A Tesla sok szempontból különc autógyártó és autóértékesítő vállalat, így az első hazai Tesla-szalon is másképp működik, mint a többi márkánál. Olyannyira, hogy ez nem is a szó klasszikus értelmében vett autószalon vagy autókereskedés, sokkal inkább egy bemutatóterem, ahol a vevők megnézhetik a kocsikat, ki is próbálhatják azt, amelyikből épp van bent tesztautó, de a megrendelés már máshogy megy, mint másutt. A Tesla üzletpolitikája szerint a vevők csak saját maguk rendelhetik meg a kiszemelt modellt (illetve Modelt :-), de ez sok magyar vevőjelöltnek több szempontból is problémás dolog – volt eddig.

A Petőfi híd pesti lábánál nyílt meg az első hazai Tesla-bemutatóterem (Lechner Ödön fasor 1.)

A régióban nálunk nagyon felfutott a villanyautózás, köszönhetően az állami támogatásnak és valószínűleg az ingyenes budapesti parkolásnak

A legtriviálisabb probléma a nyelv, a legkomolyabb pedig a finanszíroztatás eddigi nehézkessége, sőt: lehetetlensége. És ez a két szolgáltatás az, amelyben az egyebek mellett prémiumautók lízingelésére specializálódott Universal Leasing nevű hazai cég meglátta az üzleti lehetőséget. A Tesla európai központját persze már korábban is megkeresték magyar autókereskedők, de ezekkel a vállalatokkal üzletpolitikai okokból nem is hajlandó foglalkozni a Tesla.

A Tesla hagyományosan nem adja ki az értékesítést és a szervizszolgáltatást a kezéből, inkább vállalják, hogy lassan terjeszkednek, de nem vonnak be franchise-partnereket. Hogy miért, azt leginkább csak Elon Musk tudhatja, de így van. Egy lízingcég viszont más tészta, az Universalt már nem találta problémásnak az európai Tesla és sikerült is összehozniuk egy megállapodást.

Eszerint az új budapesti bemutatóteremben technikailag már az Universal adhatja le a megrendelést, a tényleges vevővel közösen. A rendelési felületet is magyaríthatta az új hazai partner, a rendelési folyamatban pedig immár helyet kap az ő finanszírozásuk. A Teslákra kitalált lízingkonstrukcióban a hiteldíjmutató 4% alatti, a Teslánál mostanában szokásos 10-12 hetes szállítási határidőt pedig legfeljebb további két héttel toldja meg az adminisztrációs folyamat. Szintén fontos momentum, hogy az Universal immár a kocsik hazaszállítását is intézi, így aki náluk rendel Teslát, ugyanúgy egy szalonban veheti át a kocsiját, mint egy új Mercedes vagy BMW magyarországi első gazdája. Aki nem akar lízingelni, természetesen a teljes összeget is kifizetheti az új Teslájáért, ebben az esetben az Universal a rendelés, a kocsi hazahozatalának és forgalomba helyezésének átvállalásával segíti a hazai vevőt.

Minimalista a bemutatóterem dizájnja, ez jól passzol a Teslák hangulatához

A jelenlegi Tesla-kínálat három rendelhető modellből áll. A legkisebb a 3-as BMW méretű Model 3, amely egy- vagy kétmotoros kivitelben, ennek megfelelően hátsó- vagy összkerék-hajtással választható, 283 vagy 283+197 lóerővel, maximálisan 530 km-es WLTP-hatótávval. A 2012 óta készülő felső-középkategóriás, akár hét üléssel is kérhető Model S a legrégebbi kapható Tesla, kiviteltől függően 450-590 km-es katalógus szerinti hatótávval, akár 790 lóerős csúcsteljesítménnyel. A Model X egy öt méternél hosszabb SUV, 2×259 vagy 259+503 lóerős teljesítménnyel, 75 vagy 100 kWh-s akkumulátorral.

A Model Y kompakt szabadidő-autó a Model 3 technikájára épül, 2021-re ígérik. Az új Roadster pedig 2020-ban jön, ha minden igaz, és 1,9 másodperc alatt gyorsul majd 0-ról 100-ra. Elon Musk már azt is meglebegtette, hogy a későbbiekben egy 700 bar nyomású sűrített levegős rendszer fúvókákkal segít majd rá a gyorsulásra, a fékezésre és a kanyarodásra – ez lesz a SpaceX-csomag. Igazán kíváncsian várjuk!

A Model Y-ra idén már le lehet adni az előrendeléseket, de a szállítások majd csak két év múlva indulnak meg

Az új Roadster két másodperc alatti 0-100-as gyorsulással a világ legjobban gyorsuló szériaautója lehet – majd 2020-ban, amikorra ígéri a Tesla

2019-ben a Tesla Universal legalább 100 darab Tesla jármű értékesítésére számít, ami biztosan meg is lesz: már a hivatalos nyitást megelőzően húsz ügyfél rendelt náluk autót. A határ pedig a csillagos ég, hiszen a Tesla Universal volumenkorlátozás nélkül rendelhet a Tesla online rendszerében.

Ami viszont továbbra sincs Magyarországon: Tesla-szerviz. A teslások ezután is Bécsben találják meg a legközelebbi szakműhelyet, de ez várhatóan hamarosan változni fog. A bécsi (és amúgy a legtöbb európai) Tesla-szervizben ugyanis hatalmas a túlterheltség, hetekkel előbb kell időpontot foglalni egy-egy karbantartási látogatásra vagy javításra. Még szerencse, hogy ezekre nem is nagyon van szükség.

A Tesla ugyanis nem köti kötelező szervizlátogatáshoz a garanciát, a 4 év vagy 80 000 kilométer általános és a hajtásláncra vonatkozó 8 év vagy 200 000 km mindenképp érvényes; a Tesla csak ajánlja, hogy húszezrenként azért guruljon be a kocsival egy szemlére a tulaj. (Az Universal az előzetes információszerzés-piackutatás során találkozott olyan Model S-sel, amelyik 200 ezer kilométer alatt egyszer sem járt szervizben.)

Az általános garancia csak 80 ezer kilométer, de nincs kötelező szervizlátogatáshoz kötve!

Model 3 és Model S a bemutatótérben

A bemutatóterem megnyitásának időzítése (nyilván nem véletlenül) tökéletes: áprilistól rendelhető ugyanis a nép-Tesla, a Model 3, amely ugyan a maga 45 ezer eurós (kb. 14 millió forint) németországi induló árával még mindig nem olcsó autó, de minimális üzemeltetési költségével pénzügyileg összemérhető akár egy olcsóbb Passattal is, 4-5 éves használati időtávon. (Komplett, forintban megadott Tesla-árlista egyelőre nincs az Universalnál, az irányadó a német rendelési oldal az előzetes álmodozáshoz.)

Érdekes, hogy az USA-ban jóval olcsóbb a Model 3, ott mindössze 36 ezer USD, kevesebb mint 10,5 millió forint az alapár; ez egyébként előjelzi azt is, hogy az új szalonban átadott új autók mellett a használt Teslák magánimportja valószínűleg zavartalanul zajlik majd tovább.

Kapcsolódó címkék: Budapest Tesla