Évről évre duplázódik a zöldrendszámos autók száma, napokon belül átlépheti a 10 ezret. Az átlagnál takarékosabb és megbízhatóbb elektromos autók és plug-in hibridek népszerűsége rohamosan növekszik Magyarországon is, az új- és használtautós vásárlás egyaránt látványosan emelkedik.

Érdemes emiatt felidézni, hogy a kábellel tölthető járművek műszaki vizsgáztatásának van egy fontos előfeltétele. Mindegy, hogy külföldről frissen behozott, vagy használtan, magyar rendszámmal itthon vásárolt autóról beszélünk.

Érintésvédelmi jegyzőkönyv a műszaki előfeltétele

„Mindig akadnak olyanok, akik papír nélkül jönnek. Őket sajnos el kell küldenünk érintésvédelmi vizsgálatra” – ugyanezt állította a Vezess által megkérdezett mindkét műszakiztató szakember. Állításuk szerint a zöldrendszámos autóval érkezők nagyobb része tájékozott, és tud róla, hogy az érintésvédelmi vizsgálatot igazoló papírral együtt kell megjelennie a műszakin, de rendszeres az is, hogy egyesek e nélkül érkeznek.

Márpedig így nem műszakiztathatják le az autót, hiába volt időpontja az embernek. Be kell jelentkeznie először érintésvédelmi vizsgálatra.

Plug-in Prius töltőn. Jellemzően a sokkal olcsóbb első generációsok jönnek be az országba

Milyen járművekhez kell?

Sokak számára új lehet a történet, pedig régi gyakorlatról beszélünk. Olyan járműveket kell időközönként érintésvédelmi vizsgálatra vinni, amelyekben ilyen-olyan célból erősáramű berendezés működik külső csatlakozókábel használata mellett:

  • elektromos autók,
  • plug-in hibridek,
  • lakóautók,
  • lakókocsik,
  • hűtőkocsik.

Egyre többen vesznek konnektoros autót

Ugrásszerűen emelkedik a zöldrendszámos autók száma, a Belügyminisztérium november végi adatai szerint 8490 darab fut az utakon. Évről évre több mint duplázódik a számuk:

  • 2016-ban 1010 darabot állítottak forgalomba,
  • 2017-ben újabb 2611 autót,
  • 2018-ban november végéig újabb 5769 darabot.

A használtautós importot a konnektoros Prius vezette 2018-ban, a Datahouse szerint 429 darab jött az országba, majd az i3-as BMW következett a sorban 335 behozott autóval, míg a harmadik az Opel Ampera lett, 307 autóval.

Miből áll a vizsgálat és mennyibe kerül?

„Műszeres vizsgálat és szemrevételezés” – válaszolta tömören egy fővárosi telephellyel rendelkező „villamos felülvizsgáló”, előbbi „folytonosság- és szigetelésmérésből” áll össze. Hozzá három éve hordják kereskedők és magánszemélyek a villanyautókat és a konnektoros hibrideket vizsgálatra, aminek az időtartama körülbelül 15-20 perc.

Fontos vizsgálat, de a kívülálló számára nem tűnik azért annyira összetettnek, legalábbis az alábbiakban részletezett németországi gyakorlathoz képest semmiképpen. A szakemberek ugyanis a töltőkábelek és a csatlakozók állapotát ellenőrzik. Ennyi. Az akksicsomaghoz, vagy a hajtáslánc bármely eleméhez nem nyúlnak, nem dolguk.

A kábelek és a csatlakozók vizsgálata ellenben azért szükséges, hogy biztos legyen, töltés közben ezek nem okozhatnak balesetet. „Az átnézett autóknál olyan 10 százalékban találtam eddig sérült kábelt vagy csatlakozót” – állította a szaki.

Kissé meglepett, amikor az árra kérdeztünk. Korábban 8 ezer forintról hallottunk, ő viszont azt mondta, „alku kérdése”. Mikor megkértük, hogy azért mondjon egy konkrét árat, 15-20 ezer forintot említett, és azt, hogy attól is függ, mennyi autót visz hozzá valaki.

Töltőkábel Opel Amperához

Hogy néz ki mindez Németországban?

A kontinens legnagyobb autópiacán háromlépcsős, három különböző ember által elvégzett vizsgálat együttese után kapnak érintésvédelmi jegyzőkönyvet a személyautók. Egy, a villanyautók biztonsági problémáinak kezeléséről szóló Volkswagen-sajtótájékoztatón az alábbi ábrával mutatták be a németországi gyakorlatot.

Forrás: VW

Éppen a minap írtunk egy Budapesten megsérült elektromos autóról, amit 200 méteres sugarú karanténban tartottak 2 hétig a baleset után – a részletek itt olvashatók.

Frissítés – 9 órakor

Megkereste szerkesztőségünket egy “főleg elektromos autókkal foglalkozó” cég képviselője, aki szerint az érintésvédelmi jegyzőkönyv kérése a műszaki vizsgán “lehúzás”. Szerinte ez egy pletyka, és nincs olyan jogszabály, ami alapján ezt kérhetik a műszaki vizsgát végzők.

Amint fent írjuk, mi két, egymástól teljesen független műszaki állomást (egy vidékit és egy budapestit) kérdeztünk meg a cikk megírása előtt, és egymástól függetlenül pontosan ugyanazt állították: mindkét helyen kérik a jegyzőkönyvet.

Nem hagyjuk ennyiben, írtunk az illetékes minisztériumnak, hogy mielőbb tisztázza a helyzetet: jogszerűen kérik ezt a vizsgáztatók a zöldrendszámos autóktól, vagy nem.

Amint megérkeztek a válaszok, folytatjuk a témát.