Milyenek Magyarország autóvezetői? Erre kerestük a választ a Suzukival közösen megvalósított közvélemény-kutatásunkban. A Vezess olvasótáborára nemük, koruk és iskolai végzettségük szempontjából reprezentatív felmérésre 13 600 válasz érkezett. Nagy örömünkre szolgált, hogy a válaszadók 32 százaléka hölgy volt, 37 százalékuk pedig 20-39 év közötti, rácáfolva azokra a közhelyekre, hogy az autók csak a negyvenes férfiakat érdeklik.

Válaszadóink rendszeresen vezetnek: 74 százalékuk minden nap, 21 százalékuk majdnem minden nap autóba ül, ami nagyságrendileg összecseng azzal, hogy a felmérésben részt vevők 77 százaléka használja munkába járásra gépkocsiját. Mindezek alapján bátran mondhatjuk, hogy válaszaik jól tükrözik a hazai autós társadalom helyzetét, szokásait és preferenciáit.

Mit csinálnak, mire vágynak a magyar autósok? 2

Míg a válaszadók 89 százaléka rendelkezik saját autóval, jellemzően nem ez az egyetlen gépkocsi, amit vezetni szoktak: minden hetedik olvasónk (14%) családtagtól vagy baráttól kölcsön kapott autóval is jár, míg a cégautót használók aránya 23%. Bérelni – akár a klasszikus bérautós cégektől, akár a mostanában teret nyerő autómegosztó vállalkozásoktól – kevesen (2%) szoktak.

A felmérés eredményeit elemző cikksorozatunk első részében vezetési szokásainkat tesszük nagyító alá; a hamarosan érkező második részében inkább azt vizsgáljuk, mit csinálunk, hogyan viselkedünk az autóban vezetés közben.

Öreg benzines autókkal járunk

Az  elsődlegesen használt autók megoszlásának toplistáján sok márka osztozik a dobogós helyeken. A legtöbben Opellel (12%) járnak elsősorban, ezt követi holtversenyben a Ford, Suzuki és Volkswagen (9-9%), majd a Škoda és a Toyota (6-6%). Az autókat többségükben senki más (62%) vagy legfeljebb még egy ember (29%) vezeti. Az elsődlegesen használt járművek több mint a fele 2000 és 2010 közötti gyártású, ezen belül szinte pontosan ugyanolyan arányban osztoznak a 2005 előtti és utáni autók.

Mit csinálnak, mire vágynak a magyar autósok? 3

A felmérés minden kilencedik résztvevőjének még a XX. században gyártották az autóját, ugyanakkor a válaszadók csaknem egynegyede 2015 után forgalomba helyezett gépkocsival közlekedik. Ezek után nem meglepő, hogy az elsődlegesen használt autók 74 százaléka másodkézből került jelenlegi tulajdonosához. Ez az arány egyébként megfelel a hazai újautó- és használtautó-piac méreteinek összevetésével.

Mit csinálnak, mire vágynak a magyar autósok? 4

A fentiek ismeretében joggal merül fel a kérdés, hogy képesek vagyunk-e magunk javítani a kocsit. A válasz röviden: nem. A válaszadók 46 százaléka az apróbb feladatok kivételével, 35 százalékuk a legkisebb problémával is szerelőhöz fordul, csupán 8% az, aki maga lát a hibák elhárításához.

Mit csinálnak, mire vágynak a magyar autósok? 5

Szomorú valóság, hogy a leggyakrabban használt autóknak csupán 1%-a elektromos, és 2%-a hibrid; a dízelesek 35, a benzinesek 62 százalékkal képviseltették magukat a felmérésen.

Pezseg az autóvásárlási kedv

A megkérdezettek több mint egyharmada három éven belül autó vásárlását tervezi, közülük minden harmadik ember (az összes megkérdezett 14 százaléka) a következő 12 hónapban fogja beszerezni új autóját. Ez a többség (69%) számára használt lesz, és minden bizonnyal dízel vagy benzines, ugyanakkor a hibrid is egyre népszerűbb opció a megkérdezettek körében.

Mit csinálnak, mire vágynak a magyar autósok? 6

A preferált márkák körében nincs nagy eltérés a jelenlegi gyártmányokhoz képest: a Volkswagen, a Toyota, a Ford, a Škoda és a Suzuki áll az élen, de a BMW, a Kia és az Opel is ott vannak sokak látóterében. Ugyanakkor a válaszadók többségének egyáltalán nincs preferenciája: ők alighanem úgy vannak vele, majd szétnéznek akkor a piacon, amikor aktuálissá válik a vásárlás.