“Úgy tizenhat éves lehettem, amikor édesapám a Peugeot 504 mellé vett egy 604-est, szigorúan vasárnapi autónak” – kezdi Pásztor Tamás, az autó tulajdonosa, visszautalva az interjú előző részében említett Peugeot 504-eshez fűződő, bensőséges kapcsolatára.

“Az 504-es napi használatban volt, és ezt szó szerint tessék érteni: mindig tele volt szerszámokkal, nem volt benne semmi ünnepélyes. A 604-es viszont maga volt a megtestesült csoda. V6-os benzinmotor, motoros ablakok, bordó fényezés, plüss kárpitozású, kényeztetően puha, hatalmas ülések. Franciaországban nagyvállalatok vezetői, ügyvédek, orvosok, sztárfocisták, politikusok, elnökök jártak 604-essel. Arrafelé is fényűzőnek számított az autó, hát még Magyarországon. Imádtuk. Aztán egy nagytakarítás során apám felhajtotta a padlószőnyeget, és kiderült, hogy a műanyag alkatrészekbe más azonosítók voltak belenyomva, mint ami a papírokban szerepelt. Az autó jó pár évvel öregebb volt, mint ami a forgalmiban állt, így apám visszaadta a kocsit az eladónak. Alig pár hónapig volt nálunk a kocsi, de mély benyomást tett rám.”

Elnöki örömök egy magyar családnál 2

A Peugeot 604 igazi presztízsmodellnek számított a maga korában. A legfelső társadalmi réteg autója volt, ennek megfelelő műszaki tartalommal: elöl-hátul független felfüggesztéssel, hathengeres motorokkal. A drága nagyautók sorsa azonban a francia limuzint sem kerülte el: második gazdájuk jellemzően a presztízst még nagyra értékelte, de költeni már nem költött az autóra, a harmadik, negyedik tulajdonos számára pedig már nem jelentett többet egy tágas járműnél, amíg végül a korrózió fel nem falta az egykor büszke szedánt.

Pásztor Tamás tehát, mély benyomás ide vagy oda, beletörődött, hogy egész Európát bejárhatja, akkor sem fog találni egy megmenthető állapotú példányt. Nyugat-Európában nem is, egy hazai használtautó-kereskedő oldalon azonban három éve felbukkant egy hirdetés. “A veterán műhelyt vezető kollégám vette észre. Azt mondta, elment megnézni Csillaghegyre. Átfényezték ugyan, de nagyon megkímélt példányról volt szó, alig 124 ezer kilométerrel, és főleg jelentős rozsda nélkül.”

Elnöki örömök egy magyar családnál 3

Alaposan szemügyre véve az autót azonban kiderült, hogy a történet túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen. Egy gyűjtőé volt a kocsi, de sem ő, sem a szerelője nem értett hozzá, csak toldozta-foldozta az öreg Peugeot-t. A tulajdonos végül megelégelte a pénznyelő botladozásokat, és túladott rajta. Bónuszként egy bontott 604-est is adott hozzá, alkatrésznek.

A Peugeot 504 Coupé, amely ekkor már régóta várta, hogy újjászülethessen, egyik pillanatról a másikra ismét a háttérbe szorult. Amint hazaértek a 604-essel, megpróbálták beindítani – persze sikertelenül. Mivel a karosszériát sem lakatolni, sem fényezni nem kellett, és jelentős hiányokat sem kellett pótolni, hozzáfogtak a mechanika rendbe tételéhez.

Elnöki örömök egy magyar családnál 4

“Leengedtük a komplett motort, a hajtást, a hátsó és az első futóművet, aztán leemeltük a karosszériát. Szimeringeket cseréltünk a motoron, beállítottuk a szelepeket. Kapott új vízpumpát és vízcsövet. Felújítottuk a hűtőt és a futóművet, újak lettek a szilentek és a lengéscsillapítók, a fékcsövek, a féktárcsák és a betétek. Elemeire kellett szedni a differenciálművet, mert megsínylette a korábbi kontár próbálkozásokat. Ha már úgyis kiszereltük, az automata sebességváltót is felújítottuk” – sorolja a végtelen történet fejezeteit Pásztor Tamás.

Elnöki örömök egy magyar családnál 5

Ezek után a Peugeot 604 kiérdemelte az OT-s rendszámot. Amint elkészült, Tamás belevetette magát az élménybe: az első nyáron a család nyolcezer kilométert utazott a limuzinnal. Egy veterán autónál azonban ez rengeteg, így nagyon gyorsan elhasználódik a gondosan felújított mechanika. Bármennyire szerette volna, Tamás tudatosan korlátozta a 604-essel töltött órák számát: szó szerint beosztást készítettek, hogy mikor melyik autóval járhatnak.

“Másfél millió forint körül állt meg a munka, rendkívül szerencsésnek mondhatom magam” – emlékeztet Tamás a felújítás költségeire.

De vajon ez azt jelenti, hogy nyereséggel tudna túladni a 604-esen? A kérdés fel sem merül benne.

“A veterán találkozókon sokan jönnek oda hozzám beszélgetni az autókról. Időnként vételi ajánlatot is kapok, főleg a Peugeot 404-es kupéra, de nem eladó, egyik sem eladó. Miért is volnának?”