13 485 személysérüléses közlekedési baleset volt tavaly január eleje és november vége között az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) jelenleg elérhető adatai szerint. A 11 havi statisztika 1,5 százalékkal kedvezőtlenebb az egy esztendővel korábbinál, és az elmúlt öt év második legrosszabb adata (az egész éves statisztikákkal még adós tavalyról a rendőrség).

Nem túl kedvező a kép az utakról 2024-ből, de milyen részleteiben? Beleástuk magunkat a balesetek, az okozók, a dátumok tengerébe a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) most közzétett friss adatbázisában, amiből a címben feltett kérdésre is kiderül a válasz: Magyarország melyik részén fogják meg a rendőrök a legtöbb ittas vezetőt?

Itt fogják a legtöbb részeg autóst 1

Szondáztatás Keszthelyen (Kép: police.hu)

A vármegyék sorrendje a halálos balesetek alapján

Kezdjük a legszomorúbb statisztikával, az ORFK szerint Pest vármegyében, Bács-Kiskunban és Szabolcs-Szatmár-Beregben, valamint Budapesten történt a legtöbb halálos kimenetelű közlekedési baleset az útjainkon.

Pest 40
Bács-Kiskun 35
Szabolcs-Szatmár-Bereg 26
Budapest 26
Hajdú-Bihar 24

A legkevesebb halálos baleset Veszprém (14), Nógrád (6) és Vas (5) vármegyében történt tavaly. Utóbbi nyolcada a Pest vármegyei eseteknek.

Itt fogják a legtöbb részeg autóst 2

A rendőrség fotóján egy Pest vármegyei baleset utáni mentés látható

Hová hívnak legtöbbször mentőt?

Pénteken tette közzé a KSH a hivatalosan még előzetes, de immár az egész éves és részletes számokat a hazai úthálózaton történtekről. Eszerint Budapest után (ahol messze a legmagasabb az egy négyzetkilométerre eső autók száma) Pest vármegyében történt a legtöbb személysérüléssel járó baleset 2024-ben. Személysérüléses balesetnek azt hívjuk, amelyeknél nyolc napon túl gyógyuló sérülést állapít meg a kihívott orvos, az egyszerű parkolásos koccanások és hasonlók ezeken felül vannak.

A fővárosi és a Pest vármegyei első két hely nem annyira meglepő az ide csoportosuló forgalom mérete miatt, a sorban utánuk következőknél egyértelműen feltűnik, hogy mind kelet-magyarországi terület.

Budapest 2945
Pest 1703
Szabolcs-Szatmár-Bereg 885
Bács-Kiskun 780
Borsod-Abaúj-Zemplén 649

A legkevesebbszer zalai (459 alkalommal), nógrádi (303) és tolnai (293) közlekedési baleseteknél kellett mentőt hívni sérültekhez tavaly.

Itt fogják a legtöbb részeg autóst 3

Baleset Budapesten (Kép: police.hu)

Melyik hónapban van a legtöbb baleset?

Évtizedekig két fő tényező befolyásolta, hogy az évnek melyik hónapjaiban van a legtöbb probléma az utakon: a forgalom mérete és az időjárás. Ahogy az elmúlt évtizedekben szinte eltűntek a tartós, hetekig, akár hónapokig tartó havas telek, úgy kopott ki ebből a képletből az időjárás mint tényező.

A legnagyobb személyautós forgalom egyértelműen a nyári nagy szabadságok és a hosszabb családi autós utak idején zajlik Magyarországon, ez látszik az alábbi balesetszám/hónap listában is.

Július 1492
Augusztus 1475
Május 1405
Június 1373
Szeptember 1360

A forgalom lecsökkenésének hónapjaiban, februárban (904) és januárban (986) van szinte minden évben a legkevesebb közlekedési baleset, így történt tavaly is.

Itt fogják a legtöbb részeg autóst 4

A 81-es úton (Kép: police.hu)

Hol van a legtöbb részeg sofőr?

A KSH éves, előzetes adatai a balesetokozás után ittas állapotban nyakon csípett autósokat is tartalmazza. A legtöbben Budapesten és Pest vármegyében okoztak tragédiát, annak vesszük már a személysérüléses baleset okozását alkoholos befolyásoltság alatt.

Budapest 129
Pest 117
Szabolcs-Szatmár-Bereg 68
Bács-Kiskun 46
Győr-Moson 46

A legkevesebb ittas balesetokozót Jász-Nagykun-Szolnok és Tolna (21-21), valamint Somogy (18) vármegyében vitték be vérvételre a rendőrök 2024-ben.

Nők vagy férfiak okoznak több balesetet?

Óriási különbséget látni a balesetokozók nemek szerinti felosztásában. Itt csak 2022-es adatunk van a KSH-tól, de egészen biztosnak tekinthető, hogy ebben nincs évről évre nagymértékben változó arány: összesen 10 304 alkalommal bizonyultak férfiak felelősnek (71,1 százalék), szemben a 3665 női hibást kimutató balesettel (ami 25,3 százalék) két évvel ezelőtt.

Természetesen a legfontosabb kérdés ilyenkor, hogy mennyi nő és férfi vezet gépjárművet Magyarországon, hiszen a jogosítványok számával arányosítva lenne beszédes a nemek szerinti bontás. Sajnos korábbi kérdésünkre azt mondta a Belügyminisztérium, hogy nem létezik nőkre és férfiakra bontott statisztika az érvényes vezetői engedélyek számáról idehaza.

„Nagyjából a rendszerváltás óta azonosnak mondható a B kategóriás jogosítványért elindulók között a férfiak és a nők aránya” – ezt már Böröcz Mátyás, a Magyar Autósiskolák Szövetségének az elnöke mondta a Vezess kérdésére. Eszerint az ötvenes korosztályig nagyjából ugyanannyi nő és férfi vezethet személyautót idehaza.

Itt fogják a legtöbb részeg autóst 5

Nő és férfi vitázik ezen a kissé túljátszott stockfotón arról, ki a hibás (Kép: Getty Images)

Mikor okozzák a gyalogosok a legtöbb balesetet?

Elég nehéz bárminemű összefüggést kihámozni a statisztikai hivatal havi rangsorából, miszerint októberben és márciusban volt a legtöbb balesetokozó a gyalogos a rendőrségi vizsgálatok szerint.

Október 60
Március 57
Július 50
December 48
Június 48

Nehéz lenne ezek alapján megtippelni a legkevesebb balesetokozások hónapjait, tavaly áprilisban (41) és novemberben volt (43).

Itt fogják a legtöbb részeg autóst 6

Kerékpáros és rendőrök (Kép: police.hu)

Mi a helyzet a kerékpárosokkal?

Budapesten egyértelműen látható minden év tavaszán a városban bringázók számának drasztikus növekedése a meleg idő beálltával. Ugyanígy elmondható, hogy az újabban jellemzően elektromos kerékpárral dolgozó ételfutárokat leszámítva a téli, hideg hónapokban kevesen tekernek Budapest útjain. Mindebből az is következhet, hogy az év legmelegebb hónapjaiban okozzák a legtöbb közlekedési balesetet a kerékpárosok.

Május 163
Július 153
Június 144
Augusztus 142
Szeptember 114

Töredéke ennyi balesetokozásról tájékoztat a statisztikai hivatal a téli hónapokból, a legkevesebb eset novemberben (52), januárban és decemberben (53) volt országosan 2024-ben.