körülmény okozta a szerződésszegést, ami nem volt előrelátható a szerződéskötéskor, és nem volt elvárható a kár elhárítása.

Összetörték a kocsimat a szervizben, de nem ismerik el – mit tehetek? 2

Az esetleges károkat minden esetben dokumentálni kell

Emellett, ha munkával elérhető eredmény létrehozására kötelezettséget vállal a szerviz, akkor a kijavítás vagy az újbóli szolgáltatásteljesítés követelhető az eredetitől eltérő módon, és az ebből eredő többletkötelezettségek is a szervizt terhelik.

A cikk szerzője, dr. Janklovics Ádám ügyvéd komoly tapasztalattal rendelkezik közlekedési joggal kapcsolatos ügyekben. A Vezess partnereként közlekedőket érintő jogi témák szakértőjeként segít olvasóinknak. A sorozat többi részét ide kattintva olvashatod.

A károkozó köteles megtéríteni a károsult teljes kárát. Ide tartozik a károsult vagyonában – tehát a járműben – beállt értékcsökkenés, az elmaradt haszon és a vagyoni hátrányok kiküszöböléséhez szükséges költségek is.

Bizonyítás

Ha a szerviz kárt okozott az autóban, a legfontosabb a bizonyíthatóság és a kár azonnali dokumentálása. A magyar jog szerint a kár bekövetkezését a károsultnak kell bizonyítania, de a szerviz felelőssége nem kérdéses, ha a hiba a náluk töltött idő alatt keletkezett.

A legbiztosabb módszer, ha az autó leadásakor és átvételekor rögzítik az autó állapotát. Ha az átvételkor kár látható, a munkalapon ennek tényét rögzíteni kell. Érdemes külön jegyzőkönyv felvételét is kérni, ha pedig a szerviz ezt megtagadja, érdemes sajátot írni két tanú aláírásával.

Összetörték a kocsimat a szervizben, de nem ismerik el – mit tehetek? 3

Ha a szerviz nem ismeri el a károkozást, a vitarendezés első lépése a tértivevényes levél küldése

A kárról részletes fényképeket kell készíteni, lehetőleg úgy, hogy látszódjon a szerviz környezete is. A kár tényét a fotókkal és jegyzőkönyvvel a károsultnak kell bizonyítania, a szerviz bizonyítási kötelezettsége arra terjed ki, ha a kár nem nekik felróható okból keletkezett.

Mit tehetünk, ha nem ismerik el a károkozást?

Szóbeli viták helyett első lépésként írásban léphetünk fel, megpróbálva közvetlenül a vállalkozóval rendezni a konfliktust. Amennyiben a felszólítás nem vezet(ett) eredményre, lehetőség van békéltető testülethez fordulni.

A békéltető testülethez fordulás feltétele, hogy megkíséreljük a vitát közvetlenül a vállalkozással rendezni. A közvetlen vitarendezés történhet személyesen a szolgáltató ügyfélszolgálatán, telefonon, e-mailben, de a legcélszerűbb módja, ha a kifogásainkat ajánlott, tértivevényes levélben küldjük meg a szolgáltatónak, mivel így bizonyítható legkönnyebben, hogy megkíséreltük a vita rendezését, és azt is, hogy a panaszt a szolgáltató megkapta.

Másik lehetőség a fizetési meghagyásos eljárás, amely egy gyors, nagyrészt online eljárás, a Magyar Országos Közjegyzői Kamarán keresztül kezdeményezhető.